Szöveg… Nagyítás... Vetítés... Duma... Halandzsa… Ugye tudnánk folytatni a sort! Milyen meglepően sok szót használunk a verbális szemétre! Szinte észre sem vesszük, ha már nem is figyelünk igazán arra, ami körülöttünk szól. Sokkal inkább elfoglalnak bennünket saját gondolataink, meg az, hogy kitaláljuk, vajon mit is akar az a másik ezekkel a szavakkal elérni...
Különösen fontos számunkra szeretteink utolsó szavai, ha eltávoznak. Sokat gondolunk rá, ha kért valamit, mindent megteszünk, hogy teljesítsük.
Vajon gondolkodtunk e már azon, hogy kikhez is intézte Jézus ezt a felhívását? Úgy vélem, nem túlzás kimondanunk, hogy alapvetően mindenkihez. Ebben a békétlen világban a fenti igevers szempontjából vajmi keveset számít, hogy valaki idős vagy fiatal, férfi vagy nő, vallásos vagy ateista, hiszen létezik egy olyan általános probléma, mellyel jószerivel a föld minden lakójának szembe kell néznie valamely életszakaszában.
Sokszor emlegetjük, hogy milyen nagy bűnt követett el Ádám és Éva, amikor ettek a tiltott gyümölcsből. Ezen cselekedetük volt az, ami mind a mai napig óriási hatással van világunkra, hiszen ez volt az első bűn a Földön, és azóta kezdett elterjedni a bűn.
Van célod? Milyenné szeretnél válni? Van egy ötletem :)
Isten a beszéd képességével áldott meg, és mi a szavainkkal kifejezünk információt, gondolatokat, vagy érzések, érzelmek, hangulatok húrjait pendítjük meg, amelyek lehetnek jók és rosszak, kellemesek és fájóak.
2020. Augusztus 06.
Ha alaposabban megvizsgáljuk ezt az igeszakaszt, többet mond el annál, hogy csupán bízzunk és reménykedjünk. Nem azt mondja, hogy mondjuk el a gondjainkat Istennek, és azt sem, hogy beszéljünk gondjainkról Istennel, hanem azt, hogy vessük a gondjainkat Istenre.