Kiket és hogyan gyógyított Krisztus?

Kiket és hogyan gyógyított Krisztus?

Jézus Krisztus földi életérõl az egyik legsokatmondóbb összefoglalás így hangzik: "...amint felkente õt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, aki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, akik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten volt õvele." (Csel 10:38) Ez a visszaemlékezés egy ismert ószövetségi jövendölésre rímel: "Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívûeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást; hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét..." (Ésa 61:1-2)

Ez az életprogram annyira fontos helyet foglalt el a Megváltó földi munkájában, hogy messiási szolgálata kezdetén maga is ezt hirdette ki a názáreti zsinagógában a következõ szavak kíséretében: "Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallásotokra..." (Luk 4:16-21) Tényleg, meg sem gondoljuk, hogy milyen tekintélyes része volt a gyógyítás, a szenvedõk sorsán való enyhítés az Õ életének. Tanítványait is ekképpen küldte ki elsõ misszionáriusi útjukra: "Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket ûzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok." (Mt 10:8)

"Szolgálata során Jézus több idõt szentelt a betegek gyógyításának, mint a prédikálásnak." (Jézus élete, 289.) Vajon mit akart ezáltal kifejezni? Semmiképpen sem öncélú szenzációkat hajszolt, amelyek által világgá kürtölhette önmaga személyét. Az irgalom és az emberek iránti jóakarat kinyilatkoztatása volt ez. "Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bõvelkedjenek" - mondta (Ján 10:10).

A Megváltó azt a világot elõlegezte meg gyógyításaival, amelyben "a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé..." (Jel 21:4) Ezen a földön, amíg tart a bûn uralma, soha nem fog eltûnni a gyász, a betegség és a szomorúság. Csodái, gyógyításai mégis hirdetik, hogy nem lesz ez így örökké. Isten, aki valamikor "szólt és meglett" (Zsolt 33:9), õ fogja az életet újjáteremteni.

Csodák nem történhetnek mindig, ilyet sehol nem ígér a Szentírás. A Megváltó ittléte idején azonban Isten különleges módon akarta kifejezni az ember számára az Õ országa természetét. "Ha pedig Istennek Lelke által ûzöm ki az ördögöket, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa..." (Mt 12:28)

A gyógyításokban rejlõ tanítások

Az Üdvözítõ a legkülönbözõbb betegségekbõl gyógyította meg a szenvedõket. Volt közöttük agyvérzés nyomán lebénult (Mk 2:3), mozgásszervi megbetegedésben szenvedõ (Luk 13:11), születésétõl fogva vak (Ján 9:1), gyógyíthatatlan ragály áldozata (Mk 1:40; Luk 17:12), ideg-, illetve epilepsziás betegek (Mk 5:2-5) stb. A mai ember számára is ismerõsek ezek a betegségtípusok. Érdemes tudatosítanunk, hogy Jézus Krisztus olyan betegségeket gyógyított, amelyekkel az emberi tudomány sem akkor, sem azóta nem tud mit kezdeni. (Minden bizonnyal egészen más javallatokkal bocsátotta el az epegörcsökkel kínlódó mértéktelen embert, mint például a vakon születettet.)

A gyógyítások elbeszélése szerint Jézus egy szempillantás alatt állította õket talpra. Még legádázabb ellenségei sem tagadhatták le a gyógyulások tényét. Másrészt pedig mindenkit meggyógyított, aki azt kérte. Nem küldött haza csalódott tömegeket, bár maga olykor végtelenül kimerült. "És bejárta Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangéliumát, és gyógyítván a nép között minden betegséget és minden erõtelenséget. És elterjedt az õ híre egész Szíriában: és hozzávitték mindazokat, akik rosszul voltak, a különféle betegségekben és kínokban sínylõdõket... és meggyógyította õket." (Mt 4:23-24)

