Egyedül Jézus!

Egyedül Jézus!

Néhány évvel ezelőtt H.M.S. Richard, a Reménység Hangja rádió főelőadója, illetve a Prófétaság Hangja rádió alapítója, prédikált kaliforniai főiskolánkon, az egyik szombaton. Színes előadó hírében állt, aki képes volt bonyolult dolgokat is tömören kifejezni. A szombatiskola ideje alatt lehetőség nyílott arra, hogy feltegyenek neki néhány kérdést. Ekkor többek között azt is megkérdezték tőle, hogy szerinte mi az Adventista Egyház üzenete. Nagyon érdekelt, hogyan válaszolja ezt meg néhány szóban.

Azt mondta: egyedül Jézus. Ez nagyszerűen hangzik, ugye? Mégis, minél többet gondolkodtam rajta, annál jobban összezavart. Feltettem a kérdést; vajon nem ezt hirdeti bármelyik keresztény egyház? Hát nincs nekünk egyedi üzenetünk, ami magában foglalja a végidő eseményeit, a Dániel és a Jelenések könyvében szereplő próféciákat? Hogyan mondható adventista üze-netnek, hogy egyedül Jézus? Sokan, ha azt hallják, hogy valaki egyedül Jézusról akar tudni, beszélni, akkor mindjárt fanatikusnak bélyegzik az illetőt.

Számos meghatározását hallottam már a fanatikus szónak, de a következő tetszett a legjobban: "Fanatikus az, aki bármilyen témakörbe kezd, tudni lehet, hogy mivel végzi."

Ez a gondolat segített megérteni H.M.S. Richard válaszát. Sok mindenről hallottam már őt beszélni: a történelemről, a próféciákról, a hármas angyali üzenetről, a szombatról, a holtak állapotáról... De bármilyen témakörbe fogott bele, tudhattad, mi lesz a vége: egyedül Jézus.

Ugyanezt találjuk Pál apostolnál is. Az első korinthusi levélben azt olvassuk: "Én is, amikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcsességgel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét. Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról" (1Kor 2: 1-2). Azonban Pál sok másról is beszél ebben a levélben, mint például a különböző bálványoknak bemutatott ételáldozatokról, a mértékletességről, az egyházfegyelemről, a különböző családi kapcsolatokról. Mégis köztudomású, hogy bármilyen témakörbe is fog, mivel fejezi be végül. Ezt jelenti ez a kifejezés, hogy egyedül Jézus.

Az újságírók megpróbálják mindig a legodavágóbb kérdéseket feltenni, mint például: ki, hol, mit, mikor, hogyan, meddig, miként, és hasonlót.

Legtöbbször így közelítjük meg a vallásos kérdéseket is.

Ám, ha kereszténységünk fő kérdése a "mit" - mit tegyünk, és mit ne tegyünk -, akkor hajlamosak leszünk arra, hogy törvényeskedőkké váljunk, és viselkedésközpontú vallást gyakoroljunk. S lassan elhisszük azt is, hogy a viselkedésünk alapján jutunk a Mennybe. Ám, ha elolvassuk az evangéliumokat, rádöbbenünk, hogy ez nem igaz. Nem annak következményeként jutunk a Mennybe, amit teszünk, hanem azért, amit Jézus tett az emberért.

Az Interneten egy érdekes történet járt körbe. Péter a Mennyország kapujában áll, és odamegy hozzá egy ember: "Szeretnék bejutni a Mennybe" - mondja, mire Péter így válaszol: "Pontrendszert hoztunk létre: s ahhoz, hogy beléphess, száz pontra van szükséged." Erre a férfi így szólt: "Negyven éven keresztül hű férj és apa voltam." Péter: "Erre adunk két pontot." "Két pontot?" - kérdezte a férfi. - "Harminc évig diakónusként szolgáltam a gyülekezetben." Péter: "Egy pontot kapsz." "Egy pontot? Segítettem a leveskonyhán, ahol a hajléktalanoknak ételt adtunk." Péter válasza: "Ezért fél pont jár." "Három és fél pont idáig? Hogyan juthatnék be másként, ha nem Isten kegyelmével?" Erre Péter csendesen azt mondta: "Jól van. Akkor gyere, gyere be!" Te is kész vagy feladni azt a három és fél pontot, hogy egyedül Isten kegyelme által juthass a Mennyországba?

