Ádám és Éva almája

Ádám és Éva almája

A Biblia nem tud róla, hogy a tiltott fa almafa volt, mégis a keresztény hagyományban általános az a hiedelem, hogy Éva anyánk almát szakított a tiltott fáról, mely a kert közepén állt. (lMóz 3:3). Az alma őshonos növény volt Palesztinában, több fajtája ismert. A mérsékelt égöv egyik legismertebb gyümölcse, amelyik a 35–65. szélességi fok között szívesen tenyészik, így éghajlat tekintetében nem igényes növény. A tenger szintje felett 800–l000 méterig szívesen terem. Ma Palesztinában viszonylag ritka, főleg Askelon vidékén találunk almás kerteket, de a régészeti emlékek azt mutatják, hogy Szíria, Észak-Palesztina és a Kármel-hegység kedves gyümölcse lehetett. Héberül tappuah a neve, ami az nfch gyökből származik. Ennek jelentése: fújni, lehelni, lélegezni. Ezzel a szóval jelöli Mózes első könyve azt a nevezetes eseményt, amikor Isten a földből formált embert leheletével megelevenítette (lMóz 2:7). Ezékiel jeles látomásában, a völgyben megszáradt csontok is Isten leheletére elevenednek meg (Ez 37:8). Így tehát az alma, már valahol a sémi logikában is az élet gyümölcse volt. A zsidó honfoglalás idején gyakoriak az alma vagy az almával egybekapcsolt helynevek Palesztinában. Ilyenek pl. Tappuah (= alma, Józs 12:l7, l5:34, 16:8), Bét-Tappuah (= az alma háza, Józs 15:53), Én-Tappuah (= alma forrás, Józs 17:7). A Jóel idejében pusztító sáskajárás az elpusztult, értékesebb növények között sorolja fel a próféta az almát (Jóel l:l2). Megbecsültségét mutatja, hogy az Énekek éneke is szívesen említi az almafát hasonlataiban. Megtudjuk, hogy a régiek úgy tartották, az alma kiválik az erdő fái közül (Én 2:3/a) árnyékában kívánatos pihenni (8:5), illata kellemes (7:8), gyümölcse édes (2:3/b) és szép, aranyszínű. Ezért a bölcsességet, a tudást hasonlítja hozzá Salamon király példabeszéde, amelyet Ezékiás emberei gyűjtöttek össze (Példa 25:l): „Mint arany alma ezüst tányéron, olyan a helyén mondott ige.” Így dicséri a bölcs a sárgára érett, illatos almát.

Úgy tűnik, a mindig, mindennel elégedetlen filológusok megirigyelték ezt a dicsőséget az almától, és azzal gyanúsították a tappuah szót, hogy az nem is almát jelent. Egyesek narancsra gondoltak – hiszen ma Izrael egyik legjelesebb terméke az aranysárga, illatos gyümölcs, de ezt a kézenfekvő állítást cáfolja az, hogy ezt a királyi gyümölcsöt csak a l5. században arab közvetítéssel hozták be Palesztinába. Kevéssé jó ötlet volt a citrom, amelynek gyümölcse nem édes, bár illatára és színére nem lehet panaszunk. De ez is perzsa eredetű növény, amelyet csak a legutóbbi évtizedek kertészei honosítottak meg az Ígéret Földjén. A fanyar birsről is nehéz állítani, hogy az ajkaknak gyönyörűséges, a barack és a többi számításba jöhető növény sem őshonos. Ezért nincs okunk kételkedni, hogy a tappuah almát jelent.

A jó és gonosz tudásának fája csak az európai keresztény hagyomány szerint terem almát. A Talmud egy citromféleségnek tartja. Többen a fügét tartják a tiltott gyümölcsnek, mivel Ádám és Éva a fügefalevélből készített ágyékkötőket (lMóz 3:7). Ezt Molnár János (l728–l804) jezsuita atya egy l760-ban megjelent művében emígyen utasította el: „Annak a fának, melly miatt meg-esett szegény atyánk, még a levelétől is irtózott a bűn után. Mások almafának mondják, de heába, erre bizonyosan semmit sem mondhatunk.” Ugyanakkor Bod Péter (l7l2–l769) első „Leksikon”-ában, melyet Gutler l7l5-ben megjelent munkája nyomán készített, emígyen ír az almafáról: „A gyümölcsöt termő kertben a fák között igen jó s kedves gyümölcsöt termő élő-fa. Hasonlatosság szerint jelenti a Krisztust, Énekek éneke 2:3: »Mint az alma-fa az erdőnek fái között, ollyan az én szerelmesem az ifjak között«, az-az, mint az alma-fa minden fák között kívánatosabb gyümölltsel illatoz: úgy a Krisztus, mint Életnek Fája, és a híveknek fejek, drága tselekedetekkel illatoz. Énekek Éneke 8:5. Az alma-fa alatt költöttelek-fel tégedet, ott fogadott téged a te anyád, ott fogadott téged a ki szült, az-az, a Szent Lélek a Krisztus segítsége s neve által serkentett-fel téged: ott fogadott téged az Ekklésia a ki ennek óltalmában óltalmazott.” Az is erősítette a magyar néphagyományt abban, hogy Ádám-Éva fája almafa volt, hogy a férfi erősebb gégefőjét régtől „ádámcsutkának” nevezik. A fügének meg nincs csutkája. Egy szép erdélyi hagyomány így indokolja ezt: „Azt mondta az Ádámnak a felesége: – Egyél az almából, Isten léssz, egyél még belőle! Mikor Ádám beleharapott, a torkán akadt, s azért lett az Ádám csuszája. Hát azért van a gégében az Ádám csúszája!” (Farkaslaka).

