Egyiptom hatása a héber vallásra

Egyiptom hatása a héber vallásra

Folytassuk kalandozásunkat Egyiptomban, a piramisok országában. Valóban igaz az, hogy rengeteg lelet van a homok alatt, ahogyan korábban említettük. Ebben a fejezetben egy ilyen felfedezés jelentőségét tekintjük át. Majd összefüggést figyelhetünk meg, ami bizonyítja, hogy Egyiptomban sem voltak véletlenek! A héberek jelenléte nem csak a megszokott módszerekkel mutatható ki, de befolyásuk is tagadhatatlan. Ebben a fejezetben arról lesz szó, hogyan befolyásolta a héber népet az egyiptomi kultúra, majd a következő fejezetben éppen a fordítottját figyelhetjük meg: a héberek befolyását az egyiptomi kultúrára. Kezdjük el tehát ezt az izgalmasnak ígérkező képzeletbeli utazást!

Ha ellátogatunk Szakkarába, Dzsószer fáraó lépcsős piramisához, tekintsünk meg mindenképp a jelentőségteljes helyet. 1851-ben Obus Mariet mélyen a homok alatt felfedezett egy sugárutat, ami az említett piramis mellett helyezkedik el. Az út végig van díszítve kobra kígyó fejekkel, ami a fáraók uralkodói címe volt. Így derült fény arra, hogy a király valamilyen nagyon fontos vallási szertartásához kapcsolódó hely lehetett itt. Miután kiásták a homokból a teljes sugárutat, 1852 februárjában megtalálták a folytatást is Dzsószer piramisa tövében. Egy különleges temetkezési helyet: a Szerapeumot. Mint kiderült, ez igazán figyelemre méltó sírhely, 12 m-rel a homok alatt. A folyosók hossza 340 m, és az itt található koporsók átlagosan 4 m hosszúak és több mint 3 m magasak, asszuáni gránitból készítve. Kiket temettek vajon ezekbe a szarkofágokba? Mi köze volt a fáraó vallási életéhez a temetőnek? Kiket lehetett annyira fanatizálni, hogy ezeket a 65–70 tonna tömegű hatalmas koporsókat levigyék 12 m-rel a földszint alá?

Minden kérdésre nem tudjuk a választ megadni. Hogyan lehetett ekkora tömegű gránittömböket egészben ilyen mélyre a szűk és alacsony folyosókon végigvinni, talán soha sem fogjuk megtudni. Hasonlóan megmarad a találgatások szintjén, mint a piramisok hatalmas köveinek a mozgatása. Mindössze két kérdésre érdemes ebben a tanulmányban odafigyelni:

Egyiptomban a különböző állatokat isteneik megtestesítőjének tartották. Nem volt ritka, hogy egyes állatok testrészeit szent tárgyként, amulettekként használták. A béka, teknősbéka, krokodil Heket istennő megszemélyesítője volt, úgy hitték, hogy ez az istenük segíti a nőket a szülésben. A krokodil trágyájából fogamzásgátló szert is készítettek, a nők varázserőt tulajdonítva annak (pesszáriumot). Szakkarában külön kolónia élt, akik szent állatok tenyésztésével foglalkoztak. Ezek az emberek a fáraó udvartartásához tartoztak, a leggazdagabb főnemes urak voltak. A különös állattenyésztés megélhetésüket képezte. Így tenyésztették elsősorban a vízilovat, mint szent állatot és a bikákat. Pontosan nem tudjuk, hogy a bikák milyen szerepet töltöttek be az egyiptomi hitvilágban, de néhány falfelirat és relief segít a kérdés megfejtésében. Az Ammon–Rá kultuszban a Nap volt a legfontosabb vallási szimbólum. Úgy tartották, hogy a szarvasmarha közvetítő állat a napkorong (Amon szimbóluma) és a papok között. A bikákat, mint megtermékenyítő állatokat ezért méltán szent állatként tisztelték. Miután az ilyen szent bika elpusztult, testét bebalzsamozták, és megfelelő temetési szertatás után, eltemették Szakkarában, a Szerapeumban. Nem csak a temetkezési hely maradt fenn, hanem Dzsószer piramisa mellett a temetkezési mauzóleum is, ahol a szertartást tartották. Ebből éltek ezek a nemes emberek! Ha összevetjük mindezt a Bibliával, vajon nagyobb jelentősége van-e ennek a vallási jelenségnek, mint pusztán érdekesség?

