A történelem fényében megvizsgáljuk Petra és Tírusz ókori kultúrájának a pusztulásáért felelős okokat. Ezek az asztrál vallás és a gazdasági jólét egymásra gyakorolt kölcsönhatásai voltak. Amennyiben törvényszerűségről van szó, hiányzik még egy második alapvető bizonyítékunk ahhoz, hogy következtetéseket vonjunk le ezekből: Megkeresni azokat az összefüggéseket, amelyek egy harmadik város precedens értékű történetében rejlenek, és ugyanazon azonosságokat rejtik magukban, mint az előző kettő, ami ott is ugyanúgy a kezdetektől fogva megtalálható a kultúra felvirágzásában és pusztulásában. Végül ha igazolódnak a feltételezéseink, hogy a társadalom és a vallás fejlődésének, hanyatlásának okai összefüggnek, és megoldást találhatunk mai modern társadalmunk problémáira. Ez elengedhetetlenül szükséges, mert ma sem vagyunk biztonságban, ha csak nem az ellenpéldát követjük. Célunk a Biblia megismerése, az Istenbe vetett hit megtalálása, vagy újra felfedezése, és a megoldás is ebben rejlik. Palmyra története bemutatja, hogy összefüggés van a történelem és a bibliai próféciák között, tehát érdemes azokat a mai modern ember szemüvegén keresztül nézni!
Palmyra a mai Szíria mértani közepén helyezkedik el a sivatagban. Petra pusztulásával egy időben, ahogyan a Király Útját áthelyezték ebbe az irányba, Palmyra felvirágzott és sokkal gazdagabb lett, mint amilyen Petra valaha is lehetett volna. Petrában adott volt annak a lehetősége, hogy a sziklából alakítsák ki a pompás hellén épületeket. Palmyrában azonban mindent a helyszínre kellett szállítani, ehhez már önmagában is komolyabb anyagi áldozatra kellett. Nem beszélve azoknak az épületeknek csodálatos díszítéseiről, pazar kivitelezéséről, ami méltán rabul ejti a mai utazót is.
A régészeti ásatások eredménye alapján megállapított, hogy a város valamikor Kr. e. 2000-1200 között alapított ősi település volt. Ezeket az ásatásokat a várost hajdanán ellátó Efka forrásnál végezték, és ott a legalsóbb rétegek visszanyúlnak a Kr.e. 2. évezredbe. Az itt talált első írásos emlékek Tadmór néven említik a települést. Ezt már megtalálhatjuk a Bibliában is:
„Kiépíttette Tadmórt is a pusztában és mindazokat a raktárvárosokat, amelyeket Hamátban kezdett építeni.”( 2Krón 8,4)
„Ezért építette föl Salamon Gézert, továbbá Alsó-Béthórónt, Baalátot és Tadmórt az ország puszta részén.” (1Kir 9,17-18)
A régészeti leletek alapján Tadmór Kr. e. 1500-1200 között jelentős település lehetett, háttérgazdasággal és kereskedelmi tevékenységgel. Tulajdonképpen a település a végeláthatatlan sivatag egyetlen oázisa volt évszázadokig, majd várossá nőtte ki magát. A gazdasági lét egyetlen forrását a téli esőzések adják. Ilyenkor a sivatag kivirágzik, a gazos részeken pedig az állatoknak kiváló legelő kínálkozik. Erre épültek az oázis vonzáskörzetében lévő kicsiny falvak amelyek később egy városba tömörültek. Hogy a Palmyra nevet mikor kapta a település, azt nem tudjuk biztosan, de köze lehet a legősibb történelmükhöz, mert a város neve datolyapálmát jelent. Ezt a növényt minden oázisban termesztették, és jelentős cserekereskedelmi terméknek számított. A város jelentős felvirágoztatását Traiánusz császárnak (Kr. e. 98-117) köszönhették. Ebben a korban Traiánusz leigázta délen a nabatusokat, fővárosukat (Petrát) a birodalma részévé tette, a római impérium bekebelezte a déli területeket. Így történhetett meg, hogy a térség jelentős gazdasági, kereskedelmi tevékenységét többé már nem a nabateusok, hanem a rómaiak végezték. Ahogy Nagy Sándor lerombolta Tíruszt, anélkül, hogy ismerte volna a bibliai próféciákat, Róma betöltötte a nabateus fővárosra vonatkozó jövendölést.
