A nyolc hegy



Tanuljunk együtt…, 2018. Augusztus 21. 2067

A nyolc hegy

Vannak emberek, akik azt gondolják, hogy a pokolba egy lejtős út vezet, ami jéggel van kikövezve. Az embernek mindössze meg kell csúsznia, aztán már végig is siklik rajta. Ám ez nem igaz, sőt. Szeretném világossá tenni számotokra, hogy milyen nehéz elkárhozni.

A Biblia a következőt tanítja: "... az Úr ... hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson." (2Pt 3:9).
Ha eddigi kereszténységed csak abban merült ki, hogy eljártál a gyülekezetbe, nos innen valóban könnyű visszacsúszni. De azt hiszem, majdnem lehetetlen visszaesni akkor, ha igazi keresztény vagy.

Sokáig Dél-Kaliforniában, Los Angelesben dogoztam, s gyakran látogattam meg embereket az otthonaikban. Egy nap egy idős hölgynél jártam, aki nagy hatást gyakorolt rám. Kifinomult, csinos nő volt, és nagyon határozott. Közel nyolcvan éves lehetett. Olyan típusú asszony volt, aki bárhol betölthetett volna valamilyen magas tisztséget. Egy kicsit szégyelltem is magamat a jelenlétében. Soha nem mulasztott elmenni a gyülekezetbe, mindig részt vett az imaórákon. Ezért csupán rövid beszélgetést folytattunk, és úgy tűnt, hogy minden rendben is van. Már indulni készültem, mikor megkérdeztem: "Nos, van-e valami, amit én, mint lelkipásztor, megtehetek érted?" "Igen - válaszolta -, szeretném, ha segítenél elfelejteni Istent, ezt a hitet, a Bibliát és egyáltalán a vallást."

"Bocsánat, nem értem!" - mondtam meglepetten.

"Évekig próbálkoztam eltávolodni Istentől, az egyháztól, a Bibliától és a Szentlélektől, de nem tudtam. Azt hiszem, a szokások embere vagyok. Misszionárius szülők gyermekeként nőttem fel; eljárok ugyan az imaórákra, de ki nem állhatom őket. Arra vágyom, hogy bárcsak megtehetném, hogy nem megyek el." Könnyekkel a szemében kérlelt, hogy segítsek őt kijuttatni ebből a szorult helyzetből.

Igyekeztem megértetni vele, hogy a Biblia alapján nem az én feladatom, hogy segítsem eltávolítani az embereket az egyházból vagy Istentől. Nagyon sokszor végiggondoltam már ezt a tragikus kérést. Ez az asszony nem véletlenül találta olyan nehéznek, hogy eltávolodjon Istentől. Isten ugyanis hatalmas hegyeket helyezett a kárhozatba vezető útra. Nyolc hegy van, ami nehézzé teszi az Istentől való elszakadást.

Az első a Biblia.

Péter első levelében az első fejezet 25. verse így szól. "De az Úr beszéde megmarad örökké." A Biblia ma mindenhol jelen van. Még mindig vezeti az eladott könyvek listáját, bár az elolvasott művek sorában sajnos már nem foglal el ilyen előkelő helyet! Különböző méretben, színben és fordításban jelenik meg. Azok, akik nem akarják olvasni a Bibliát, szinte lehetetlen feladat elé állítják magukat. A Szentírás egy néma hírnök!
Egyszer a testvéremmel egy városban tartottunk nyilvános összejöveteleket. Így kapcsolatba kerültünk egy emberrel, aki egy kételőadótermes épület gazdája volt. A termek bejárata egymással szemben helyezkedett el. Megtudtuk, hogy az egyik terem kibérelhető, a másikban azonban hetente három este táncestet tartanak. Ennek ellenére úgy döntöttük, hogy bérbe vesszük a termet. Talán még meghívókat is osztogathatnánk a másik terembe érkezőknek azokon az estéken. Ám az igazgató gondolkodás nélkül így válaszolt: "Sajnálom, de nem vehetik bérbe a másik termet."
"Miért nem?" - kérdeztük. - "Hiszen nincs lefoglalva."
"Így is van." - mondta. - "De ha a táncestre igyekvők látják, hogy a másik terembe olyan emberek
gyülekeznek, akiknek Biblia van a kezükben, az tönkreteheti a táncestet."