Miután 400 év rabszolgaság után a zsidók kivonultak Egyiptomból, megérkeztek a Sínai-hegyhez. Mózes felment a hegyre Istennel beszélgetni, és lehozni Isten rendelkezéseit népének, akik méltán megérdemelték, hogy a rabszolgaság után emberibb sorsra találjanak. Ez idő alatt a nép meglehetősen türelmetlen volt. Vajon mit csinál Mózes ilyen sokáig fenn a hegyen? A türelmetlenség tetteket szült:

„Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, összegyülekezett a nép Áron köré, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon, mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az aranyfüggőket feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! És kiszedte az egész nép az aranyfüggőket a füléből, és odavitte Áronhoz. Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki kihozott Egyiptom földjéről.” (2Móz 32:1–4)

A bibliai beszámoló szerint a zsidók nem értették Isten szándékát. A Tízparancsolatban ugyanis másik szabadító Istenről olvashattak. Egy névtelen és láthatatlan Istenről, az egyedüliről:

„Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül! Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak.” (2Móz 20:2–4)

Miért készített szobrot a nép a láthatatlan Isten ábrázolására, míg Mózes kinyilatkoztatásaira várt? Egyszerű magyarázata van, és ezt a szakkarai Ápisz bikák temetkezési helye adja meg nekünk: 400 év alatt akarva akaratlanul is keveredett a zsidóság és az egyiptomiak vallási kultúrája. Hála Obusz Mariet felfedezésének, ismét közelebb kerülhettünk a Biblia nehezen megválaszolható kérdéseihez! A Biblia magyarázói nem értettek egyet abban, hogy az aranyborjú külön istenszobor vagy JAHWE kiábrázolása, aki a Tízparancsolatot adta. Senki sem tudta biztosan korábban, hogy miért pont a szarvasmarhát öntötték ki aranyból, miért nem egy másik tárgyat. Csak sejteni lehetett, hogy köze van az egyiptomi kultúrához. Ma már tudjuk, mivel Egyiptomban ez volt a közvetítő szentállat az istenük és a papság között, innen vették át a gondolatot, hogy a láthatatlan Istent láthatóvá tegyék. A felfedezés bizonyítja, hogy a Biblia ebben a kérdésben is igazat mond: Izrael valóban volt Egyiptomban és ott élt évszázadokig.

Ezen a területen az animizmus annyira jellemző volt, hogy később a bibliai próféták Egyiptomot szimbolikusan krokodilnak nevezik:

„Embernek fia! Vesd tekintetedet a Fáraóra, Egyiptom királyára, és prófétálj ellene és egész Egyiptom ellen. Szólj és mondjad: Így szól az Úr Isten: Íme, én ellened megyek, Fáraó, Egyiptom királya, te nagy krokodil, aki fekszik folyói közepette, aki ezt mondja: Enyém az én folyóm, és én teremtettem magamnak. És horgokat vetek szádba, és azt cselekszem, hogy folyóid halai odaragadjanak pikkelyeidhez, és kivonzlak folyóid közepéből, és folyóid minden halait, melyek odaragadnak pikkelyeidhez.” (Ezék 29:2–4)

