A feltámadás, az élet



Tanuljunk együtt…, 2018. Október 09. 2833

A feltámadás, az élet

Az eddig élt legbölcsebb ember, Salamon, egy napon nagyon különös dolgot állított. Az addigi életét szemlélve úgy érezte, mintha csupa hiábavalósággal lett volna tele. "Jobb a siralmas házhoz menni, hogynem a lakodalomnak házához menni." Joggal kérdezhetnénk, hogy "Salamon! Mi történt veled? Azt mondod, jobb temetésre menni, mint egy lagziba? Fejtsd ki ezt egy kicsit jobban, kérlek!" Salamon pedig így magyarázza: egyszer minden embernek, férfinak, asszonynak és gyermeknek meg kell halnia. Az élő ember megemlékezik erről, és a szívébe vési ezt. A bölcs más oldalról is megközelíti e témát: "Jobb a szomorúság a nevetésnél". "Ejnye, Salamon! Hát miért nem olvasod a Bibliádat? Tudnod kell, hogy a vidám szív olyan, mint az orvosság. Ezt is magyarázd meg." "Rendben van! - válaszolja. - Jobb a szomorúság a nevetésnél; mert az orcának szomorúsága által jobbá lesz a szív." Majd a harmadik változat is elhangzik: "A bölcseknek elméje [vagyis szíve] a siralmas házban van, a bolondoknak pedig elméje a vigasságnak házában." Más szóval, a bölcs emberek temetésre mennek, míg a bolondok különböző bulikra járnak? Elég hosszú időbe tellett, amíg ezt megértettem. Egy napon kicsit közelebbről kezdtem vizsgálni ezt a kérdést. Vajon mennyit foglalkoztam az örökkévalósággal az utolsó partin, amin részt vettem? Semennyit! Mennyi időt töltöttem az örökkévalóság dolgaival a legutóbbi lagzi alkalmával? Semennyit! Ellenben mennyi gondolatot áldoztam az örökkévalóság dolgaira, amikor egy temetésre mentem? Rengeteget! Olyan volt, mintha az örökkévalóság küszöbén álltam volna. Az idő ilyenkor megáll, s az ember rákényszerül, hogy elgondolkozzon, s az örökkévalóság kérdésénél időzzön. Mindezeket átgondolva, Salamonról valóban elmondható, hogy bölcs ember volt.

Halálos betegségben szenvedek, mint ahogy minden ember, aki a földön él. Egy olyan kórtól szenvedünk, aminek következményeként valamennyien meg fogunk halni. S ez nem más, mint a Bűn. Még a Bibliát sem kell kinyitnunk ahhoz, hogy erre rájöjjünk. Csak nézzünk szét magunk körül. A hatalmas temetőkertek szívtépő látványt nyújtanak.

A Prédikátor könyve 9. fejezetének 7. versében azt olvassuk: "Mert az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak". Az édesapám szokott mesélni egy kisfiúról, aki hajlamos volt összekeverni a dolgokat. Az ő verziójában ez az igehely így hangzott: "A halottak tudják, hogy ők halottak, de az élő teremtmények nem tudnak semmit." Úgy vélem, ez nem esik messze az igazságtól napjainkban. Születtek dalszövegek is a halálról. Az egyik például valahogy így szól: "Megyünk lefele a völgy felé, megyünk lefele a völgy felé egymás után. Megyünk, ahogyan a nap is lemegy." Valaki azt mondta, azért születtünk, hogy meghaljunk. Roger Williams, az amerikai történelem egyik jeles személyisége szerint egy biztos dolog van az életben, a halál, amit három bizonytalanság vesz körül: a mikor, a hogyan és a hol? Van, aki azt tartja, hogy a szív olyan, mint egy dob. Segít a sír felé menetelni. Feltételezem, hogy mostanra elég depressziósak lettünk már. Igaz? Ennyi volt a rossz hír.

A jó hír pedig az, hogy nem fogunk meghalni! Nem bizony, ha hiszünk Jézusban! Amikor a fivérem prédikátor apámmal és anyámmal temetésre ment, igyekeztek szerezni valakit, aki vigyázott rám, amíg ők távol voltak. Amikor nem ért rá senki, nekem is el kellett mennem a temetésre. Ezt nagyon utáltam! Még a virágok illatát sem szerettem ott. Egy alkalommal édesanyám észrevette ezt, és így szólt, "Fiam, van egy igehely a Bibliában, amit talán szeretnél megtanulni. Ez a János evangéliuma 11. fejezetének 25. verse. 'Én vagyok a feltámadás és az élet; aki hisz énbennem, ha meghal is, él.'" Ettől kezdve ez lett a kedvenc igehelyem. Amikor összegyűltünk a családi oltárhoz vagy a zongorához péntek este, és elénekeltünk néhány éneket, valaki azt javasolta, menjünk körbe, és mindenki mondja el a kedvenc igehelyét. Az első ember mindjárt ellőtte a János 3: 16-ot. Utána nagy hallgatás következett, majd én kerültem sorra a kedvenc igehelyemmel. "Én vagyok a feltámadás és az élet." Nem is figyeltem fel az ezt követő versre egészen addig, amíg el nem kezdtem a lelkészi szolgálatot, és el nem érkezett az első temetés ideje. Egyszerűen megijedtem a feladattól. A temetésen nem lehet gyakorolni. Nem tudtam, mit tegyek, mit mondjak. Ebben a félelmemben álltam elő a János evangéliuma 11. fejezetének 26. versével. "Aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal!" Jézus mondta ezt? Mit értett ez alatt? Ha benne élünk, és bízunk benne, soha nem halunk meg! A halál állapotát nem értették Krisztus idejében. A farizeusok és a sadduceusok sem értettek egyet ebben a kérdésben. A farizeusok hittek a feltámadásban, de a sadduceusok nem. És akkor jött Jézus, és elhúzta a függönyt a rejtély elől. Azt mondta, az igazi hivők soha nem halnak meg! Lehet, hogy alszanak, de soha nem halnak meg! Éppen Lázár halála kapcsán hangzik el a kijelentés. Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy Lázár elaludt. Több esetnél is használja ezt a szót. Vajon miért? Mert az alvás egyáltalán nem rossz dolog. S míg alszunk, nincs tudomásunk a közben eltelt időről sem.