Az európai hagyományban a tiltott tudás és a tiltott szerelem megismerésének jelképe volt, és nemcsak a Biblia alapján. A görög mitológia szerint Hesperisek az Ókeánoson túl őrizték aranyalmáikat, amelyeket Heraklésznek kellett megszerezni, hogy halhatatlanná lehessen. Ugyanígy találjuk ezt az ír és a Wales-i mitológiában. Graves híres-neves mitológiája szerint, a három alakban megjelenő Hold-istennő nyújtotta át Párisznak az almát, hogy ezzel az „útlevéllel” juthasson el Élűszion mezőire, a halhatatlanság birodalmába. A germán istenek is egy aranyalmának köszönhették halhatatlanságukat, és ezt a közös indoeurópai almahagyományt számos párhuzam erősíti. Amikor a kereszténység inkulturálódott az európai hagyomány tengerében, kézenfekvő lett, hogy a jó és gonosz tudásának fája, ahol az élet és a halál kérdése eldőlt, almafa volt. Az ókeresztény és a bizánci hagyományban legtöbbször fügének képzelték a tiltott gyümölcsöt, ami Nyugat-Európában egyre inkább almává változott. Ebben az is segített, hogy a Vulgata szövegét félreértették. 1Móz 2:9-ben azt olvassuk, hogy: „lingnunque scientiae boni et mali (és a jó és gonosz tudásának fáját) sarjasztotta Isten a földből. A latin nyelvben a malus jelentése: rossz, míg a malum az almát jelenti. A két szót összetévesztették, vagy a titokzatos fa meghatározójának tekintették. Így lesz Jézus attributumainak egyik az alma. Sokszor a megfeszített Jézus vagy Mária lábánál ábrázolják. Ilyenkor a Krisztus által legyőzött eredendő bűnt jelenti. Mária itt az új Éva, míg Jézus az új Ádám, aki eltörli a bűnt és a halált. Különösen akkor egyértelmű a célzás, ha az almán látszik, hogy beleharaptak. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy pozitív értelemben is használja a középkori ikonográfia az alma szimbólumát Jézussal kapcsolatban. Ha az angyalok vagy a szentek tartják kezükben, esetleg a gyermek Jézusnak nyújtva, akkor ezzel a mennyei szeretetre vagy Jézus Krisztus kereszthalálára, a megváltásra utalnak.

Az almának ezzel a középkorban kialakult szimbólumrendszerével párhuzamos az ősi magyar hitvilág aranyalmája. A népmese hőse a sárkány várát aranyalmává varázsolva viszi el. Tündér Ilona aranyalmáinak párhuzamaihoz elég itt Berze Nagy János remek monográfiájára gondolnunk. Ezért nem véletlen, hogy népszokásainkban Európa nagy részén gyűjtött szokásokkal megegyező módon az alma régtől fogva a szerelem és a termékenység szimbóluma. Közel-Keleten a fügének és a gránátalmának volt hasonló szerepe. Megtaláljuk a házasságkötési szokásokban. Adták szerelmi ajándékként, a szerelmi jóslások eszköze volt. Ez is kapcsolatban áll a bibliai tudás fájával. Érdekes, hogy a fent említett alma – Krisztus párhuzamra utal, hogy nagyon sok szokás karácsonyhoz kötődik.