Mint ebből a profetikus jövendölésből kiderül, a valós Isten szemében nem volt igazán pozitív az egyiptomi hamis istenimádat A fáraók gőgösek és hataloméhesek voltak. Úgy gondolták, hogy minden az ő tulajdonuk. Nem csak uralkodók akartak lenni, de az isteni címet is birtokolni akarták. Ők alkották meg az istenkirályság intézményét. A papok a valláson keresztül manipulálták a tudatlan népet. Hatalmas mértékű adókat szedtek „isteneiknek”. Mivel több száz istenük volt, a papság rivalizált a hatalomért, hogy melyik „isten” erősebb. Sokszor több vagyonra szert téve, mint maguk a fáraók. A köznép – akik nem voltak rabszolga sorban – csak kevéssel volt jobb helyzetben a rabszolgáknál. Ha a papságnak nem tetszett a fáraó hatalma, képesek voltak dinasztiákat ledönteni, vagy akár eltüntetni a befolyásukkal. Ez az igazságtalan társadalom nem szolgálta az emberiség javát. Ezért Isten felemelte szavát a prófétákon keresztül, megjövendölve, hogy Egyiptom uralma leáldozott! Mennyire volt pontos egy-egy prófécia beteljesedése? Ma már tudjuk ezt, hiszen mindez történelem. Nem a jövőbe kell előre tekintenünk, hanem a múlt talányait látni, és felfedezni az összefüggéseket Isten kinyilatkoztatása és a történelem eseményei között.

Van egy különlegesen érdekes prófécia, hiszen a királyi várost érintette: Memphis-t. Ehhez meg kell értenünk, hogy az egyiptomi társadalomban egy-egy jelentős város milyen szerepet játszott, illetve mi volt Memphis szerepe a birodalomban.

Alsó- és Felső-Egyiptom nem volt egységes. Kr. e. 3100-ban azonban egyesítették egy birodalommá. Théba lett a vallási központ, ahol a papok uralkodtak, és ez egy kb. 50 éves időszakot kivéve mindvégig így volt. A kereszténység vetett véget a kultúrának, éppen azért, mert az egyiptomi vallás a fáraók hatalma nélkül nem tudott többé mással vetekedni, a kereszténység pedig erkölcsi erejével mindenen felül kerekedett. A fáraók utolsó leszármazottjával, 15. Ptolemaiosz Kaiszarionnal Kr. e. 30-ban az uralkodási rendszer képletesen is megszűnt.

Théba mellett legalább olyan fontos volt a Gízai fennsík, ahol nem csak a három nagyon híres piramis áll, de egy egész város volt. Ez a település a halott kultusz köré tömörülő vallási szertartásokra épült. Az ott élők ebből éltek. Úgy tűnik, hogy Thébában és Gízában, valamint Szakkarában is rendkívül jó üzlet volt a vallás. A harmadik legfontosabb város Memphis, a fáraók stratégiai központja, a legfontosabb székhely. Itt nem a papok, hanem a fáraók és családtagjaik uralkodtak. Hérodotosz, a híres ókori történetíró így írt róla:

„A papok mesélték nekem, hogy Ménész Egyiptom első királya a város környékét gátakkal erősíttette meg, s miután a terület kiszáradt, felépíttette Memphis városát.”

Ménész (Kr. e. 2920–2770) volt az első fáraó. Tehát már a legelső királydinasztiák korában állt a város, és mindig szebb és szebb lett. Virágkorát Kr. e. 2780–1300-ig élte. Ebben a korban állt Ptah-Imhotep temploma a város közepén. Hatalmas nagy fehér márványoszlopok díszítették a templomot és két alabástrom szfinx állt a bejáratánál. Ma már a város romokban hever. A templomból mindössze a szfinx maradt meg, valamint II. Ramszesz élethű szobra, ami a helyszínen ma is megtekinthető. Amalia Edwards híres egyiptológus így ír a hajdani Memphis romjai láttán:

„…és ez minden, ami megmaradt Memphis-ből, a városok legöregebbjéből; néhány szemétrakás, egy tucat szanaszét tört szobor. Hol vannak azok a méltóságteljes épületek, romok, amik a középkorban még álltak és a becslések szerint bármely irányba indulva félnapi járóföldre nyúltak a sivatagba?”