Amikor szüleinkkel hosszabb úton voltunk, késő este már csak nyafogtunk, hogy mikor érünk haza. Ilyenkor mindig azt javasolták, hogy aludjunk egy kicsit, és mire felébredünk, már haza is érünk. Végül elaludtunk, és a következő pillanatban valóban otthon voltunk.

Néhány éve szemműtétre volt szükségem, mert a retina levált a szememről. Az orvos azt kérte, számoljak el tízig. Én elkezdtem; egy, kettő, háááá... Utána kialudt a fény...

A következő pillanatban egy kórházi szobában ébredtem fel. Hirtelen átvillant az agyamon, hogy mindjárt műtétem lesz, de amint a szememhez kaptam, rájöttem, hogy már túl is estem rajta. Nem érzékeltem az idő múlását, mialatt aludtam.

Egyszer új körzetbe kerültem lelkésznek. A gyülekezetem tagjai mindenáron azt akarták, hogy menjek el egy bizonyos fodrászhoz, aki szívesen beszél bárkivel a két tabu témáról, a vallásról és a politikáról. Lehet vele társalogni, amíg vágja a hajadat. Elmentem hát hozzá. Hatalmas, magas ember volt. Terpeszbe kellett állnia, hogy le tudja vágni a hajamat. Még el sem kezdte, amikor kérdezgetni kezdett. "Mivel foglalkozik?" "Prédikátor vagyok." "Ó, igen? - mondta. - Miért lett prédikátor?" Erre nagyon jó és határozott választ adtam. Amikor befejeztem, megkérdezte, mivel foglalkozott az apám. "Nos... ő is prédikátor..." - dadogtam kissé. "És melyik egyházban?" - tudakolta. "A Hetednapi Adventista Egyházban" - feleltem. "Miért lett adventista?" Arra gondoltam, micsoda arany alkalom ez! A következő szombaton talán már a keresztelőmedencébe is ugrik ez az ember, dörzsölgettem 'lelki' kezeimet. Hallottam, ahogyan megfeni a borotvát a fülem mögött. Ezt is jól és keményen megválaszoltam. Amikor befejeztem, azt kérdezte, milyen vallású volt az apám. "Ő is... adventista... volt."

Abban a pillanatban tudtam, hogy sokkal jobban jártam volna, ha apám ateista vagy alkoholista lett volna; könnyebben elértem volna a fodrászt. Mert az általános elképzelés szerint úgy hiszünk, ahogyan nevelkedtünk. Így meg kellett válaszolnom a kérdést, hogy miért hiszem én is azokat a dolgokat, amit a szüleim hittek.

Hosszú időn keresztül azzal az egy kérdéssel közelítettem meg a fiatalokat, hogy kötnének-e velem egy megállapodást? "Tegyük félre a Bibliát. Adok neked ötven százalék esélyt, hogy megmutasd, nincs Isten és örök élet, hogyha adsz nekem is legalább ennyi esélyt arra, hogy az ellenkezőjét bizonyítsam. Igazságos ez a játék?" "Igen, igazságos." Aztán lesújtottam rájuk: "Tételezzük fel, hogy hetven évet élünk, és neked van igazad, hogy nincs Isten. Mindketten meghalunk, és mindkettőnket eltemetnek. Én nem vesztettem el a hitemet. Kitartottam mellette. De tegyük fel, hogy a hetvenedik év végén kiderül, hogy nekem volt igazam. Jézus visszajön az angyalok seregével, és te abban a pillanatban mindent elveszítesz." A fiatalokat ez mindig meggyőzte, és rájöttek, milyen bölcs dolog hinni.

Bár úgy tűnt, hogy ez a módszer bevált a fiataloknál, idővel rádöbbentem, hogy nem volt igazam. Nincs ötvenötven százalék esély, hanem csak száz százalék van! Isten, a Menny, valamint az örök élet létezése száz százalékig biztos. Elmondom, hogyan jutottam erre a következtetésre.