Melyik hát a helyes kérdés, ami vallásos látásunk középpontjába kerülhet?

Pár éve néhány értelmes ember feltett egy másik kérdést. "Miért?" Meg akarták érteni, mi miért van. Racionálisan akarták a vallást megközelíteni. Különböző fórumokat hoztak létre, ahol megbeszélhették kérdéseiket. Kiadtak egy újságot Spektrum címmel a miértek megválaszolására. Nos, ez önmagában elég jó kérdés. Ám, ha csak a miérteket kutatjuk, rossz ösvényen járunk.

Vannak, akiket a "mikor" kérdésre adott válasz érdekel. Mikor jön el Jézus? Mikor történnek meg mindezek? Ha azonban belefeledkezünk ezen események tanulmányozásába, és csak a mikorra koncentrálunk, hogy le nem maradjunk, könnyen lehet, hogy lekéssük a "mennyei járatot". A mikor nem rossz kérdés, hiszen a Jelenések könyvében is szerepel, de nem elég.

Vannak, akiket a "hogyan" érdekel.

Hogyan kell élnünk keresztény életünket? Sok fiatal érdeklődését felkelti ez a kérdés a hit általi megigazulás teológiája iránt, mivel többet nyújt nekik, mint annak részletezése, hogy mit tegyenek, és mit ne tegyenek. Hiszen a hogyanról is beszél.

De ez még mindig nem a legjobb kérdés, viszont elvezet a legfontosabbhoz, ami úgy hangzik: "Ki?" S a válasz: Jézus! Az üdvösség útja Jézus. Ha megfigyeljük, rájövünk, hogy valamennyi kérdésre ez a válasz. Egyedül Jézus. A rádiós evangelizátornak megvolt a válasza. Mi is jól tesszük, ha elfogadjuk ezt.

Evangélizátor családban nőttem fel - apám és nagybátyám is igehirdető volt. Mindig újabb és újabb reklámfogásokon gondolkodtak. Emlékszem egy kis történetre, amit egy ülésen hallottam; jól illusztrálja e témát.

Egyszer egy oroszlán találkozott egy tigrissel. Miközben egy tavacska vizéből ittak, azt mondja a tigris az oroszlánnak: "Miért üvöltesz, mint a szamár?"
"Ez egyáltalán nem szamárság" - válaszolja az oroszlán szikrázó szemmel. - "Engem tartanak az állatok királyának, mert ezt hirdetem."
Egy nyúl kihallgatta a beszélgetésüket, majd villámgyorsan hazaszaladt. Azt gondolta, hogy ő is kipróbálhatná az oroszlán ügyes fogását, de üvöltése inkább nyüszítéshez hasonlított. S mivel éppen arra sétált egy róka, rögtön megvolt az aznapi ebédje. Tanulság: Addig ne reklámozd magad, amíg nem vagy fölényben.
Legyünk biztosak abban, hogy számunkra egyedül Jézus adhat fölényt.

Pál nagyon határozott volt e kérdésben. Mi a Filippibeliekhez írt levélben olvashatunk erről.
Abban az időben mindenki kérkedett a javaival. Erre Pál azt mondta, hogy mindezek nem érnek semmit, ha nem ismerjük Jézust. Bárcsak megismerhetnénk Őt és az Ő feltámadásának erejét. És ne csak névről, hanem személyesen is.

