A Titanic katasztrófa egyik túlélője Archibald Gracie IV., egy jómódú, alabamai születésű skót-amerikai volt – egyúttal ő a harmadik utólagos áldozat, nyolc hónappal későbbi halálát ugyanis a katasztrófa átélése következtében létrejött komplikációk okozták.
Szinte minden alkalommal, amikor egy-egy különleges szükségletű barátommal vagy ismerősömmel beszélgettem, az derült ki, hogy nem a fogyatékosságukból közvetlenül eredő nehézségeket tartják a helyzetükből adódó legnehezebb tehernek, hanem a legfőbb gondjuk az emberek hozzájuk való viszonyulása.
„Hát, drágám, te legalább megélhetted, milyen az, amikor valaki szeret.” - csendben, fáradt mosollyal hallgattad, ahogy tovább fejtegette, hogy másoknak mennyivel rosszabb, és bár akkor is tudtad, hogy igaza volt...
Az időt, bármennyire is szeretnénk, nem fordíthatjuk vissza. Mégis érezzük: annyi minden rárakódott a lelkünkre születésünk, gyermekkorunk óta – rossz tapasztalatok, rossz élmények, rossz emberek, vagy csak rossz körülmények...
Egy első olvasatra elég rejtélyes tanácsot olvashatunk János evangéliuma utolsó fejezetében: Jézus – ekkor még ismeretlenként – azt tanácsolja az egész éjjel hiába fáradozó halász tanítványainak, hogy most vessék be a hálót a hajó jobb oldalánál, és találni fognak halat.
A Bibliában Bírák könyve hetedik fejezetében egy csata előkészületeinek részeként Isten alaposan lecsökkentette a saját harcosainak seregét: Gedeonnak, a vezetőnek először is haza kellett küldeni – az amúgy is négyszeres túlerővel szemben álló kis seregből – azokat, akik féltek: a kétharmaduk távozott.
2020. Június 15.
Időnként becsap bennünket a tudatunk, amikor azt érezteti velünk, hogy önmagunkban is lám, milyen nagyszerűek vagyunk. Aztán ha áldásként szembe jön velünk Isten valósága, rádöbbenünk, hogy nélküle semmik vagyunk. És ekkor megértjük, hogy Isten kegyelmére van egyedül szükségünk, de az mindenre elég nekünk.