Következzék ezzel szemben egy részlet John F. MacArthur Karizmatikus káosz címû könyvének (Baptista Kiadó, 1994.) "A gyógyítók és gyógyítások közelebbi vizsgálata" címû fejezetébõl, amely egy híres karizmatikus gyógyító, Kathryn Kuhlman szolgálatával foglalkozik. "Végre befejezõdött. Még mindig hosszú sorokban várakoznak az emberek, hogy az emelvényre jussanak, és igényeljék gyógyulásukat, de öt órakor egy énekkel és a végsõ áldással véget ért a bemutató. Miss Kuhlman távozott az emelvényrõl, és a hallgatóság elhagyta a termet. Mielõtt visszamentem volna, hogy Miss Kuhlmannal beszélgessek, néhány percet azzal töltöttem, hogy figyeltem a tolókocsis betegek távozását. Az összes elkeserítõen nyomorult beteg, aki tolókocsiban érkezett, még mindig tolókocsiban volt. Valójában az a férfi, akinek veserákja már a gerincét és csípõjét is megtámadta, az a férfi, akit én segítettem a terembe, és aki kölcsönvett tolókocsiját a színpadra hozta, és bemutatta a hallgatóságnak, amikor gyógyultnak nyilvánította magát, most ismét a tolókocsiban volt. 'Gyógyulása', még ha hisztérikus volt is, végtelenül rövid életûnek bizonyult. Amint a folyosón figyeltem a reménytelen betegek távozását, látva a szülõk könnyeit, amint nyomorék gyermekeiket a liftekhez tolták, azt kívántam, bárcsak velem lett volna Miss Kuhlman. Számos alkalommal panaszkodott az istentisztelet alatt 'a felelõsség, az óriási felelõsség' miatt, és hogy 'mennyire fáj a szíve azokért, akik nem gyógyulnak meg', de kíváncsi voltam arra, mily gyakran vetett rájuk csak egyetlen pillantást is. [...] Kathryn Kuhlman gyakran mondja: 'Nem én gyógyítok, a Szentlélek gyógyít általam.' A leghalványabb elképzelése sincs arról, hogy mi a gyógyulás, és amikor a felelõsséget a Szentlélek vállára helyezi, akkor ezt válaszolhatja, ha megkérdezik gyógyító erõi felõl: 'Nem tudom. A Szentlélek tesz mindent.'"

A fentiek miatt is felmerül a kérdés: mi volt Krisztus gyógyításainak forrása. A Biblia és a Bizonyságtételek ebben is pontos eligazítást nyújtanak. "És az Úrnak hatalma volt õvele, hogy gyógyítson." (Luk 5:17) "Krisztust ellenségei nem sokkal ezelõtt (Lázár feltámasztása elõtt) vádolták istenkáromlással, s köveket ragadtak, hogy megkövezzék, mert Isten Fiának vallotta Magát. Azzal vádolták, hogy Sátán hatalmával mûvel csodákat. Itt pedig Krisztus Atyjának jelenti ki Istent, s tökéletes bizalommal hozza nyilvánosságra, hogy Õ Isten Fia. 'Atyám - mondta - Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem' (Jn 11:41-42). Krisztus minden tettében együttmûködött Atyjával. Mindig gondosan kiemelte, hogy nem önállóan dolgozik: csodáit hit és ima által mûveli. Krisztus szerette volna, ha mindenki megismeri Atyjához fûzõdõ kapcsolatát. A tanítványok és a nép ezzel kapták a legmeggyõzõbb bizonyítékát a Krisztus és Isten között fennálló kapcsolatnak... Krisztus minden csodája istenségének egy-egy jele volt... Csodáinak az a legnagyobb jelentõsége, hogy az emberiség áldására cselekedte õket. Élete Isten jellemét nyilatkoztatta ki - ez a legfõbb bizonyítéka annak, hogy Õ Istentõl jött." (Jézus élete, 450-451., 342.)

Amiképpen az Üdvözítõ gyógyított, akképpen igényelte az ember részérõl is a megmentõ szeretet iránti hit megnyilatkozását. "Akarsz-é meggyógyulni?" - kérdezte egyszer (Ján 5:6) "és hitt az ember a szónak" (Ján 4:50) - olvashatjuk másszor. De különösen szembetûnõ ez a tény a szülõföldjén tett látogatásáról szóló híradásnál. "Nem is tett ott sok csodát az õ hitetlenségük miatt." (Mt 13:58)

