Fehér ruha, ajándékba

Fehér ruha, ajándékba

Megkísértett-e már titeket az a gondolat, hogy egy esküvőre meztelenül menjetek? Nekem ez az egyik legnagyobb kísértésem. De higgyétek el, hogy ez a ti legnagyobb kísértésetek is.

Lapozzunk a Máté evangéliuma 22. fejezetéhez. "És megszólalván Jézus, ismét példázatokban beszél vala nekik." Jézus azért használt példázatokat, hogy az igazságot feltárhassa. Egy példázat attól is függött, hogy milyen füle volt a hallgatóságnak.

A második vers így szól: "Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki az ő fiának menyegzőt szerze." S elhangzott az első meghívás: "És elküldé szolgáit, hogy meghívják azokat, akik a menyegzőre hivatalosak valának; de nem akarnak vala eljőni." Majd a második: "Ismét külde más szolgákat, mondván: Mondjátok meg a hivatalosoknak: Ímé, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hizlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzőre."

Itt még mintha valamiféle áldozatról is szó lenne, ami szoros kapcsolatban van a példázat üzenetével. "De azok nem törődvén vele, elmenének, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe; a többiek pedig megfogván az ő szolgáit, bántalmazák és megölék őket. Meghallván pedig ezt a király, megharaguvék, és elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté. Akkor monda az ő szolgáinak: A menyegző ugyan készen van, de a hivatalosok nem valának méltók."

Nem voltak méltók. Ez érdekes szó. Talán mi is gyakran használjuk ezt a kifejezést. Vannak, akik szoktak is azért imádkozni, hogy méltók legyenek egy olyan életre, ami majd Isten örökkévaló országában vár rájuk.
Mit értünk ez alatt, hogy méltó? Vajon eljön az az idő, amikor méltók lehetünk? Vagy egyedül Jézus az? Ezek az emberek azért nem voltak méltók, mert nem fogadták el a hívást. Ha rendeznek egy gazdag esküvőt, amelyre nem megy el az, aki hivatalos, vajon ki a hibás érte?

"Menjetek azért a keresztutakra, és akiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe. És kimenvén azok a szolgák az utakra, begyűjték mind akiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat egyaránt. És megtelék a menyegző vendégekkel." Ez alkalommal csak jó embereket hívtak? Nem. Gonoszokat is. Ide soroltatunk mi is valamennyien. Mindnyájan meghívást kaptunk a menyegzőre.

S akkor azt olvassuk, hogy megtelt a menyegző vendégekkel. De mi történt ezután? A 11. vers így szól: "Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, láta ott egy embert, akinek nem vala menyegzői ruhája."

Nos, akkor mi volt rajta? A szombati ruhája? Vagy egy tiszta ing és nadrág? Talán egy márkás pólót és farmernadrágot viselt? Esetleg mezítelen volt?

Vessük mindezt össze a Jelenések könyvében szereplő, Jézus visszajövetelének idején élő egyház állapotával, amely nyomorult, nyavalyás, szegény, vak és mezítelen. Ezért feltételezem azt, hogy ez a példázatbeli ember mezítelenül jött az esküvőre.

Valaki egy alkalom után, amikor erről beszéltem, megkérdezte, nem olvastam-e, mit ír Ellen White erről a Krisztus példázatai című könyvben, miszerint az említett ember nem mezítelenül, hanem a kor szokásainak megfelelő hétköznapi ruházatában volt. Én azonban ennek ellenére azt vallom, hogy az a bizonyos vendég ruhátlanul ment el arra az esküvőre.

Idézzük fel a Jézus korabeli esküvői szertartásokat. A gazdag és magas hivatalban lévő ember az esküvői meghívó mellé egy nagyon szép ruhát is küldött, amelyet a meghívottnak viselnie kellett az esküvőn. Ezzel nagyon sok problémát megoldottak. Gondoljuk csak át, mi lenne, ha meghívást kapnánk egy királyi esküvőre. A legtöbben mit mondanánk? "Nincs mit felvennem." Ezt a problémát oldotta meg a király. Nem számított, hogy korábban egy gettóban vagy a király házában laktál, olyan öltözékben mehettél az esküvőre, mint egy milliomos.

Azt gondolom, hogy a királynak nagyon komoly költségébe került biztosítania a meghívottak ruháit. Ha ennek ellenére valaki mégis úgy döntött, hogy nem fogadja el ezt az ajándékot, azzal komolyan megsértette a királyt.

Tehát, amint a király megtekinti a vendégeket, azonnal felfigyel erre az emberre. "És monda néki: Barátom..." (12. vers) Barátom? A király jobban bánt vele, mint ahogy megérdemelte volna. "...mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád?" Az ige szerint a férfi néma maradt. Én az ő helyében legalább kerestem volna valamilyen mentséget a megjelenésemre. Azt mondtam volna: "Király, megkaptam a meghívót, azért vagyok itt. A csomag azonban nem érkezett meg, a postás nem kézbesítette."

