Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben

Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben

„Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.”
1. Korinthusi levél 4:20

Szöveg… Nagyítás... Vetítés... Duma... Halandzsa… Ugye tudnánk folytatni a sort! Milyen meglepően sok szót használunk a verbális szemétre! Szinte észre sem vesszük, ha már nem is figyelünk igazán arra, ami körülöttünk szól. Sokkal inkább elfoglalnak bennünket saját gondolataink, meg az, hogy kitaláljuk, vajon mit is akar az a másik ezekkel a szavakkal elérni... Hogyan állunk a verbális inflációval? Régi problémáról van szó, aminek létéről a Biblia tudósított már kétezer évvel ezelőtt. Közelítsük meg a jelenséget a pozitív oldalról, mi is történik akkor, amikor annak, amit hallunk, értéke van?

„... Szombaton azonnal a zsinagógába ment [Jézus], és tanított. Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az írástudók” (Márk 1:22.) Amennyiben megfigyeltük az előző mondatot, észrevehetjük, hogy nem is annyira az írástudók beszédével volt a gond. Jézus maga is azt mondta: „Tehát mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik” (Máté 23:3). A Jézust hallgató embereket az ragadta meg, ahogyan szólt: hatalommal. Jézus szavában benne volt az élete, a hite, sőt, saját személye!

Pál apostol is valami hasonlóra apellál, amikor kifakad: „Mi bolondok vagyunk a Krisztusért, ti pedig okosak a Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. Mind ez ideig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul bujdosunk, és tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk, amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk; szinte a világ szemétjévé lettünk, és mindenki söpredékévé mind ez ideig.” (1Korinthus 4:10-13) Még mielőtt engednék a csábításnak, és hosszú lamentálásba kezdenék, hogy milyen nehéz az élet, hadd mutassak rá az idézett szakasz lényegére: Nem a beszéd teszi az embert, hanem a tett! Pál válasza a problémákra és az őt ért vádakra valóságos és aktív volt, egyben szeretetteli és az isteni értékeket felmutató. Ha az értéktelen szavak világában a tettek bizonyítanak, akkor gondoljuk végig Pál fenti mondatait és kezdjünk izgulni…

Mit árulna el rólunk a napunk, amelyben csak a tetteinket nézné végig a szemlélő, és az alapján mondana ítéletet rólunk? Elárulná, miben hiszünk? Elárulná, mit tartunk értéknek? Tanúskodnának tetteink mellettünk? Vagy esetleg bizonyíték hiányában felmentenének az alól, hogy Krisztus követője vagyok? Annál is fontosabb ez a kérdés, mivel tényleg így lesz egy nap, tényleg nem a szavaink, de még csak nem az öncélú tettink alapján fognak rólunk ítéletet mondani: „Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint” (Jelenések könyve 22:12). Milyen jó hír, hogy az ítélőbíró nem magunk vagy más ember lesz, hanem Isten. „Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.” (Zsidókhoz írt levél 4:13).

A mai nap új esély, új lehetőség, amelyben Isten lehetőséget ad, hogy jót cselekedjünk, hogy önzetlenül szolgáljunk, és hogy hitünk és Istennel megélt kapcsolatunk átformáljon bennünket.

Legyen hát ez a mai napunk bizonyíték arról, hogy mi Jézust követjük!