„Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk…” (Róm 15:1).
„Mi az erősek…”? Az erőt különleges, csodálatra méltó képességnek tartjuk, kevesek kiváltságának, de az ő esetükben is mulandónak. Toldi Miklós karjának erejével tűnt ki, persze megmutatkozott lelki ereje is. Ma lelkes rajongótábora van azoknak, akik hatalmas súlyokat emelnek fel, akár egész kamiont húznak el a fogukkal vagy a hajukkal, újabb meg újabb bravúrokat hajtanak végre.
Pál apostol még Saulként nem a fizikai erejével hívta fel magára a figyelmet, inkább tudásának és ambíciójának erejével. Magasra tűzte a mércét, és lelki, szellemi erőit maximálisan megfeszítve el is érte azokat. Minden erejét latba vetve eredt Krisztus követői után, hogy megállítsa azokat, akiket eretneknek vélt, bízva a maga és az általa támogatott rendszer erejében, amíg Jézus meg nem állította a Damaszkusz felé vezető úton. Ott az erős Saul összetört Jézus előtt, akinek felismerte nagy hatalmát. Céljai, ambíciói, tervei szertefoszlottak, ő maga pedig a leghétköznapibb dolgokban is mások segítségére szorult. A csodált, ígéretes fiatal hirtelen gyengének mutatkozott, ám akkor kezdett felépülni benne Krisztus ereje, és így lett belőle Pál, az apostol.
A Rómában élő hívők közösségéhez szólva mondja, hogy „mi az erősek” – mint akik vele egy csoportba tartoznak. Voltak köztük mindenféle rendű-rangú, életkorú emberek, ráadásul a levele nemcsak nekik szólt, hanem minden Krisztusban hívőnek, így nekünk is. Látjuk magunkban azt az erőt, amit az apostol nekünk tulajdonít? És egymásban?
Pál megértette: nem neki kell a legerősebbnek lennie, mert Krisztusé az igazi erő. Ha Krisztus bennünk él, elmondhatjuk az apostollal: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem” (Gal 2:20). Csakis így lehet az, hogy „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil 4:13). És egyedül így hordozhatjuk el egymás erőtlenségét.
Azért is szükség van a közösségekre, családi, baráti és gyülekezeti közösségekre, mert ezek egyfajta védőhálót biztosítanak. Felemel, kisegít bennünket a másik, amikor a mi erőnk elfogy, akár fizikai, akár lelki értelemben, máskor pedig mások hagyatkozhatnak a mi erőnkre Krisztusban, hiszen „tartozunk” ezzel.
2020. Július 26.
Ma egy kedvenc idézetet osztok meg. Hasznos, ha az állandó rohanásban néha felidézzük.
adventista jézus vallás reménység média biblia kereszténység életmód szabadegyetem misszió szolgálat egészség munka világ szeretet támogatás élmények világnézet történetek küldetés tapasztalatok