Egy férfi és egy nő bejelentkeznek egy motelbe, hogy egy kellemes hétvégét töltsenek ott el. A szobában az éjjeliszekrényen egy Biblia fekszik. Ki merem jelenteni, az lesz az első dolguk, hogy eltüntessék onnan, hogy szabadon hághassák át Isten törvényét. Mert a Biblia némán is bizonyságtétel.

A második nagy hegy az evangéliumi prédikáció.

Az első korinthusi levél első fejezetének 21. versében azt mondja Pál apostol: "...tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket." Felismerte azt is, hogy bár sokszor képtelenségnek és nevetségesnek tűnik a prédikálás, Isten mégis felhasználja emberek megmentésére. Ha én el akarnék kárhozni, el kellene felejtenem azokat az evangéliumi prédikációkat, amelyeket fiatalkoromban hallottam, és amelyek még annyi év távlatából is élesen megmaradtak az emlékezetemben. Hiszen mindig az első sorban ültem, és odaadóan figyeltem ezeket a lelkesítő prédikációkat.

Emlékszem egyre, ami arról szólt, hogy a Názáreti Jézus elhalad valaki mellett. S ez a valaki nem más volt, mint a vak Bartimeus, aki az út mentén koldult. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy nagy mozgolódás támadt. Megkérdezte, mi történt? Azt mondták neki, hogy Jézus jön erre. Ez volt az a dolog, amire legkevésbé vágyott, hogy Jézus úgy menjen el mellette, hogy észre se vegye. Ezért kiabálni kezdett: "Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!" Jézus pedig megkönyörült rajta és visszaadta a látását.
Drága barátaim, én nem akarom, hogy a Názáreti Jézus elmenjen mellettem ma. És mi a helyzet veletek? Azt szeretném, ha megállna, és jelen lenne az életemben, az otthonomban és a gyülekezetemben is.


A harmadik nagy hegy a jobb ítélőképesség.

Mindannyiunknak sokkal jobb ítélőképessége van, mint amit használunk. A Zsoltáros arra int, kérjük Istent, hogy tanítson minket úgy számolni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.

Egyszer édesapám odajött hozzám, amikor fiatal voltam, és így szólt: "Szeretnék felajánlani neked valamit. Adok neked egymillió dollárt két feltétellel." Nevettem, mert nagyjából ismertem az apám bankszámlaegyenlegét. "Na, jó. Feltételezzük, hogy van egymillió dollárom, ami a tiéd lehet, két feltétellel. Az első, hogy mindet el kell költened egy év alatt. A második, hogy év végén meg kell halnod egy gázkamrában. Nos, érdekel az ajánlatom?" Mondtam, hogy nem, köszönöm. "De lenne egymillió dollárod." Mondom, ez nem változtat a lényegen, mert folyton csak a gázkamrára gondolnék. "Rendben van, akkor tegyük fel, hogy én vagyok az ördög." Ezt egy kicsit könnyebb volt elképzelni. "Odajövök hozzád - folytatta apám -, s azt mondom, adok neked hetven évet két feltétellel. Az első, úgy élheted az életedet a hetven év alatt, ahogyan akarod. Azt tehetsz, amit akarsz, oda mehetsz, ahova csak akarsz. De a hetvenedik év végén a tüzes tóba kerülsz velem együtt. Érdekel a dolog vagy nem?" Aztán így szólt rám mutatva: "Gondold meg, fiam, mert a legtöbben elfogadják ezt az ajánlatot." Így fejlesztette az apám az ítélőképességemet.

A negyedik hegy a másokért való imádság.

Jézus azt mondta a tanítványainak: "Imádkoztam értetek." Ezt pedig egyenesen Péternek szegezte: "Simon! Simon! íme a Sátán kikért titeket, [...] de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited." Péter sosem felejtette ezeket a szavakat. Jézus azonban érted is imádkozott! A János evangéliuma 17. fejezetében feljegyzett főpapi ima egy csodálatos imádság, amelyet Jézus érted és mindannyiunkért mondott.