Egyben Traiánusz császár adott templomépítési jogot a városnak. Ez természetesen itt is azt jelentette, hogy csak a Római Birodalom által jóváhagyott vallások vethettek gyökeret Palmyrában. Magában hordozta-e a város kultúrája a pusztulás lehetőségét automatikusan a vallási irány meghatározása miatt? Ha igen, mindenképpen a nép hitvilága lehetett a fő ok, mert Róma köztudottan gazdasági nagyhatalom volt, ekkortájt vetélytárs nélkül. Meg kell vizsgálnunk Palmyrában is a vallás és a gazdasági élet összefüggését ehhez a kérdéshez.
A városon belül egy 11 m széles főút vezetett a Baál szentélyhez, még a mellék út is 6 m széles volt. A szentély alapja a mai feltárás alapján 205x210 m-es lehetett. A méretek a vallási élet fontosságát mutatják. A templom oltárához pódiumszerű magasított udvaron keresztül lehetett bejutni egy monumentális lépcsősoron. Ezen a lépcsősoron látványosan vitték az áldozati állatokat a szentély belsejébe. Azt is tudjuk, hogy nem csak Baálnak, a Szíro-Föníciai istennek mutattak itt be áldozatot, de Juhribalnak, a napistennek, és Aglibalnak, a holdistennek is. Ezek a nevek, vallások arról árulkodnak, hogy minden vallási elemet, ami romlásba taszította a várost, a Római Birodalom közvetítésével i „importáltak”.
A templom legfontosabb építménye az oszlopsor Tibériusz császár uralkodása alatt készült Kr. u. 32-ben. Ekkor gazdaságilag a város megalapozott lett, a hátteret a Római Birodalomhoz tartozás garantálta, a kereskedelemhez szükséges pénzt Róma biztosította. De mit mondhatunk a kultúra pusztulásáról és annak okairól?
A katasztrófa Auréliánusz császár idejében következett be, emberi lépték szerint viszonylag későn, ha Tibériusz uralkodásához viszonyítjuk. A császár Kr. u. 270-275-ig uralkodott. Kr. u. 272 őszén Auréliánusz elraboltatta a város nagyhatalmú királynőjét, Zenóbiát. A városnak e nagynevű és nagyhatalmú királynője vetélytársává vált a keleti területeknek, példázva a város gazdagságát, emiatt Róma is féltette hatalmát. Első lépésként tekintélyét kiterjesztette a kelet-római területekre, majd fokozatosan veszélyeztette a déli provinciákat. Nyilvánvalóan ezt nem nézték jó szemmel a rómaiak. Amíg Zenóbia királynő fogságban volt, a római légiók ellentámadást intéztek Palmyra ellen, ami tovább fokozta a feszültséget, tudniillik a város lakosságának inkább kedvezett Róma vazallusa lenni, mint az önállóság Zenóbia királynővel.
A feszültség oka valószínűleg a két nép hitvilágában kereshető. Az őslakosság konzervatív része vissza akart térni régi vallásgyakorlatához, ami ugyan kis mértékben térhetett el az új rómaitól. Minden vallási reformáció alapja visszatérés a gyökerekhez, még abban az esetben is, ha csak apró különbségek vannak.
A vallási reform városban is a napkultuszhoz köthető. Itt azonban fordítottan történt, mint Egyiptomban, ahol a napisten megjelenési formája miatt vitáztak, hogy monoteista vagy politeista módon imádják-e az istenüket. Itt a napisten vallásának bevezetése ellen szólt. Baálbekben ez megfigyelhető volt, és feltételezhető, hasonló módon történt Palmyrában is. E szír városban, ahogyan neve is hordozza, a Baál kultusz élt. Majd Nagy Sándor egyiptomi mintára meghonosította a Nap vallását, átkeresztelve a várost Héliopoliszra, ahogy Egyiptomban tették a papok azzal a várossal, ami Théba halotti kultusza mellett a legfontosabb vallási stratégiai központ volt, és amit a Biblia Ón néven említ. Mivel a görög és római mitológia szinte teljesen azonos, természetesen a Római Birodalom térhódítása idején is megmaradt Baálbekben a napisten tisztelete. Ez történhetett tehát Palmyra esetében: a nép az egyiptomi-görög mitológiai vallások helyett vissza akart térni szíro-föníciai hitvilágához. Mint a történelemben minden vallásháború, is kellőképpen véres volt.