A testi gyógyítások által Jézus Krisztus egy magasabbrendû gyógyulásra készítette fel az emberi szíveket, illetve ébresztett iránta vágyat, hiszen a bûn leprája - Jézus szavai szerint - nemcsak a testet ölik meg, hanem a lelket is. Nemcsak e múlékony földi életet veszítheti el miatta az ember, hanem az örökkévalót is. A gutaütöttnek elõbb a bûnbocsánat ajándékát nyújtotta (Mk 2:5), merthogy annak sóvárgását mindenekelõtt a bûnterhek okozták. Egy ízben tíz leprást tisztított meg a halálos kórtól, de megmentõ hitet csak annál az egy férfinél lelt, aki visszajött Megmentõjéhez háláját leróni (Luk 17:11-19).

A Biblia szerint a testi gyógyulás törvényszerûségei érvényesek a lelkiekre, a bûntõl való szabadulásra is. "Krisztus cselekedete - a leprás megtisztítása borzalmas betegségébõl - azt a munkáját példázza, ahogyan a lelket megszabadítja a bûntõl. A Jézushoz jövõ férfi 'poklossággal teljes' (Luk 5:12) volt. A betegség halálos mérge átjárta egész testét. A tanítványok meg akarták akadályozni, hogy Mesterük megérintse, mert aki bélpoklost érintett, maga is tisztátalanná vált. Bár Jézus kezét a leprásra helyezte, mégsem lett tisztátalanná. Érintésébõl életadó erõ származott. A bélpoklos megtisztult. Így van ez a bûn poklosságával is: mélyen gyökerezik, halálos, és emberi erõvel lehetetlen megtisztítani. 'Minden fej beteg, és minden szív erõtelen. Tetõtõl talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény.' (Ésa 1:5-6) Jézusra azonban, bár az emberek között lakozott, nem ragadt át a fertõzés. Jelenléte mindig gyógyító erõként hat a bûnösre. Aki csak lába elé borul, és hittel mondja: 'Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem' (Mát 8:2), hallani fogja a választ: 'Akarom, tisztulj meg' (Mt 8:3)." (Jézus élete 214.)

Miért van a földön betegség és szenvedés?

Annyira hozzászoktunk már jelenlétükhöz, hogy alig hisszük el, nem mindig volt ez így. Az Isten által teremtett világ "igen jó" (1Móz 1:31) volt. A tökéletes és szeretõ Isten jelleméhez méltó volt az a világ, amit létrehozott. A bûn betolakodása rendezte át alapvetõen az emberi viszonyokat. A félelem, a romlás, a halál jelenléte az önzés, a rombolás törvényének felbukkanásához köthetõ. "A bûn zsoldja halál" (Róm 6:23) - szól a félelmetes egyszerûségû szentencia. "Annakokáért, miképpen egy ember által jött be a világra a bûn, és a bûn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek." (Róm 5:12) Azért van tehát a világon szenvedés, mert az ember rombolja az életet. Vagy úgy, hogy másoknak okoz rosszat, vagy úgy, hogy saját életét pusztítja; ám e kettõ rendszerint együtt jár. Az a legtragikusabb, amikor valaki az egyetemes bûn kihatásai miatt ártatlanul szenved. A vakon születettrõl mondta Jézus: "Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei..." (Ján 9:3)

Arra is van példa, hogy valakit Sátán próbál meg valamely súlyos betegség által, jóllehet az nem hívta ki magára a rossz pusztító elemeit, például bûnös életmódjával. Ezt szemlélteti Jób esete is. Azonban az ember a leggyakrabban saját magának okoz szenvedést azáltal, hogy figyelmen kívül hagyja az élet törvényeit. Nem lényegtelen mindezt végiggondolni a gyógyulás szempontjából. Még a csodaszerû gyógyításoknál sem mulasztotta el Jézus (ahol ez indokolt volt) inteni az embert. "Ímé meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!" (Ján 5:14) Valóban, úgy jut teljességre a gyógyulás az emberben, ha a szenvedést kiváltó bûn gyökerét metszi ki testébõl és szívébõl, amikor a bûnnel szembeni közönyösség helyét átveszi az élet igenlése.

Vannak-e ma is gyógyítások?