Ádám és Éva almájának ábrázolása leggyakrabban a mézeskalács-ütőfákon jelenik meg, hiszen a mézeskalács jellegzetesen szerelmi ajándék volt. Pozsonyból már a l7. századból fennmaradt ilyen ütőforma. A jó és gonosz tudásának fájával kapcsolatos az is, hogy egy nagyon szép, l797-ben készült bírói boton találjuk ábrázolva az alma leszakításának jelenetét. Felföldről került a bot a Budapesti Néprajzi Múzeumba. Bibliai utalás rejtőzik a mögött is, hogy a fazekas céh emlékein gyakori Ádám és Éva képe, utalva arra, hogy Isten az első emberpárt agyagból teremtette. Megjelenik a népies egyházművészetben is, a református templomok mennyezeti tábláin (Mezőkeresztes, l728. Tancs, l676), sőt az úrasztali terítőkön is (Tahitótfalu, l824).

Az ókor végi, középkori aszkézisig visszavezethető hagyomány, hogy a szexualitás és a bűn összefügg egymással. Népszokásaink almával kapcsolatos hiedelmei ezt erősítették. Ez a felvilágosodás korának közgondolkodásában is ismert sztereotípia volt. Jól tükrözi ezt Barcsay Ábrahámnak (l746–l806), az Erdély küldte testőr-írónak egy l772. februárjában Radvánszky Jánosné Prónay Éva neve napjára írt alkalmi verse.

Az Éva almájának eredete s értelme

Ez már régi kérdés s rendes feszegetés,
Hogy midőn Édenben lőn első teremtés –
Vajjon mi lehetett Évának almája?
Ama híres gyümölcs, természet csudája,
Jónak és gonosznak tanító plántája,
Egyszóval: Istennek titkos almafája.
Ebben botránkoztak világiak s szentek…
Sokan megbotlottak, sokan beléestek:
De én csak így viszem könnyű értelemmel,
Mivel a csudákat nem értem eszemmel,
Hogyha Ádám uram e titkos almára
Vágyván, nem vett volna abból a fogára, –
Talán nem írhatnám most Éva napjára,
Hogy sok áldás szálljon Prónay Évára.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Ezért pálcakötőt várok nagyasszonyom,
S addig is kacsóját ezerszer csókolom.

Ez a néhány bibliai adalék Ádám és Éva almájáról, jól tükrözi a kereszténység inkulturálódását Európában. A régi hiedelmek összefonódtak a kereszténység ősi hitvilágával, és létrehoztak egy új közöset, ami úgy magyar, úgy keresztény és európai, hogy közben a világ kulturális örökségének része.

IRODALOM

Bagossy László (szerk): Encyclopaedia Hungarica. (Calgary) l92. I. köt.39.
Bacsay Ábrahám költeményei. (Bp. l933) Magyar Irodalmi Ritkaságok. 25.
Bartha Tibor: Keresztyén Bibliai Lexikon. Bp. l995. I.II. köt.
Berze Nagy János: Égigérő fa. 3. kiad. Pécs. 1984.
Cifka Péter–Friss Gábor–Kertész István–Tótfalusi István: Képek és jelképek
Bp. l988
Czeglédy Sándor–Hamar István–Kállay Kálmán: Bibliai Lexikon. I.II. Bp. l93l.
Dankó Imre: Az almaszimbolika magyar vonatkozásai. Ethn.l962.(LXXIII( 4.
558-589.
Dankó Imre: Az almaszimbolika szláv kérdései – A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum
Kiadványai. 4. o. Gyula, l962.
Eliade, Mircea: Vallásos hiedelmek és eszmék története. I. Bp. l994.
Heisig, H: Woher stammt die Vorstellung vom Paradiesapfel? Zeitschrift für die
Neutestamentliche Wissenschaft. 44. l952/53, 111-118.
Kerényi Károly: Görög mitológia. Bp. l977.
Koehler Ludwig–Baumgartner Wlater: Lexicon in Veteris Testamenti Libros.
Leiden-Grand Rapids l958.
Lammel Annamári–Nagy Ilona: Parasztbiblia (Bp. l985)
Róheim Géza: A tudás almája.Néprajzi Értesítő l9l6 (XVII.évt)
Röhrich, Lutz: Adam und Eva. Stuttgart, l968.
Scheuffler, V: Das Adam und Eva-Motiv im böhmischen Töpferhandwerk. Letopis,
Jahresschrift des Instituts für sorbische Volksforschung, l968–l969.
Seibert, Jutta: A keresztény művészet lexikona. (Bp. l986)
Soproni Olivér: Az életfa és a madár a kerámián. (Bp. l987)
Takács Béla: Bibliai jelképek a magyar református egyházművészetben. Bp., l986.
Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia. Bp. l963.
Vanyó László: Az ókeresztény művészet szimbólumai. Bp. l988.
Westermann, C: Genesis, Kapitel I–II. Neukirchen, l966–l974.