Dobd messzire gondjaidat!

Dobd messzire gondjaidat!

„Minden gondotokat Őreá vessétek, mert néki gondja van reátok” (1Pt 5:7)

Ha alaposabban megvizsgáljuk ezt az igeszakaszt, többet mond el annál, hogy csupán bízzunk és reménykedjünk. Nem azt mondja, hogy mondjuk el a gondjainkat Istennek, és azt sem, hogy beszéljünk gondjainkról Istennel, hanem azt, hogy vessük a gondjainkat Istenre. Az itt szereplő ige azt jelenti, hogy eldobni valamit olyan messzire, hogy már lehetetlen érte menni és újra kézbevenni. Ez egy olyan cselekmény, amelyet egyszer és mindenkorra elvégzünk.

Így van ez a gondjainkkal is. Péter azt mondja, hogy vessük azokat Jézusra. Ha odavetettünk, már nem vehetjük vissza, nem kell velük foglalkoznunk. Amikor a gondomat Krisztusra vetettem, az már nem az én gondom, hanem az Övé.

Ez az igazi hit és Istenben való teljes bizalom. Jó kezekre bíztam a gondjaimat és már nem kell azokkal törődnöm. Milyen más lenne a mindennapi életünk, ha el tudnánk jutni erre a hitre? Milyen örömhír, hogy nem kell a gondjaimat visszavennem Istentől és nem kell próbálkoznom a megoldással! A gondok az én kezemben nem megoldódnak, hanem súlyosbodnak.

Isten kezében viszont jó kezekben vannak, mert az ének szerint „nincs olyan fájdalom, gond, mit meg nem oldhat, nincs olyan nagy hegy, mit Ő meg nem mozdíthat, nincs oly’ sötét nagy vihar, mit Ő le nem csendesít, nem lehet oly bánatod, amin Ő nem segít, mert Ő világnak terheit mind vállain hordta.”

A zsoltáros is ismerte ezt az elvet. Ezt írta: „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz” (Zsolt 55:23).

Vesd az Úrra gondodat egyszer és mindenkorra; és hagyd ott, mert az Ő vállai az egész világ terheit elbírják; a tiedet is.