Nem túl hálás manapság a hit általi gyógyulásokról beszélni. Nem mondunk nagyot azzal, hogy a gyógyítás mára divat- és árucikk lett. Szenzációs hírkeltések útján hallunk bizonyító erejû csodákról, különféle erõk útján megvalósult gyógyításokról. Nem könnyû olykor különbséget tenni a kuruzslások, a ráolvasások, az önjelölt gyógyító evangélizátorok és a krisztusi gyógyítások között. Vajon van-e ehhez is szava a Szentírásnak?

Szemnyitogató kijelentéseket tett Jézus a hegyi beszédben. "Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben ûztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tõlem, ti gonosztevõk." (Mt 7:22-23)

Már ez az egy krisztusi kijelentés is óvatosságra inthet bennünket a gyógyítások természetének megítélésében. Nem minden jön Istentõl, ami gyógyítás vagy csoda. "Nem volt velük semmilyen közösségem" - mondja Jézus a hamisítványokról. Szintén õ óv bennünket: "Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és nagy csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is." (Mt 24:24) A Bibliában található, a hazugság felismerése érdekében adott ismertetõjegyek világosak, kimerítõek, és olyan határozott szellemi-lelki védelmet nyújtanak, hogy senkinek nem kell a tévelygések áldozatául esnie.

Ezzel szemben vannak a Bibliában olyan örök elvek a gyógyítással kapcsolatban, amelyek elfeledését, figyelmen kívül hagyását nehezen lehet megbocsátani a kereszténységnek, hiszen Isten már az ószövetségi idõkben így jelentette ki magát Izráelnek: "Ha a te Uradnak, Istenednek szavára hûségesen hallgatsz, és azt cselekszed, ami kedves az õ szemei elõtt, és figyelmezel az õ parancsolataira, és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód." (2Móz 15:26)

Vajon milyen törvényekre, rendelésekre tett utalást Isten a pusztai vándorlások kezdetén? Nem kétséges, azokra az egészségügyi rendszabályokra, amelyeket a héberek ismerhettek, ámde amelyeket az egyiptomi alávetettség korszakában nem tartottak meg. A Bibliát olvasók számára fõképpen Mózes harmadik könyvébõl válnak ezek ismertté. Komoly üzenete van ezeknek a fejezeteknek a mindenkori, így a ma embere számára is. Isten az életet, az egészséget azért adta, hogy mi ne éljünk vissza ezzel az adománnyal. Legyünk egészségünk jó sáfárai! Ne tartsuk rangon alulinak, hogy behatóan tanulmányozzuk testünk és az egészségmegõrzés törvényeit! Az újszövetségi etika ugyanezt a tartalmat fogalmazza meg: "Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentõl nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsõítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi." (1Kor 6:19-20)

Nem nagy dolog tehát belátnunk azt, hogy Krisztus követõi számára a gyógyítás szolgálata ma jóval többet jelent, mint valaha is! Visszavezetni az embereket az édeni összhang törvényéhez, megtanítani velük az élet védelmét szolgáló isteni tanácsokat: ez a ma egyik legégetõbb szüksége. Mindez nem jelenti azt, hogy Isten ma nem cselekszik csodákat. ugyanakkor minden okunk megvan annak feltevésére, hogy a rendkívüli csodáknak az az "ajándéka" (1Kor 12:28), amely a keresztény egyház születését kísérte, csak az üdvösség történetének egyes pontjain (az Egyiptomból való kivonulás, Illés a Kármelen, az Elizeus által tett csodák, Jézus és a tanítványok csodái és majd a végsõ evangélium hirdetését kísérõ jelek) jelentkezik.

Mindenki meggyógyul?

Ez annál is inkább figyelemre méltó kérdés, mivel még az õskeresztény egyház sem "dicsekedhetett" azzal, hogy minden keresztény meggyógyult betegségébõl. Volt az ószövetségi idõknek is egy "neves betege". Elizeus próféta a legnagyobb próféták között tartható számon, mint akinek a munkálkodása a legszélesebb területet ölelte fel. A külsõ szemlélõ úgy érezhette, hogy ha valakinek az élete és egészsége nélkülözhetetlen, ez az övé. Ámde a róla szóló krónika így szól: "megbetegedett Elizeus olyan betegséggel, amelybe bele is halt..." (2Kir 13:14)

