Az ókortól napjainkig foglalkoztatta a kutató emberek fantáziáját a napkeleti bölcsek története, meg a titokzatos betlehemi csillag. Apokrif evangéliumok, középkori legendák tanúsítják ezt az érdeklődést. De hányan is voltak ezek a titokzatos, Messiást kereső vándorok? A kérdésre nem tudunk érvényes választ adni, csak a középkori legendák színes világába tudjuk elkalauzolni olvasóinkat. Abból, hogy a bölcsek aranyat, tömjént és mirhát hoztak Jézus jászolbölcsőjéhez, arra következtettek a régiek, hogy hárman lehettek. A három ajándékot is szimbolikusnak tekintették.
A Kincsesbarlang című, 6. században keletkezett, zsidó és keresztény legendákat tartalmazó szír irodalmi mű szerint, a bölcsek „aranyat vittek a királynak, mirhát a gyógyítónak és tömjént a papnak. Tudták ki ő, és azt is tudták, hogy ő király, gyógyító és pap.” (A törzsek származásáról, avagy a Kincsesbarlang. Helikon Bp. 1985. 67.). Nevüket is tudni vélték szíriai és egyiptomi hagyományok nyomán. A párizsi Nemzeti Könyvtárban őrzik azt a latin nyelvű 5. századi kéziratot, (Manuscripta Latina No. 4884. fol. 51) ami egy görög krónikából vette át ezeket a neveket.
Elterjedését bizonyára annak a mozaik képnek köszönhette, amelyik a ravennai S. Apollinare Nuovo 550-ben készített mozaikképén látható. A nevezetes templom a 6. század első harmadában épült Nagy Theodorik császár rendeletére, az ő palotája mellé. Belseje őrzi az ősi, bizánci stílusú mozaikot, melyet a főhajót a mellékhajótól elválasztó márványoszlopok felett találunk a bal oldalon. A Háromkirályok a 22 mártír szűz menetének élén menetelnek a Madonna felé. A mágusok itt még nem királyi díszben állnak, hanem a perzsa papok jellegzetes öltönyében. Mindegyiknek a feje fölé van írva a neve, ellátva a Sanctus = szent jelző rövidítésével (SCS), hiszen már ekkor szentnek tartották őket. Már Szent Ágoston (354–430) azt írta róluk, hogy ők voltak az első pogányok, (míg a pásztorok az első zsidók) akik meghódoltak Jézus Krisztus előtt. Rájuk vonatkoztatták Ésa 60:3 és Zsolt 72:10–11 beteljesedését. Nevük csak a kilencedik századtól terjedt el Európában.
Később, hol a három életkornak, ifjúságnak, férfikornak és az öregségnek a képviselői lettek, hol pedig a három, akkor ismert földrésznek. Giotto (1267 k.–1337) képén, melyet a következő századok festői és szobrászai buzgón utánoztak, már királyként jelennek meg a bölcsek, aranykoronával, földig érő hermelingalléros palástban. Az ősz, öreg Gáspár Európát képviselte, a barna, középkorú Menyhért Ázsiát, a fekete bőrű, ifjú Boldizsár pedig Afrikát.
A szenteknek kijáró legendájukat, korábbi latin és francia forrásokból merítve Johannes von Hildesheim, karmelita szerzetes írta meg 1370-ben. Könyve szerte Európában elterjedt, mely szerint Tamás apostol megkeresztelte őket és mindhárman, mint szent királyok betöltötték a századik évüket. A legenda szerint díszes kőkoporsójukban Szent Ilona, Nagy Konstantin császár anyja találta meg testüket, és Bizáncba hozta. Innen Eustorgius, kormányzó püspök 343-ban hozta magával Milánóba. Amikor Barbarossa Frigyes német császár 1164-ben meghódította a várost, a jeles ereklyét a kölni katedrálisba szállíttatta. Ma is itt őrzik díszes ereklyetartóban az ősi csontokat.
2017. Január 03.
Hangzik a figyelmeztetés a Károli Bibliában Mt 23,10 alapján. Hogyan lehet érteni ezt a gyakran félremagyarázott kifejezést?
adventista jézus vallás reménység média biblia kereszténység életmód szabadegyetem misszió szolgálat egészség munka világ szeretet támogatás élmények világnézet történetek küldetés tapasztalatok