A rómaiak ellentámadását Palmyra lakói fegyverrel fogadták, és lemészárolták a római légió 600 íjászát. Ezután egy ideig sikerült tartani a várost, de Róma megtorolta a felkelést, még erősebb katonai erők bevetésével végül a római hatalom győzedelmeskedett.
Összegezve tehát: ugyanaz a nagyhatalom, amelyik felemelte a jelentéktelenség porából Palmyrát, ügyes gazdasági, földrajzi csellel a felkelés után kifosztotta azt, felégette és leromboltatta a templomot, amelyet ő építtetett, és ezzel egyszer s mindenkorra megbélyegezve a sivatagi város misztikus sorsát. A kövek azonban beszélnek, és rávilágítanak a napjainkban is tapasztalható összefüggésre, hogy a politika és a vallás soha nem választható szét egymástól.
Kérdezhetjük: miért történt ez meg az ókorban több ízben is? Hogyan lehetséges az eltűnt városok esetében a vallást felelősségre vonni a történtekért?
A modern társadalomtudományok több évszázada kutatják ezt a kérdéskört, de leginkább azóta, amióta létezik valláskritika. Olyan gondolkodók írnak erről, akik a vallás jelenkori társadalmi jelentőségét igyekszenek háttérbe szorítani. Max Weber társadalomtudós jól rámutatott az összefüggés lényegére:
”A zsidóság útnak indította a kereszténységet, s a kereszténységnek egy lényegét tekintve mágiaellenes vallást adott útmutatóul, amivel nagy szolgálatot tett a gazdaságtörténetnek. A kereszténység, vagy a zsidóság hatókörén túl ugyanis a mágia uralma jelentette a gazdasági élet racionalizálásának egyik legsúlyosabb akadályát.”
Az ok valóban ilyen egyszerű. A mágia és az asztrológia az ókori népek vallásainak útvesztője volt, a gazdaság fellendülésének akadálya Mezopotámiától kezdve Egyiptomig. A bibliai eredetű vallások lényege az egyistenhit, mindig a társadalmi fejlődést és kapcsolatokat szabályozta, és teszik ma is a kereszténységen belül, amennyiben az nem társul valamilyen politikai érdekkel. Ezzel szemben az asztrálvallás minden esetben meghasonlott önmagával. Ezek a vallási rendszerek azonban nem hordozták magukban a megújulás lehetőségét, mivel a vallási tradíciók helyett, ami az identitástudat kialakításáért felel, misztikumot adtak a népnek. A mesék tartalmilag ritkán adnak erkölcsi tanulságot, ha csak egy motívum nem tekintő annak, hogy minden nép mitológiájában a jó legyőzi a rosszat, így a jó győzelme, mint legfőbb erény lenne ez az erkölcsi erő.
Vere Gordon Childe (1892-1957) brit őstörténész ezt a görög vallásban látja megvalósulni, és vitathatatlanul igaza van ebben:
”A görög gondolkodás valóban megkülönböztető vonása az volt, hogy a filozófusok nem az ősök bölcsességéhez, vagy isteni kinyilatkoztatáshoz folyamodtak újra meg újra, hanem a közös tapasztalat tényeihez és mesterségek gyakorlatához.”
Vajon meddig lehetett volna fenntartani az ókorban a mitológiák körforgását? Meddig lehetett volna egyik vallásból áthagyományozni egy másikba ugyanazt, ami a pusztulását jelentette az egész kultúrának? Mi lett volna mindennek a vége? A választ nem tudjuk, de nem is szükséges feltétlenül ezen gondolkodnunk, hiszen mire a világ végveszélybe került volna, megszületett Jézus, az isteni kinyilatkoztatás hirdetője. Szavai és élete megváltoztatták az egész világot, és születésével a Római Birodalom virágkorában teljesen új, addig még nem ismert korszak kezdődött. Valaki azt tanította, hogy szakítani kell a régi rossz hagyományokkal, amik életellenessé teszik a társadalmat. Ez volt Jézus evangéliumának lényege, ami új viharokat kavart a történelem évszázadain keresztül!
2017. Január 26.
Ebben a tanulmányban hosszú utazásra indulunk térben és időben. Időben több ezer év történetét tekintjük át... Útközben megvizsgáljuk az írás fejlődésének kérdését.
adventista jézus vallás reménység média biblia kereszténység életmód szabadegyetem misszió szolgálat egészség munka világ szeretet támogatás élmények világnézet történetek küldetés tapasztalatok
