A minap belém nyilallt a felismerés: „Jaj nekem, már a nyár fele eltelt! Megvalósítottam mindent, amit idén nyáron szerettem volna? Kellően kipihentem magam és frissen felvértezve fogadom a szeptembert?”
Kislány korom óta kínoz ez a kérdés. Mindig attól tartok, lemaradok valami fontosról, ezért gyakran nyomást érzek magamon, hogy a lehető legjobban kihasználjam a nyarat. Ha viszont nyomás alatt állok, akkor éppen azt veszítem el, amiről a nyárnak szólnia kellene: a nyugalomról, az önfeledtségről, a feltöltődésről. Nem lehet egyszerre nyomás alatt állni és feltöltődni.
Szombaton a gyülekezetben sokan hasonlókról számoltak be. Gyerekek és felnőttek egyaránt. Örülnek a nyárnak, élvezik a szünetet, de attól félnek, hogy mindjárt vége és ismét jönnek a szürke dolgos hétköznapok. Természestes dolog, hogy vágyunk a nyugalomra, a pihenésre. Természetes, hogy szeretnénk egy kicsit levetni minden megkötöttséget, ami a tanulói és a dolgozói léttel együttjár. Mint ahogy az is természetes, hogy fenyegetően éljük meg, amikor mindez elveszni látszik.
Isten bibliai népe is megtapasztalt hasonló érzéseket, amikor 400 év robotolás után ígéretet kaptak arra, hogy bemehetnek Isten nyugalmába. Vágytak rá, álmodoztak róla, aztán mégsem úgy teljesült, mint ahogyan megálmodták. A nyugalom csak időleges volt, az életük állandó kísérője volt a kemény munka, a békétlenség és a megélhetés miatti aggodalom. Ezért ígérte meg Isten, hogy az igazi nyugalom még ezután, sokkal nagyobb mértékben vár az ő népére. Olyan nyugalom, amit semmi sem árnyékol be. Olyan nyaralás, amelyet nem követ az elmúlást idéző ősz. Olyan ünneplés, amelyet nem szakítanak félbe az élet „nemszeretem” feladatai. Ebbe bele tudok kapaszkodni. Ettől már könnyebb elviselni a nyárközépi „mindjárt vége” gondolatokat. Így már nem érzem azt, hogy lemaradok valami fontosról, ha nem kezdek el azonnal habzsolni.
„Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugalomba, amint megmondta Isten [...] A szombati nyugalom tehát még ezután vár Isten népére. 10Aki ugyanis bement Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól.” Zsid 4,3-10
2020. Május 31.
Vajon gondolkodtunk e már azon, hogy kikhez is intézte Jézus ezt a felhívását? Úgy vélem, nem túlzás kimondanunk, hogy alapvetően mindenkihez. Ebben a békétlen világban a fenti igevers szempontjából vajmi keveset számít, hogy valaki idős vagy fiatal, férfi vagy nő, vallásos vagy ateista, hiszen létezik egy olyan általános probléma, mellyel jószerivel a föld minden lakójának szembe kell néznie valamely életszakaszában.
adventista jézus vallás reménység média biblia kereszténység életmód szabadegyetem misszió szolgálat egészség munka világ szeretet támogatás élmények világnézet történetek küldetés tapasztalatok