Ám ott van a másokért, a szeretteinkért való imádság. Eszembe jutnak azok az imák, amelyeket apám és anyám értem mondtak el. Valahol olvastam, hogy ezek az imádságok Isten előtt még mindig érvényesek, annak ellenére, hogy ők már meghaltak. Ne gondoljátok, hogy apróság vagy jelentéktelen dolog a másokért mondott imádság.

Egyszer egy imaóra alkalmával az imádság témáját tanulmányoztuk. Nagyon sokat beszélgettünk róla. Vajon könnyebb egyeseknek elfogadni az üdvösséget csupán azért, mert mások imádkoznak értük? Mi a helyzet azokkal, akikért soha senki nem fohászkodik? Igazságos dolog ez? Van-e különbség az ima hatékonysága szempontjából?

Az egyik alkalommal azt javasolta valaki, hogy próbáljuk ki. Ez ragyogó ötlet! Úgy döntöttünk, hogy egy hónapon keresztül lehetetlen ügyekért fogunk imádkozni. Megbeszéltük, hogy az imaóránkon és otthon is azért a különleges ügyért könyörgünk. Nekem volt egy ilyen lehetelten esetem. Aznap egy olyan embert látogattam meg, aki valamikor misszionárius volt. Úgy érezte, hogy nagyon csúnyán bántak vele azon a missziós területen, ezért elhagyta a szolgálatot, Istent, a hitet, az egyházat és a Bibliát. Reménytelenül megkeseredett emberré vált. És akkor valaki arra kért, hogy látogassam meg ezt az embert vidéki otthonában. Ám amikor megérkeztem, attól fogva egyfolytában csak sértegetett engem. Miután megtettem minden tőlem telhetőt, és csalódottan távozni készültem, a felesége is megjelent, aki szintén csak bántott. Kifelé menet még utánam kiáltották: "... és ne is imádkozzatok értünk."
Emlékszem, hogy így válaszoltam: "Oké, pajtikáim, de erről nem fogok beszámolni nektek!"
Azon az estén, az imaórán felvetettem a nevüket, a legtöbben ismerték is a férfit. Megegyeztünk, hogy egy hónapon keresztül mind egyénileg, mind az imaórákon minden nap imádkozunk a családjáért. Abban is megállapodtunk, hogy senki nem szól erről nekik. Ez volt a mi laboratóriumi kísérletünk.

Próbálkozásunk első hetében az újság arról tudósított, hogy a férfi háza leégett. Az imaórán megkérdeztem a többieket: "Emberek, hát miért imádkoztok most tulajdonképpen?"

A következő héten arról tudósítottak, hogy a mi emberünktől elloptak néhány értékes felszerelést, amiket vállalkozásának működtetéséhez használt. Minden elképzelhetetlen dolog megtörtént a család életében abban a hónapban. Mi magunk is csodálkoztunk, hogy mi folyik itt! Nem volt rá magyarázatunk. Ám az utolsó héten e hónapban, az istentisztelet ideje alatt a gyülekezet ajtaja kitárult, és a férfi egész családjával együtt besétált az ajtón. Látnotok kellett volna az imaórák résztvevőit!

Ezek után lelkesen folytattuk tovább az imádkozást. Igen, ne feledjétek, a másokért mondott imádság rendkívül értékes Isten szemében.

Az ötödik hegy a lelkiismeret.

János evangéliumában, a 8. fejezet 9. versében azt mondja, "a lelkiismeret által vádoltatván..." Elvetemült emberek meg akartak kövezni egy asszonyt, de lelkiismeretük megakadályozta őket abban, hogy megtegyék. Jézushoz hozták, de ő a földre kezdett írni. Erre kiestek a kövek a vádlók kezéből, mert a lelkiismeretük meggyőzte őket. Az asszony hallotta Jézus barátságos szavait, amint ezt mondja: "Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!"

