„Be kell ültetni őket a csónakokba! Mindet be kell ültetni a csónakokba!”



Léleképítő, Szerző: Bóka Vera - Április 15. 217

„Be kell ültetni őket a csónakokba! Mindet be kell ültetni a csónakokba!”

Ahogy a már elcsépelt mondás tartja, „egy süllyedő hajón nincs ateista”.

A Titanic katasztrófa egyik túlélője Archibald Gracie IV., egy jómódú, alabamai születésű skót-amerikai volt – egyúttal ő a harmadik utólagos áldozat, nyolc hónappal későbbi halálát ugyanis a katasztrófa átélése következtében létrejött komplikációk okozták.

Sokat lehetne írni róla, magáról is – akár csak arról a momentumról, hogy milyen lehetett úgy élni át ezt a hajókatasztrófát, hogy mikor legutóbb kilenc évvel korábban a családjával együtt Európában jártak, Párizsban egy tragikus liftbalesetben meghalt a nagyobbik, 12 éves lánya, és azóta először ekkor vágott neki ismét az európai útnak, onnan tartott haza –, vagy magának a katasztrófának a tanulságokban gazdag lefolyásáról, melynek ő volt az egyik legrészletesebb leírást nyújtó túlélője.

Jónéhány életrajzi adat a rendelkezésünkre áll Gracie-ről, mégis azt mondom, nem tudom, milyen ember volt Archibald Gracie egyébként, „békeidőben”, vagy a többiek, akikről ír. Ugyanakkor mégsem tudja az ember kiverni a fejéből:

- Milyen ember lehetett az, aki, mihelyt felismeri, hogy az óceán közepén süllyedni kezd a hajójuk, minden erőfeszítése (barátjával együtt) arra összpontosul, hogy kivétel nélkül minden embert, akit a hajón találtak – kezdve a nőkkel és a gyerekekkel –, beültessenek a mentőcsónakokba. És nem, nem ültek be utánuk az utolsóba, hanem elmentek plédekért és takarókért, melyek később életmentőnek bizonyultak;

- Milyen ember lehetett az, aki miközben segít a másodtisztnek az összecsukható csónakok kiszabadításában, eszébe sem jut bármelyikbe beülni, hanem küzd a következő csónakkal tovább, amíg le nem sodorja az ár, és fel nem kapaszkodik az egyik felborult csónak tetejére;

- Milyen emberek lehettek azok, akik feljőve az alsó fedélzetekből, és szembesülve azzal, hogy már csak az a négy összecsukható mentőcsónak van magasan rögzítve – ha egyáltalán le tudják szerelni (nem tudták) –, mind ott álltak, férfiak, nők is, fiatalok és idősek is, és senki egyetlen kétségbeesett hangot, sikolyt, jajszót nem adott ki, kétségtelenül szembesülve a biztos véggel;

- Milyen ember lehetett az a nyolc zenész, akik lényegében az utolsó pillanatig játszották a hatalmas tömegnek a „Hadd menjek, Istenem, mindig feléd” kezdetű éneket, önként lemondva a menekülés lehetőségéről is;

- Milyen emberek lehetek azok az úszók, akik megpróbálták megközelíteni a dugig megtömött mentőcsónakokat, majd mikor azok – a saját védelmükben – távolabb eveztek, egyetlen rossz szót, átkot nem mondtak rájuk, egyetlen esetben sem;

- Milyen ember lehetett az a vízben úszó férfi, aki, mikor látta, hogy az egyetlen elérhető (szintén teli) csónak távolodni kezd tőle, lassított tempóján, és erős hangján utánuk kiáltott: „Jól van, fiúk, sok szerencsét, Isten áldjon benneteket!”

- Milyen lehetett Archibald Gracie, aki amikor nyolc hónappal a tragédia után halálos ágyán feküdt, ezek voltak az utolsó mondatai: „Be kell ültetni őket a csónakokba! Mindet be kell ültetni a csónakokba!”

Ahogy mondás tartja, „egy süllyedő hajón nincs ateista”.

Ez a vaskos általánosítás persze egyáltalán nem biztos. De amiket itt olvastunk - pedig ez messze nem minden, csak amit Gracie látott -, a lelkierő olyan megnyilvánulásai, olyan villámgyorsan elért lelki érettség, olyan égi hatások tárulnak fel, amik elemi erővel hatnak még ma is, a betűkön keresztül is.

 

A legfájdalmasabb kérdés már csak az, hogy miért,

miért, miért miért kellett, miért kell olykor ma is ehhez egy süllyedő hajó?

 

(Az RMS Titanic óceánjáró luxushajó 2021. április 15-én, ma 109 éve süllyedt el első útján.)


 
titanik titanic hit végidő
Léleképítő

Az Úr az én jó pásztorom

2020. Június 04.

23. Zsoltár Dávid zsoltára. Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben. Irvine: Az Úr az én jó pásztorom Előadja: Pörneki Anikó énekművész Zongorán közreműködik: Pörneki Attila

Egyszerű bátorítás
2020. Október 04.
A szíved
2020. Április 24.
Legyél Te a válasz!
2020. Június 26.

Keresés a cikkekben