A vírushelyzet második hulláma többeket arra ösztönöz, hogy kerüljék a gyülekezési helyeket, másokat, hogy egyéb programokkal helyettesítsék az időszakot.
A minap belém nyilallt a felismerés: „Jaj nekem, már a nyár fele eltelt! Megvalósítottam mindent, amit idén nyáron szerettem volna? Kellően kipihentem magam és frissen felvértezve fogadom a szeptembert?”
Interneten olvastam az alábbi írást. Szerzőjét nem ismerem, de gondolatait érdemes megszívlelni, ezért megosztom. Emlékeztessük magunkat időnként, ha elfelejtjük a pillanat értékét.
Az elmúlt hetekben gyakran sétáltam a közeli erdőben. A madarak gyönyörű éneke egy verset juttatott eszembe. Tanuljunk a madaraktól, szálljon fel a hála éneke, mert...
A félelem úgy működik, mint egy nagyító. Kiemeli a részleteket. Emlékszel a biológia órákra, amikor egy-egy levél, bogár került a górcső alá?
Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul. Nincs szó, és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik, mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig. (Zsoltárok 19: 2-5.)
2020. Május 16.
Ma szombat van. A reggeli órákban, amikor talán éppen ezeket a sorokat olvasod, már készülődni szoktál a gyülekezetbe. Egy hét elteltével alig várod, hogy újra találkozhass a testvéreiddel, barátaiddal, és együtt dicsőítsd velük az Urat énekben, imában.