Eszembe jut, hogy amikor négyéves voltam, hazudtam apámnak. Még mindig világosan emlékszem arra a hazugságra, ami hét éven keresztül bántotta a lelkiismeretemet. Míg végül egy éjszaka, amikor már a tizenegyedik évemben jártam, felkeltem és odamentem az édesapám ágyához, felébresztettem, és bocsánatot kértem azért a hazugságért, amelyet négyéves koromban mondtam neki. Soha nem feledem azt a békességet, ami ekkor szétáradt a szívemben. Elnéztem a saját gyermekeimet, amikor négyévesek voltak. Hogyan tudhatnák ebben a korban, hogy mi a hazugság, nem is beszélve arról, hogy ilyet meg is tegyenek? Gondoljátok, hogy már egy ennyi idős gyermeknek is van lelkiismerete?

A hatodik hegy a szenvedés és az élet gondjai.

Nem nagyon szeretünk úgy tekinteni Istenre, a hitre és egyáltalán a vallásra, mint egy mentőövre a bajban. De hová is fordulhatnánk ilyenkor?

Egy alkalommal Jézus azt kérdezte a tanítványaitól: "... Vajjon ti is el akartok-é menni?", mert sokan elfordultak tőle. De a tanítványok így válaszoltak: "Uram, kihez mehetnénk?" (Lásd János 6: 66-67.)

Honnan kaphatna a bűnös erőt ahhoz, hogy szembenézzen a szomorúsággal, a bajokkal, a szívfájdalommal és a csalódásokkal, ha nem Istentől?

Milyen rettenetes hegy ez, amelyen át kellene jutnia annak, aki el akarna kárhozni!

Az ördög abban az esetben hiába próbálkozik sok szenvedéssel és gonddal megnehezíteni utunkat, ha mindezek a dolgok minket térdre kényszerítenek. Tudjátok, ha az ördög elég okos lett volna ahhoz, hogy békén hagyjon engem a múltban, akkor lehet, hogy meg tudott volna szerezni. Ő azonban egyfolytában vadászott rám, és megpróbált behálózni. De az ellenkező hatást érte el. Állandó támadása arra indított, hogy térdre boruljak. Neked volt már ilyen tapasztalatod? Sátán nem elégszik meg annyival, hogy valaki Istentől távol éljen, hanem nyomorba is akarja dönteni az embert. Ám ezzel az igyekezetével sok embert visszavezet Istenhez. Isten pedig mindig ott van, hogy bárhonnan, bármiből kiragadjon bennünket.

A hetedik nagy hegy a Szentlélek.

János evangéliuma 16. fejezetének 8. versében azt mondja Jézus, hogy amikor a Szentlélek eljön, "megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében." Ez a pogányoknak és a primitív népeknek is szól. Nem szükséges vallásos háttérrel rendelkezni ahhoz, hogy a Szentlélek bűntudatra ébresszen valakit, mert Ő mindenütt megkeresi az emberi szíveket. És nem adja fel. Még akkor is dolgozik, amikor alszunk.

A nyolcadik, a legmagasabb hegy a Kálvária.

Ennek a tetején állt a három kereszt, középen az, amelyikre azokat a szerető karokat szegezték, amelyek mindig tárva vannak bárhol, bárki előtt, mondván, "Isten gondoskodik rólad. Isten szeret téged." Az az Isten, aki a tulajdon Fiát nem kímélte, hanem feláldozta értünk. Hogyan is tudnánk túljutni ezen a hegyen?
Néhány évvel ezelőtt egy fiatalember, aki egy keresztény iskolában tanult, úgy érezte, hogy elege van Istenből, a hitből és a vallásból. Ezért egy nap otthagyta az iskolát, és csatlakozott a hadsereghez azzal a szándékkal, hogy elszakadjon Istentől; s megpróbálta azt az életmódot folytatni, amit legalantasabb társai éltek. Igyekezett megtanulni káromkodni, inni és dohányozni is. Mindent megtett, hogy szándéka sikerüljön, de kudarcot vallott.

Miután elkeseredetten próbálkozott a másik úton haladni, haditengerész egyenruhájában besétált egy nyilvános előadóterembe San Franciscóban, ahol apám és fivérem tartottak összejöveteleket. Odament hozzájuk, és azt mondta: "Egyszerűen nem sikerül. Próbálok elszakadni Istentől, de nem megy." Ettől kezdve eljárt az előadásokra, visszatért Krisztushoz, és felhagyott abbéli próbálkozásával, hogy eltávolodjon Istentől. Ez az ember az akkori Generál Konferencia elnökének a fia volt. Egy jó apa és egy jó anya gyermeke, akik szüntelen imádkoztak fiukért.