De ennek az embernek nem volt mit mondania, mert nem volt semmi mentsége. Mit akar elmondani Jézus ebben a történetben? Sok-sok igazságot. Például a megigazítás nagy igazságát, amit az esküvői ruha jelképez. És mit még? Az arra való készségünket, hogy elfogadjuk a meghívást, ami engedelmességet, győzelmet és egyfajta felülkerekedést is jelent. Ugyanis egyedül a meghívás elfogadása teszi a meghívott személyt méltóvá.

Nézzük, mi történt ezzel az emberrel a beszélgetés végén. "Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek, és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás." Tehát egyszerűen kidobták az esküvőről, mert nem volt rajta a menyegzői ruha. E példázatnak van a végidőre vonatkozó kijelentése is. A Jelenések könyvének 19. fejezete leírja, ahogy a menyasszony találkozik a vőlegénnyel. Ott azt olvashatjuk, hogy ezek a fehér ruhák a szentek igazságos cselekedeteit jelképezik.
Jézus Krisztus igazsága két úton jelenhet meg az életünkben. Az egyik a megigazítás, azaz Krisztus nekünk tulajdonított igazsága. A másik a megszentelés, azaz Krisztus bennünk rejlő igazsága; az a folyamat, ami megváltoztatja az életünket, és engedelmessé tesz.

Vannak, akiket ez talán zavar. De figyeljük meg, hogy mindezt Jézus mondja, és nem kitaláció vagy belemagyarázás az, hogy akinek nincs ruhája, azt kitessékelik a menyegzőről. Tehát maga az engedelmesség, a ruha, nem ment meg minket, de ha nem rendelkezünk vele, kidobnak bennünket a menyegzőről.
Imahetet tartottam egy főiskolán, ahol fekete bőrűek tanultak. Köztudomású, hogy ők kimutatják az érzelmeiket, és rendkívül lelkesek a prédikáció alatt. Egyszer véletlenül meghallottam, hogyan vélekednek rólam, mint előadóról. Többek között azt mondták: "Venden nem jó prédikátor. Nem kiabál eléggé. Lehet, hogy jó tanár, de nem jó prédikátor."

Amikor legközelebb felálltam a szószékre, elmondtam, hogy a tudomásomra jutott, mit tartanak rólam, majd így szóltam: "Szerintem nem lesznek fekete bőrű emberek a Mennyben." Aztán hosszan kivártam, amíg a meglepetésükből felocsúdtak, és elcsendesedtek. Majd így folytattam: "Nem lesznek ott fehér emberek sem." Ez egy kicsit javított a helyzeten, de még mindig csend volt. "Csak vörösek lesznek ott, akik a bárány vérében mosakodtak meg." Ez már tetszett nekik. Majd megígértem, hogy aznap este én is kiabálni fogok. Erre elkezdtek mosolyogni, és már előre készültek rá. Erről a példázatról prédikáltam. Azt akartam elkiabálni nekik, hogy a meghívás ingyen volt. És a ruha? Az éppúgy ingyen volt, mint a meghívás! Ez az, amit mindannyiunknak világgá kell kiáltanunk! A ruha azt jelképezi, amit Jézus tesz, és nem azt, amit mi. Ez a különbség. Jézus tesz minket engedelmessé, s Ő ad nekünk győzelmet a bűn felett. Ingyen. Ajándékba.
Az egyik iskolában, ahol a dinamikus keresztényi élet elnevezésű tárgyat tanítottam, a hit általi megigazulásról beszéltem. A leghátsó sor közepén ült egy fiú, éppen velem szemben, akinek a viselkedése mindig nagyon zavart. Minden alkalommal merőn bámult rám. Azt gondoltam, talán másképp kellene beszélnem, de az is lehet, hogy nem szeret engem. Addig-addig folyt ez így tovább, mígnem már úgy éreztem, hogy többet nem akarok bemenni ebbe az osztályba. Ha meg be is mentem, úgy tanítottam, hogy nem néztem középre, nehogy összeakadjon a tekintetem Charley-éval.

Ám egy napon az óra után Charley odajött hozzám. Megkopogtatta a vállamat, és megkérdezte, beszélhetünk-e. Álltam elébe, és bementünk az irodába. Megkérdeztem tőle, miben segíthetek. Azt felelte, egyszerűen nem érti ezt a dolgot a hit általi megigazulással. Magamban arra gondoltam, ha nem bámulnál rám úgy, akkor talán jobban megértenéd. De ezt nem mondtam neki. Inkább arra kértem, beszéljen egy kicsit magáról. Honnan jött?