Az édesanyám meghalt. Egyik nap megbetegedett, s a következő nap meghalt. 91 éves volt. Ott ültünk mellette életének utolsó négy órájában, figyeltük a monitort, és fogtuk a kezét. Beleordítottuk a fülébe, hogy mennyire szeretjük őt, annak ellenére, hogy már nem volt magánál. Aztán a monitoron kiegyenesedett a vonal, a keze kihűlt. Sírtunk. S ekkor valami történt. Soha nem felejtem el azt a pillanatot. Valami megérintett akkor engem. Az élet csodája és a titka volt az. Gondolom, a pillanatnyi helyzet okozta mindezt. Egyszerűen rám szakadt az élet csodája. Ki vagy mi volt az, ami 91 éven keresztül dobogtatta az anyám szívét? Talán az ördög? Nem, nem ő. Hanem minden bizonnyal Isten volt! Ez a gondolat elárasztotta a bensőmet, s arra a következtetésre jutottam, hogy ez száz százalékban bizonyítja Isten létezését. Annyi bizonyíték van arra, hogy Isten él, ahány dobogó szív van a világon. Nem mi dobogtatjuk a szívünket, hanem Isten! Az ember még soha nem volt képes arra, hogy az élet csíráját létrehozza. Nem tudunk létrehozni egyetlen kukoricaszemet sem, amiben élet lenne.

Az emberi test nagy része víz; de a többi is pontosan feltérképezhető. Elmehetünk a patikába, és megvehetjük testünk alkotóelemeit, az ásványi anyagokat, és egy kosárban hazavihetjük. Sőt talán még egyszerűbb, ha veszünk egy ásót, és a kiásott földhöz vizet adunk, majd elkezdjük keverni. Vajon létrejön ebből valamikor is egy élő ember? Nem, hanem sár lesz belőle! Nem tudunk életet létrehozni, még egy fűszálat sem. Isten az élet adója. S ez az út mindaddig rejtve is lesz, amíg nem jön valami okos ember, hogy életet teremtsen. Az élet csodája és titka mögött Isten áll. Apám anyám előtt halt meg. Tizennégy hónapig haldoklott. 86 éves volt. Még mindig előttem van az az alkalom, amikor utoljára láttam őt. Csak homályosan emlékezett rám. A temetési szertartás után a temetőben maradtunk a fivéremmel és a fiammal. Biztosak akartunk lenni abban, hogy mindent rendesen elvégeznek-e a temető alkalmazottai. A munkások szépen el is rendeztek mindent, majd leengedték a koporsót a nyitott sírba. Ezután kezdték el lapátolni a földet. A fiam ezt már nem bírta elviselni. Kivette egyikük kezéből a lapátot, és elkezdte szórni a földet. A munkások tisztelettel hátrébb léptek. A fiam sírt, és lapátolt mindaddig, amíg teljesen betakarta a föld a sírhantot. Ekkor visszaadta a lapátot. Megkérdeztem tőle, hogy tudta ezt megtenni? "Hogyan engedhettem volna, hogy ők végezzék el?" - kérdezett vissza. Eszébe jutott, amit a nagypapa nem is olyan régen mondott neki. "Kedves unokám, van egy tanácsom a számodra. Ne öregedj meg. Csak ne öregedj meg! Prédikálj Jézusról, és tarts ki ebben. Nekünk nem kell megöregednünk. Nem éri meg." Ahogy ott álltunk, a fivérem megszólalt, és emlékeztetett minket arra, hogy az apánk gondolatai ott fognak folytatódni, ahol most megálltak. Hogy a következő pillanatban, a feltámadáskor, amikor kijön a sírból, lehet, hogy azt fogja mondani: "Tudjátok, az a lényeg, hogy meglássuk Jé... Mi ez? Hát már meg is történt...?" Ez az evangélium jó híre.

Utolsó alkalommal, amikor édesanyámat kivittem apám sírjához, mindössze ennyit mondott, amikor megkérdeztem, hogy mire gondol most: "Egészen jól csináltam, hogy ilyen hosszú ideig éltem. Imádkozzunk, mondjunk egy rövid imádságot." És akkor imádkoztunk. Majd arra kért, hogy menjünk csokoládét venni. Amikor ezek után találkoztam az anyámmal, már nem ismert fel engem.

Barátaim, ne felejtsétek; mi nem fogunk meghalni. A Biblia nem ismer ilyet. Bár halálos betegségben szenvedünk, de ha folyamatosan szoros kapcsolatban élünk az Úrral, soha nem fogunk meghalni. Lehet, hogy elalszunk, de soha nem halunk meg. Jó hír ez? Az bizony!

 


 
feltámadás ígéret prófécia jézus jó hír
Tanuljunk együtt…

Jézus a politikai hatalom előtt

2019. Április 19.

Jézus Krisztus haláláról a Biblián kívül más történelmi források is beszámolnak. A római történet író Tacitus Néró uralkodása alatti Róma városának tuzvésze kapcsán a keresztényekről a következőket...

A nyolc hegy
2018. Augusztus 21.
Ádám és Éva almája
2017. Április 22.
Soha ne add fel!
2017. Január 02.

Keresés a cikkekben