Magyar népi hangszer a Bibliában Érdekességek a Bibliából

Magyar népi hangszer a Bibliában

Érdekességek a Bibliából

Nyelvi értékünk, a Vizsolyi Biblia 1590-ben született meg 800 példányban, valamivel több mint 2000 oldalon. Annak ellenére, hogy Károli Gáspár és munkacsoportja az akkor rendelkezésre álló görög, héber és latin nyelvű iratokat használta, az egyik érdekes vonatkozása ennek a Szentírásnak, hogy tartalmazza a „citera”magyar hangszer nevét, összesen 28 alkalommal.

A héber nyelvből a nébel és a kinnór szavakat kellett lefordítania magyarra. A Biblia arámi részéből, Dániel könyvéből görög jövevényszóként találhatók meg a pszantérím és a kitarósz szavak. Egy-két esetben még a zsoltárokban előfordul a söminít, amit nyolchúrú citerának fordít a Zsolt 6,1 és 12,1 alapján Károli Gáspár az 1Krón 15,21-ben. Ezen kívül még az Újszövetségében találjuk meg a szót az 1Kor 14-ben két alkalommal; kitharaként, illetve annak igei alakjában kitharidzómenon formában.

Hangszer-történetileg 1948 előtt a húros instrumentumok osztályozása nem ismert a mai formában. Ezeket egyszerűen „citeraféléknek”nevezték. Az ókorban ismert 8–12 húros „hárfa” legrégebbi változatait Mezopotámiában 3500 évvel ezelőtt már használták. Különböző változatait a héberek és görögök is használták, aminek nevei így kerültek a bibliai iratokba. Nem tévedett tehát Károli Gáspár, amikor a magyar nyelvben jól ismert hangszer nevével fordította le ezeket az idegen szavakat, mintegy gyűjtőfogalomként.

Az eredeti 1590-es változatban hegedűként olvashatjuk ezeket a szavakat, majd miután 1908-ban Szász Károly revideálja a szöveget, és kezünkbe adja a ma ismert „Károlit”, citerára javítja. A bibliafordítók mindenkori kihívása, hogy a fordítás idejében használt szavakkal adják vissza az ókori kifejezések jelentését. Napjainkig ezt tükrözi a Károli Biblia története is.