Egy érdekes történetet hallhattam tőle. Három hónappal azelőtt San Franciscóban gyilkosság gyanújával letartóztatták. A dolgok nagyon rosszul álltak. Rákbeteg, haldokló édesanyja meglátogatta, ám semmit sem tehetett, csak sírt, aztán megpróbált néhány szót váltani vele a beszélőn. Ekkor látta utoljára az édesanyját. Visszament a cellájába, és három napig csak sírt. Nem tudott semmit Istenről, a hitről. De a harmadik nap végén felnézett az égre, és azt mondta magában, ha létezik Isten, szeretne beszélni vele.

Az ügye később a bíróság elé került. S mivel nem volt elég bizonyíték ellene, a vádat elejtették, őt pedig szabadon engedték. Abba a lakásba ment, ahol a barátnőjével lakott. A lányt egy bibliamunkással találta a nappaliban, amint éppen a Bibliát tanulmányozták. A lány meglepetten csak annyit mondott: "Gyere be, és ülj le csendben, amíg befejezzük ezt a tanulmányt." Charley azonban inkább kiment a konyhába. Miután azonban befejezték, visszajött, és megpróbált beszélgetni a lánnyal úgy, ahogyan azelőtt is tette.

De a lányt már nem érdekelte az a fajta élet, normálisan akart élni. Arra kérte a fiút, hogy ő is tanulmányozza a Bibliát. Így hát Charley minden héten ott ült, és figyelemmel kísérte a beszélgetést, ami mélyen érintette a szívét. Később eljártak egy evangélizációs sorozatra is; s amikor meghallotta az örömhírt, átadta az életét Jézusnak.

Ám volt négy hatalmas problémája. Még mindig dohányzott, ivott, káromkodott és drogozott. Ekkor eldöntötte, hogy tesz valamit ellenük. El is kezdett dolgozni az egyiken, bízva abban, hogy majd úrrá lesz rajta. Aztán amikor ez sikerült, a másikat vette elő. Ekkor azonban az első szenvedélye visszatért.

S amikor megunta e kemény küzdelmet, amit élete megváltoztatásáért folytatott, egyszer csak feladta. Felnézett az égre, és azt mondta: "Istenem, ha van valami megoldás ezek ellen a problémák ellen, akkor kérlek, szabadíts meg tőlük!" Amikor idáig ért történetében, már nagyon feszélyezve éreztem magamat. Izgatottan kérdeztem: "És mi történt?" "Isten mindegyik problémám megoldásáról gondoskodott. Mindegyik rossz szokásomat elvette. Egyszerűen megszűnt a vágyódásom utánuk. De még mindig nem értem ezt a hit általi megigazulást." "Ez nem létezik" - mondtam. "Charley, ez nem elmélet, hanem tapasztalat. És nekem úgy tűnik, hogy te már át is élted ezt. Elmondanád a történetedet holnap az osztályban?" Azt mondta, nem hiszi, hogy meg tudná tenni. "Pedig jó lenne, ha hallanák." "Tényleg?" - kérdezte. S amikor az osztálytársai meghallották a történetet, mindannyian meghatódtak. Charley sokkal többet beszélt Jézusról, mint saját magáról. És ez volt a titok. Jézus Krisztusra összpontosított, aki megszabadította őt.

A derék hívő emberek szerint, akik az utóbbi öt évben nem vétkeztek, vannak, akik olyan gyengék, hogy Istennek kell elvégezni helyettük a munkát. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik elég akarattal rendelkeznek ahhoz, hogy saját maguk véghezvigyék a változást. Mert Isten is csak azokon segít, akik készek önmagukon segítenek.

Amikor Charley történetét hallottam, valami megszólalt bennem. Izgatott lettem. Magam is bűneim leküzdésén fáradoztam már évek óta. Hét súlyos bűnöm volt, az én hét szégyenletes vétkem. Nagyon keményen dolgoztam azon, hogy megszabaduljak tőlük. És erre jön Isten, és egyszerűen győzelmet ad Charleynak. Ez nem igazságos!

Nem hiszem, hogy Istennek vannak kedvencei. Hogy amit megtesz az egyik emberért, azt nem teszi meg a másikért. Rá kellett jönnöm, hogy bennem volt a hiba. Én is ugyanazt a győzelmet kaptam Jézustól, mint Charley, amikor eljutottam oda, ahova ő. Amikor rádöbbentem kilátástalan helyzetemre, teljes lényemet átadtam Istennek. Ekkor kaptam meg az ajándékot, az igazság ruháját.

Amikor a meghívót ma megkapom, kétféleképpen válaszolhatok rá. Vagy visszaírom a királynak a következőt: "A királyok Királyának és az urak Urának! Megkaptam a meghívót a Fiad esküvőjére, de könyörgök, ments fel engem ez alól a kötelezettség alól." Vagy ezt írom: "A királyok Királyának és az urak Urának. Most kaptam kézhez a meghívót, amelyben arra invitálsz, hogy legyek jelen a Fiad menyegzőjén; és a te kegyelmed által én ott is leszek. Aláírás, utóirat, köszönöm szépen a csodálatos ruhát."