Add nekem azt a hegyvidéket Káleb, a proaktív

Add nekem azt a hegyvidéket

Káleb, a proaktív

A Biblia ősi lapjait olvasgatva időnként egészen modern fogalmakkal találkozhatunk. Ha nem is a konkrét szavakkal vagy kifejezésekkel, de azoknak egy-egy kitűnő illusztrációjával – már amennyiben alaposan végiggondoljuk a leírást. Jó példa erre Józsué könyve 14. és 17. fejezete, ahol szembeötlő mentalitásbeli ellentétet fedezhetünk fel két honfoglaló, Káleb és Manassé törzse között.

Az izraeliták honfoglalásáról van szó, több mint 3000 évvel ezelőtt. Akkor, amikor az egyiptomi rabszolgák utódai 40 éves pusztai vándorlás után végre eljutottak az ígéret földjére. Fel is osztották a területet, „csupán” el kellett foglalni azt. A felosztás után mind Káleb, mind pedig Manassé törzse területigénnyel fordultak vezetőjükhöz.

Lássuk előbb az utóbbit: Manassé törzse tehát küldöttséget menesztett Józsuéhoz további területért, a felosztás szerint járó földeken túl. A kérésük azonban olyan „munkához való hozzáállást” tükrözött, ami sajnos ma is ismerős lehet sokunknak, akár otthonról a házimunka kapcsán, akár máshonnan. Az a jelenség, amikor az illető megkapja a feladatot, és azonnal megy is panaszkodni. Manassé törzse ugyanis kevesellte a kapott területet, de nem azért, mert nem fértek volna el a kijelölt részen, ha elvégzik a dolgukat, hanem azért, mert soknak találták az elvégzendő munkát: „Nagy a mi népünk… Ez a hegyvidék nem elég nekünk, viszont a síkságon lakó kánaániaknak mind vas harci kocsijaik vannak...” (Józs. 17:14,16. v.)

Józsué nem teljesítette a kérésüket: „Ha olyan nagy a ti népetek, menjetek föl az erdőségbe, és irtsatok abból magatoknak!” „Nagy a ti népetek, és az erőtök is nagy!” „Ahol erdőség van, irtsátok ki, és így a tietek lesz az egész. Ki fogjátok űzni a kánaániakat, még ha vas harci kocsijaik vannak, és erősek is.” (15-18. v.) Józsué olyan érveléssel válaszolt, ahogy egy kelletlen csemete kitartó szülője ma is érvel a gyerek nyafogásával szemben: „Menni fog az, kedvesem, mars vissza törölgetni. Nem olyan nagyok azok a pókok!”

Káleb kérése a 14. fejezetben szintén területkérés – „add nekem azt a hegyvidéket” (12. v.) –, de az indítéka nagyban eltért Manassé törzséétől: ő szándékosan a legnehezebb feladatot kérte el! A 85(!) éves Káleb által kért területen éltek ugyanis a legnagyobb termetű harcosok. Nem valamilyen magabiztos vakbuzgóságból tette – ez a megfogalmazásából is érződik: „talán velem lesz az Úr, és kiűzöm őket” –, hanem tényleg bízott Isten ígéretében, és önként elébement a feladatnak. Meg is kapta az engedélyt, és győzelmet aratott.

A két kérés kontrasztjában még élesebben kirajzolódik az a bizonyos modern fogalom: Káleb – sok egyéb tulajdonsága (bátor, optimista, nagyvonalú, stb.) mellett – egyértelműen proaktív volt! A történet tökéletes szómagyarázatként is szolgálhat, ha valaki nem értené ezt a kifejezést (kb. előrelátó módon cselekvő, nem halogató, megelőző); sőt nála tetten érhető az is, hogy a hitnek és az optimizmusnak milyen alapvető eleme a proaktív mentalitás. Mert ha valamiben hiszünk, akkor arra rákészülünk, és abban részt vállalunk, nem igaz?

(A másik területigénylő, Manassé törzse még reaktívnak sem nevezhető – arra mindenki maga találjon megfelelő szavakat.)