Jelentkeztem a főiskolára. Mivel az apám, a nagybátyám, a testvérem, sőt az unokatestvérem is prédikátor volt, én sem tehettem mást. Ez az én sorsomat is meghatározta. Pedig jobban szerettem volna tehénpásztor vagy jazzdobos lenni, de ilyen tantárgy nem volt a Loma Lindán. Tehát rászántam magam, hogy prédikátor legyek. Az első héten a beiratkozáskor a felsőbb évesek is ott voltak, és különböző jó tanácsokkal láttak le bennünket. Megpróbáltam rájuk hallgatni. Azt javasolták, hogy vegyem fel azt a tantárgyat, amelyik Krisztus életével foglalkozik. Korábban, még a középiskolában már tanultam erről, ezért nem értettem, miért olyan fontos ez az óra. Meg is kérdeztem őket: "Miért, kötelező?" Azt mondták, nem, de azért csak vegyem fel ennél a tanárnál ezt a tárgyat. "Miért?" - kérdezősködtem tovább, de ők egyre csak unszoltak. Így hát megtettem.

Az első alkalomra vittem magammal papírt, tollat, hogy jegyzetelni tudjak. Ám ezen az órán senki nem írt. A tanár felállt, és elkezdett Jézusról beszélni. Semmiféle jegyzete nem volt. És nekünk sem kellett memorizálnunk Jézus csodatetteit, példabeszédeit, sem a különböző útvonalakat, amerre járt. A tanár mindig Jézusról beszélt. Soha nem gondoltam, hogy ilyen sok mindent el lehet mondani Róla. Főleg arról mesélt, hogyan bánt Jézus az emberekkel. S a szívünk felmelegedett, ahogyan hallgattuk őt. Azt mondtuk, ha Jézus így bánt azokkal az emberekkel, akik őt keresztre feszítették, akkor velünk is így tesz.

Amikor vége lett az órának, nem a tornaterembe mentünk kosarazni, és nem is egy étterembe, enni; hanem kisétáltunk egy füves területre, ahol letelepedve Jézusról beszélgettünk. Különös módon felmelegedett a szívünk attól, ahogy a tanárunk Jézust bemutatta. Azt hittem, soha nem felejtem el azokat az órákat.

A kurzus végeztével más fontosabb tantárgyakat is felvettem, mint például az Egyesült Államok történelmét vagy a görög nyelvet.

Majd diplomát kaptam, és elkezdtem a szolgálatot.

Megpróbáltam lelkész lenni, de nem ismertem Jézust.

Szolgálatom első három éve alatt összegyűjtöttem egy egész irattartónyi prédikációt és ötletet, amelyeket más prédikátoroktól vettem. Voltak anyagaim Richardtól, Spurgeontől, Moodytól, Vandemantól, de apámtól és a nagybátyámtól is. Felálltam a szószékre, és ezeket prédikáltam. Az embereknek tetszett a dolog. Úgy tűnt nekik, mintha már hallottak volna valami hasonlót, de ezt még nem.

Ez arra a lelkészre emlékeztet engem, akiről a homiletika professzorom mesélt. Ez a lelkész is másoktól kölcsönözte a témáit. Igen ám, de volt a gyülekezetében egy asszony, aki sokat olvasott, és minden forrását ismerte. Prédikáció közben mindig hallhatóan megjegyezte: "ez Vandemantól való", "ez Richardtól való", "ezt Haines mondta", és így tovább. Egy nap azonban a lelkész már nem bírta tovább, és lekiabált a szószékről: "Fogja már be a száját!" Erre az asszony megszólalt: "Na, ez tőled való!" S valóban ez volt az első, amit a lelkész magától mondott.