Egy alkalommal a gyülekezetemben elmondtam ezt a történetet, s akkor az istentisztelet után egy férfi jött oda hozzám. "Én ugyanezt a dolgot éltem át. Már teljesen elegem volt a törvényeskedő kereszténységből, ezért elmentem én is tengerésznek. Ám a parancsnokom felfigyelt rám. Egyszer be is hívatott az irodájába, és megkérdezte, miért vagyok itt a tengerészetnél. Mondtam, hogy szeretném megvédeni az országomat. A parancsnok azonban tovább kérdezősködött, a valódi okra volt kíváncsi. 'Szeretném látni a világot' - feleltem, de ez a válasz sem elégítette ki. Ekkor hosszú szünet után szólaltam csak meg. 'Szerettem volna elmenekülni Istentől, a hittől és a gyülekezettől.' S most, hogy kiugratta a nyulat a bokorból, megtudta, hogy ugyanannak az egyháznak a tagja voltam, amit ő már évekkel korábban elhagyott. Ekkor azt mondta: 'Már évek óta próbálok menekülni, és nincs nyugtom. Te, barátom, nem fogod ugyanezt a hibát elkövetni. Én a parancsnokod vagyok, ezért azt parancsolom neked, hogy a következő szombattól járj gyülekezetbe. Sőt, megparancsolom, hogy vegyél részt a fiatalok összejövetelén is péntek este.' Ekkor azt mondtam, hogy ha Isten még a hadseregbe is utánam jön és megszólít a parancsnokomon keresztül, akkor nincs értelme futnom Előle."

Az utolsó történetem Floydról, a Los Angeles-i tizenéves fiúról szól. Az apja alkoholista volt, az anyja pedig adventista keresztény. Nagy szegénységben éltek. Amikor Floyd végül középiskolába került, az anyja egyfolytában imádkozott érte, mert a fiú rossz társaságba keveredett. Inni kezdett, éjjelente kimaradozott. De nem egyszer imádkozva találta édesanyját, amikor hazatért. S egy napon ez az ima meghallgatásra talált. Floyd eldöntötte, hogy kezd valamit az életével. Az egyik barátja pilóta lett, és volt egy kisebb repülőgépe, amivel néhányszor Floydot is magával vitte. Egy alkalommal Floyd azt kérte a barátjától, hogy vigye el őt északnyugat felé, ahol egy adventista iskola volt. Oda szeretett volna járni. Körülbelül ezer mérföldet repültek ezért. És Floyd mindössze tizenöt dollárral a zsebében ott maradt, hogy tanulhasson. Találtak neki valami munkát is, s így elkezdhette tanulmányait. Az én osztályomba járt. Én abban az időben lelkész voltam ott, illetve tanítottam is. Sok történetet meséltem a diákjaimnak az órákon, hogy könnyebb legyen lekötni a figyelmüket. Történeteim általában H.M.S. Richardról szóltak, aki nagyon szerette a nevetést, a vidámságot, ugyanakkor egy lelki óriás volt.

Egyszer éppen egy nyilvános összejövetelre tartott több lelkész társaságában. Egy hatalmas fekete limuzinban utaztak, amit korábban színészektől kaptak ajándékba. Meglátták, hogy az út mellett egy stoppos áll, és egyből készen volt a tervük. Hátul néhány nagydarab ember ült, akik feltették sötét szemüvegüket, és felhúzták a gallérjukat. Miután elkészültek, lehúzódtak az útszélre, hogy felvegyék a stoppost, aki eleinte nagyon boldog volt, hogy megálltak neki, bár nem látott semmit az utasokból. Richard pedig csak előrenézett, és szótlanul vezette az autót. Egyszer csak megszólalt a stoppos, hogy éppen itt szeretne kiszállni. De Richard csak vezetett tovább. Erre az ember remegni kezdett. Azt hitte, a chicagói maffia kapta el. Ekkor hátul, a kísérők közül valaki kuncogni kezdett, majd nevetésben törtek ki, "Légy nyugodt, mi csak lelkészek vagyunk." Így kezdték el ezzel az emberrel tanulmányozni a Bibliát.

