A legboldogabb lustálkodó

A legboldogabb lustálkodó

Nincs boldogabb lustálkodó a kaméleonnál. Ez a gyík nemcsak hidegvérű - mint a többi -, hanem azt is szilárdan elhatározta, hogy ha csak teheti, pihen. Ő egyszerűen nem hajlandó szaladni a zsákmány után, még kevésbé utána ugrani. Sőt ahhoz sincs kedve, hogy veszély esetén megszökjön. Napokon át, órák hosszat ül egy-egy ágon. Csak azzal táplálkozik, ami a szájába pottyan.

Ha egy elkényeztetett gyermeknek akadnának ilyen kívánságai, nehéz volna teljesíteni őket. Szinte fölfoghatatlan, hogyan adja magát ilyesmire egy kicsi és puha állatocska a vadon rengetegében, ahol minden oldalról veszély fenyegeti, és ahol minden falatért kemény harcot kell vívni. A kaméleon mégsem "akart" lemondani kívánságocskáiról. Az "anyatermészet"-nek pedig nem maradt más hátra, minthogy eleget tegyen elkényeztetett gyermeke vágyainak. Biztosította számára annak a lehetőségét, hogy mindent lásson, de őt senki se lássa, hogy sehová se kelljen mozdulnia, hogy még az étel is csak belepottyanjon a szájába.

Elkényeztetett állatocskánkat előbb el kellett rejteni az ellenség elől. Álcázni kellett, de egyszerű, biztos és önműködő módon. A kaméleon nem egyezett bele abba, hogy elbújjon a levelek közé, hogy elrejtőzzön valamelyik lyukba, vagy akár bármivel is betakarózzon. A katonáknál az a szokás, hogy a hóban lepedőbe burkolóznak, míg a fűben, bozótban és az erdőben tarka sátorlapba. Ez teljesen elfogadhatatlannak tűnt a kaméleon számára. Ezért számára a természet kitalálta a legtökéletesebb álcázást: bőrének színe a környezet színéhez alkalmazkodik. A füvön zölddé válik, a kövön fehérré. Bőre a szivárvány minden színét képes magára ölteni. De - ezen nem kell külön törnie a fejét. A bőrnek kell "körülnéznie", és megfelelő színűvé változnia. Minden önműködő.

Az "anyatermészet"-nek nagyon meg kellett izzadnia, mire kigondolta ezt a zseniális és egyszerű megoldást. Korunk minden tudósa félne egy ilyen feladat megvalósításától. Mennyi mindent kellene tudnia arról, hogyan reagálnak a kaméleon bőrét képező anyagok, milyen vegyi reakciók mennek végbe benne; arról is tudniuk kellene, hogyan ismeri fel a bőr a körülötte levő színeket. Ilyen tudással szívesen rendelkezne minden színes fényképezés-szakértő. A világ minden véderő-minisztériuma szívesen áldozna milliókat, ha a katonák számára sikerülne kitalálni olyan egyenruhákat, amelyek a kaméleon bőréhez hasonlóan változtatnák színüket. Ilyen eredményt azonban még egyetlen feltaláló sem tud felmutatni.
A mi kaméleonunk azonban nem elégedett meg csak azzal, hogy elrejtsék a kíváncsi szemek elől. Ő mindent akar látni, éspedig úgy, hogy ehhez még a fejét se kelljen megmozdítania. Ezt az óhaját is teljesítették. Olyan dülledt szemet kapott, amellyel beláthatja az egész látóhatárt. De még ez sem volt neki elég! Mindkét szeme, függetlenül a másiktól, önállóan mozoghat minden irányban.

A táplálkozás kérdését még egyszerűbben oldotta meg. A kaméleon nyelve húsz centiméteres szalaggá hosszabbodott, melynek vége ragadós. Amikor valamilyen muslinca a közelbe téved, a kaméleon lassan kinyitja száját, lasszónyelvét villámgyorsan kilövelli, ez ráragad az áldozatra, majd még gyorsabban visszahúzódik a szájba.

A kaméleonok már több száz éve élnek így, mint az "anyatermészet" rendkívüli találmányai. A tudósok és a szakértők állandóan arra törekednek, hogy fölfedezzék e találmány titkát. A kaméleont hiába kérdezzük ezek felől. Vele és benne minden automatikusan történik. Neki fogalma sincs a kémiáról, az optikáról vagy a mechanikáról. Ezt nem ő találta ki...