Én magam is egyszerűbbnek találtam, hogy ilyen-olyan forrásból merítsek; de képzeld csak magad a helyembe. Egy idő múlva kezdesz kifogyni az anyagokból, és rájössz, hogy szinte mindenről beszéltél már, kivéve Jézust. És ekkor egy alacsony, istenfélő idős hölggyel találkozol a gyülekezet ajtajánál, aki rád vár. Jóságosan, szeretetre méltóan, és olyan édesen beszél, és csak ennyit mond: "Lelkész úr, tetszett a prédikációja, köszönöm. Csodálatos lesz, ha jobban megismeri Jézust." Erre nyelsz egyet - egyszerre kedveled is meg nem is. Néhány hét múlva újra eljön az asszony, és azt mondja: "Köszönöm, lelkész úr ezt a prédikációt. Csodálatos lesz, ha jobban megismeri Jézust." A nyelvedbe harapsz, és megpróbálsz rámosolyogni, ahogy távozik. Mindig kedvesen, szeretettel és méltatva beszél. S az a legfájóbb, tudod, hogy igaza van.

Az egyik Generál Konferencián, San Franciscóban, a tízezer résztvevő ott bolyongott a hatalmas előcsarnokban, én is köztük voltam. Miközben próbáltam kapcsolatot teremteni a testvérekkel, egyszer csak szemtől szembe találtam magam azzal a tanárral, aki Jézusról tanított a főiskolán. S akkor ott a tömegben beszélgetni kezdtünk. Nem telt el harminc másodperc, és már Jézusról beszélt nekem. Elárasztottak az emlékek. S ahogyan visszaemlékeztem az óráira, egyre nehezebb lett a szívem; el kellett bújnom a lépcsők alá, hogy kisírhassam magam. Azt kérdeztem magamtól: "Honnan tett szert ilyen ismeretre? Így született? Ezzel a tudománnyal? Vagy csak lelkileg született újjá?"

De már rég tudtam a választ. Tudtam, hogy napokat töltött el Jézus Krisztussal. Tudtuk, diákként, hogy számára az evangélium és a Jézus élete című könyv a legfontosabb olvasmány. Hirtelen belém hasított a felismerés - én is ugyanilyen lelki emberré válhatok.

Nem kell arra várnom, hogy H.M.S. Richard jöjjön a városomba, vagy hogy találkozzam régi tanárommal egy konferencián. Én magam is kereshetem a belső szobámban Jézus Krisztust; annál inkább, mert egyedül Ő képes megváltoztatni engem.

Nem sokkal ezután meghalt a tanár. S egyszer, miután a felesége hallotta tőlem ezt a történetet, elküldte férje saját példányát a Jézus élete című könyvből. Minden jegyzete benne volt. Igen, egyedül Jézus!
Van egy amerikai evangélizátor, aki nagyon szeret Jézusról beszélni. Bár prédikációit mindig valamilyen érdekes próféciával indította, az előadás felétől Jézusra terelte a szót. Ez nagyon jó módszer. Mindig tudta, hogy mivel fogja befejezni. Jézusra figyel majd.

Egy kis könyvecskében megjelentek a Jézusról szóló prédikációi. Ez volt a kedvenc témája. Így kezdi: "Minden erő Mennyen és Földön Jézus Krisztus fenséges kezében van. Nélküle senki nem reménykedhet a sikerben. De vele lehetetlen a bukás, a kudarc. Mit gondoltok, ki más készteti az embereket a békés életre, ha nem Jézus?

Évente legalább egyszer mindenki megáll - még a kemény öklű ember is békés lesz -, de utána ismét visszatér a vitaasztalhoz. Mit gondoltok, mi késztetheti az embereket arra, hogy békességben haljanak meg? Mi teheti a halál árnyékának völgyét gyönyörű, színes heggyé? Az, ha életük védjegyének Jézus Krisztust választják."

Majd elmondja ezt a lenyűgöző kijelentést. "Olyan időket élünk, amikor évszázadok sűrűsödnek össze egy-két évben. Nagy emberek neve jelenik meg a horizonton. Egy pillanatra felvillannak, aztán elvesznek a mulandóság, a feledékenység tengerében. De van egy név, ami egyre fényesebben ragyog, és az évek múlásával halad előre. Ez a név Jézus! Jézus! Micsoda név ez! Jézus, minden nap ugyanaz. Jézus, minden szent vallja ezt a nevet. Mert méltó rá örökkön örökké."