A történet után Floyd odajött hozzám, s azt mondta, szeretne találkozni ezzel az emberrel.

Röviddel ezután elbocsátottak az iskolából amiatt, amit a hit általi megigazulásról tanítottam. Bár a diákok szerették, és lelkesedtek, az iskolavezetés úgy találta, hogy ha egyedül csak a hit számít, nem a munka, akkor a tanév végére a diákok mind a szobáikban heverésznek majd. Ezért behívattak, és az egyházterület segítségével elhelyeztek a hegyek közé, ahol két kis gyülekezetet kellett volna pásztorolnom. Azt mondták, oda helyeznek, hogy ne végezzek több rombolást az iskolában. Ez olyan volt számomra, mint egy infarktus. Hirtelen nem sikerült lakást sem találnunk. Aztán megtartottuk az első szombatot az új gyülekezetekben.
Ám a következő héten mintha az Úr felemelt, majd letett volna minket Los Angeles közepén. Ez volt a legrövidebb lelkipásztori időszakom. A nyitó prédikációm egyben a búcsúm is volt ezekben a gyülekezetekben. Amikor Floyd ezt meghallotta, felháborodott: "Ha így bánnak a bibliatanárommal, elmegyek ebből az iskolából." A hadseregbe került, majd elküldték Koreába. Megpróbált minél távolabb kerülni Istentől, és nagyon keményen inni kezdett. Egyik péntek este is leitta magát. Egy árokban eszmélt fel a város szélén. Ott feküdt, abban a koszban egész éjszaka, és reggel rettenetes állapotban ébredt. Fél pár cipőben próbált visszabotorkálni. Az emberek megvetették, gúnyolták, s hirtelen elege lett mindenből. Átvillant az agyán, hogy ha egy busz alá vetné magát, akkor biztosan vége lenne mindennek. És abban a pillanatban kész is volt a járművek elé ugrani. Ekkor azonban egy kezet érzett a vállán. Egy magas ember állt előtte vékony szemüvegben és a fején franciasapkával. "Mit csinálsz itt, fiam?" "Ó, csak nézem a buszokat." "Miért nem sétálsz egyet velem?" Maga sem tudta miért, de a férfival tartott. Kiderült, hogy ő is Amerikából való. Útközben a koreai történelemről beszélgettek. Miközben tovább haladtak, a férfi azt mondta: "Gyere el velem egy templomba." Floyd rögtön azt kérdezte: "Miért, már vasárnap van, s már két napja tart ez az állapot?" A férfi megnyugtatta, hogy még csak szombat van. Közben elérték a templomot, ahol néhányan már kinn várták vendégprédikátorukat, aki azért ment el egy kis időre, hogy reggeli sétáját letudja. S ez az ember úgy mutatta be Floydot, mint a barátját. Így nyílt alkalma Floydnak találkozni H.M.S. Richarddal, és meghallani őt, a vendégprédikátort, igét hirdetni.

Barátaim, sokkal nehezebb elkárhozni, mint üdvözülni. Isten nem azt akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem azt, hogy mindenki megtérésre jusson. Keressétek tehát naponta az Istennel való kapcsolatot a titkos kamrátokban.


 
biblia szentírás evangélium prédikáció ítélőképesség imádság lelkiismeretm gondok életcél szentlélek kálvária
Tanuljunk együtt…

Hol van Isten, amikor minket fájdalom ér?

2016. December 01.

Pusztító természeti katasztrófák, váratlan terrorcselekmények, találomra elkövetett erőszakos tettek és értelmetlen gyilkosságok láttán zavarba ejtő kérdések kavarognak bennünk.

Növekedés Krisztusban
2018. Október 30.
Fehér ruha, ajándékba
2018. Március 06.
A templomi zenekar
2017. Február 07.
Hit és elfogadás
2018. Február 06.

Keresés a cikkekben