De az övénél közismertebb eset Pál apostolé. A bibliai leírásokból tudjuk, hogy az apostol súlyos szembántalmakkal küzdött, amely nyilvánvalóan akadályozta szolgálatában. A Bibliában helyet kapott levelei közül egyben személyesen vallott arról, miképpen is nézett szembe a gyógyíthatatlan betegség tényével: "És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam. Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tõlem; és ezt mondta nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erõm erõtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekszem azért az én erõtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék énbennem... mert amikor erõtelen vagyok, akkor vagyok erõs." (2Kor 12:7-10) Háromszor folytatott imádságos könyörgést azért, hogy a betegsége elmúljék tõle. (Feltételezhetjük, hogy ez a három alkalom három kitartó, böjttel kísért imaküzdelmet jelentett az õ részérõl.) Amikor azonban Isten megnyugtatta õt abban, hogy nem lesz a körülmények megváltoztatásával segítségére, Pál végképpen Isten kezébe helyezte ügyét. Hatalmas kincs az egészség, de mégsem áll mindenek felett, fõleg nem abban a világban, ahol oly sok a nyomorúság. Pál nemcsak hogy el tudta fogadni betegsége állandósulását, de hálával is köszönte meg azt, hogy megértette annak rendeltetését: a lelki ébrenlétének fennmaradását.

A rövid életet élt Blaise Pascal életrajzírói szerint "tizennyolc éves kora óta egyetlen napot sem vészelt át súlyos fájdalmak nélkül." Következzék most egy részlet egy rövidebb, Ima, amelyben arra kéri Istent, hogy betegségének jó hasznát vehesse címû írásából, amely a gyógyíthatatlan betegségben szenvedõ tudós géniusz hálaadása és fohásza is egyben. "Uram, kinek lelke oly jóságos és oly szelíd minden tekintetben, és aki oly igen irgalmas vagy, hogy nemcsak a jólét, de a választottaidra következõ balsors is a te irgalmasságod cselekedete; add meg azt a kegyelmet, hogy ne cselekedjem pogányként abban az állapotban, amelybe a te igazságosságod kény-szerített, s hogy igaz keresztényhez méltó módon Atyámnak és Istenemnek ismerjelek el téged mindenkor, bármilyen állapotban találtassam is... Egészséget adtál, hogy szolgáljalak, és én egészen világi módon éltem vele. Most betegséget bocsátottál reám, hogy megjavítsál; ne engedd, hogy ezzel is úgy éljek, hogy türelmetlenségemmel ingereljelek haragra."

A költõ Rónay György írt egy verset, Babits a betegágyon címmel. A költemény a fiatalabb kortárs személyes visszaemlékezését örökíti meg a gyógyíthatatlan gégerák miatt szinte utolsókat vonagló Babits Mihállyal való találkozásáról. A beteg riasztó látványán az ekkor huszonkilenc éves fiatalember annyira megdöbbent, hogy szavai elakadtak. A vers részben ennek a tragikus némajátéknak a megjelenítése, amelybe már csak a gége artikulálatlan sípolása visz még több disszonanciát. A találkozás azért volt ennyire emlékezetes tizenkilenc év távlatából is Rónaynak, mert a vers zaklatott vallomása szerint nem tudott egy vigasztaló szót sem mondani a halálra készülõnek: "magára hagytam a halállal..."

Milyen figyelmet, együttérzést igényel tehát az a vigasztalás, amely többet akar adni az olcsó közhelyeknél és a semmitmondó frázisoknál! A Biblia intõ példaként mutatja be Jób barátainak "nyomorult vigasztalásait" (Jób 16:2), akik nem mertek lélekben közel menni a vigaszra szoruló emberhez. "Látjátok a nyomort, és féltek" - hangzott a beteg részérõl a vád (Jób 6:21). Amikor igazán baj van, nagyon szánalmas tud lenni az érzéketlen emberi szó. A valódi vigasztalás "tudományát" is magasabb iskolában kell elsajátítanunk. "Áldott az Isten és a mi Urunk, Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak Atyja és minden vigasztalásnak Istene; aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket." (2Kor 1:3-4)

További kutatás:www.amessias.ini.hu