Pészah ünnepe

Pészah ünnepe

„Mikor pedig a ti fiaitok mondandjának néktek: Micsoda ez a ti szertartástok? Akkor mondjátok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, a ki elment az Izráel fiainak házai mellett Égyiptomban, mikor megverte az Égyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta. És a nép meghajtá magát és leborula.”2Mózes 12:26–27. (Károli-fordítás)

Pészah ünnepe idén április 2. estétől április 10. estéig tartott. Ezen a nyolcnapos ünnepen, amely a csodálatos felszabadulásról szól, a zsidóság megemlékezik arról, hogy Mózes vezetésével több, mint 3300 évvel ezelőtt kivonultak Egyiptomból. Erről bővebben olvashatunk Mózes második könyvében. A Pészah mindig a természet újraéledésének idején, tavasszal köszönt be, éppúgy, mint a keresztény húsvét.

2020. áprilisa egészen másképp alakult, mint ahogyan a legtöbbünk tervezte hónapokkal ezelőtt. Az Adventista Zsidó Baráti Társaság (AZSBT) arra készült, hogy a nagyhéten széder estet tartunk Budapesten. Terveztük a kóser termékek beszerzését, egyeztettünk a meghívott rabbival…

A koronavírus megjelenése mégsem tudja átírni a feltámadás örömhírét. Azonban alkalmassá tett bennünket arra, hogy lelassuljunk, elcsendesedjünk, és jobban odafigyeljünk Istenre, a Bibliatanulmányozásra és egymásra.

Nagy kérdés, hogy a megváltozott világunkban, távol a gyülekezeti épületektől és a közösségi Istentiszteleti alkalmaktól, képesek vagyunk-e megtalálni, felfedezni Isten Szavát a mindennapi történésekben, a média befolyásán és a félelmeinken túl…

Vajon szelídek és türelmesebbek vagyunk-e a COVID-19 világjárvánnyal terhelt világunkban? Vagy mi akarjuk tovább írni életünk lapjait és sorait úgy, hogy Istennek csupán egy-egy lábjegyzetet biztosítunk? Képesek vagyunk-e megtalálni a húsvéti feltámadás üzenetét az önkéntes karanténjainkban? A húsvéti üzenet ugyanaz a mostani körülményekben is, mint több mint kétezer évvel ezelőtt. Isten, a szerető Atya nem hagyta magára a világot akkor sem és ma sem hagy el bennünket! Lássunk túl a szenvedésen, a nyomorúságon, a bezártságon, a halálon, és fedezzük fel – a Messiás halálában és Jézus keresztáldozatában – Isten szeretetét, s egyben szomorúságát is e fellázadt világunkban.

Ellen G. White így fogalmaz: „Egy végtelen Hatalom kezének állandó munkálkodása vezeti bolygónkat. Földünket Isten minden pillanatban gyakorolt hatalma tartja meg helyzetében és keringésében.” (Tanácsok a gyülekezeteknek, 371. o.) Legyen első helyen az Isten az életünkben! A feltámadás, a hit, a remény, a húsvét örömüzenete ne másodlagos és kiegészítő értékek legyenek a mindennapjainkban. Hagyjuk, hogy az Úr vezesse az életünket, az eseményeket, a helyszíneket, hadd irányítson mindent a Teremtő Isten!

Olyan jó látni, hogy mi, adventisták, a kijárási korlátozások idején, megújult imaéletet alakítottunk ki. Nagyszerű megtapasztalni az imádságok erejét, amikor egy-egy hozzánk közelálló testvér meggyógyul, amely eseményekben Isten mosolyát véljük felfedezni. Bízzunk az Örökkévalóban, mert Jézus eljövetele közel van!