Mi történhetett a várossal? Megtudhatjuk, ha a Bibliában tovább kutatunk Egyiptom sorsa felől. Egyszer Isten megelégelte a fáraók önigazult istenkirályságát, öntelt hatalomvágyát, s nem csak egy fáraót büntetett, mint a kivonulás idején, hanem előre prófétáin keresztül megjövendölte az egész birodalom pusztulását, ami évszázadok alatt be is következett. A prófécia Memphis, királyi város pusztulását írja le, de mindenki tudta, ha elpusztul a stratégiai központ, az egész birodalomnak vége, mert a papok hatalma a fáraók létezésétől függ! A jövendölés Ezékiel prófétánál található:

„Ezt mondja az én Uram, az Úr: Elpusztítom a bálványokat, kiirtom a bálványszobrokat Nófból (Nóf Memphis héber neve az Ószövetségben), Egyiptomban nem lesz többé fejedelem. Félelmet keltek majd Egyiptomban.” (Ezék 30:13)

Mi lehetett vajon ez a félelem, és mi okozta a pusztulást? Ézsaiás próféta nem csak a város pusztulását írta meg előre, de a módjáról is beszélt:

„Bűzössé válnak a folyók. Egyiptomban a Nílus ágai leapadnak, kiszáradnak. Elfonnyad a nád és a sás. A Nílus menti tisztások a Nílus torkolatánál és minden vetés a Nílus mellett elszárad, eltűnik, semmivé lesz.” (Ésa 19:6–7)

Mint tudjuk, a Nílus áradása Egyiptom gazdasági életét jelentette. Ha valami miatt kiszáradt, az katasztrófát jelentett az országra. Ezen túl azonban volt még egy dolog, ami gazdasági csődöt jelentett, ezt ember nem tudhatta, csak Isten: a papirusznád kipusztulása. Ebben az időben intenzíven fejlődött az írásbeliség. Három dologra lehetett akkoriban írni: kőre, de az helyhez kötött volt és nehéz, pergamenre, vagyis állatbőrre, ez viszont meglehetősen drága volt, és a papiruszra. E legutóbbit Egyiptomban találták fel, és nagyon hasonló a mai papírhoz. Könnyű, vékony és olcsó volt a többi eszközhöz képest. Az egész Földközi-tenger térségében féltve őrizték titkát, kereskedtek vele. Ézsaiás jövendölésében azt olvashatjuk, hogy a „nád elfonnyad”. Ez az esemény meg is történt. Mind a mai napig nem létezik a papirusznádnak az a vadon élő fajtája, ami akkoriban nagy mennyiségben nőtt a Nílus deltájában. Ma már egy nagyon kényes, gondoskodást igénylő fajtát termesztenek mesterségesen, és nem tudják, mi az oka a pusztulásnak. Tény, hogy egyszer a Nílus kiszáradt, a deltája valóban bűzössé vált a rothadó papirusznád miatt.

Ez után a többit már el lehet képzelni. Ézsaiás a Kr. e. VII. században írta, hogy ki fog pusztulni a nád. Ekkor már nem volt erős hatalom Egyiptom, a vallás gyenge lábakon állt, a fáraók hatalma elhalványult, csupán gazdasága és kereskedelme tartotta össze. A gazdaság lassan összeomlott a papirusznád hiánya miatt, Memphis a királyi város elnéptelenedett. A középkorban – ahogyan Amalia Edwards írja – a város kövei is eltűntek, hiszen Kairó város építésénél elhordták azokat, új épületeket emelve nem a fáraók dicsőségének, hanem a mindennapi szükségleteknek. Ebben az évszázadban már nem volt jelentősége Thébának, Gízának vagy Szakkarának. Mindez már a múlté.

Mindezek nem csak a Biblia hitelességét igazolják, hanem néhány nagyon fontos tanulságot is szolgáltatnak a mai kor emberének: Meglepő, hogy a fáraók igazságtalan hatalomgyakorlása ellenére milyen sok időt, évszázadot várt Isten az ítélettel! Még ezután sem „sújtott le” lángpallossal, ahogyan azt sokan gondolják, hanem az emberi gyengeségeken keresztül teljesítette ítéletét, és időt, lehetőséget hagyva az embereknek, hogy gondolkodjanak, vajon észreveszik-e a valós Isten megmentő szándékát! Ez a mai világunkban is pontosan így van, rajtunk múlik, hogy észrevesszük-e, vagy sem!

Az sem véletlen, hogy Izrael aranyborjút öntött magának, adoptálva az egyiptomi gondolkodást. Mi is pontosan ezt tesszük, legföljebb isteneinket nem borjú szoborban ábrázoljuk, de a siker, pénz és hatalom „szentháromsága” ma is kísért, éppen úgy, mint az ókorban!