Egyiptomi túránkat folytatva ebben a fejezetben megérkezünk minden idők legnagyobb felfedezéséhez: egy gyermek-király történetéhez, akinek sírját felfedezve mesés kincsek, sok rejtély és rengeteg információ került az emberiség birtokába a fáraók kultúrájáról, vallásáról és társadalmi rendszeréről. Nincs még egy olyan fáraó sír, amit ennyire tökéletes állapotban sikerült volna feltárni, és mégis ennyi talányt vetne fel az egyiptológusok előtt. Természetesen a Bibliában szereplő népek története ismét összekapcsolódik az egyiptomi történelemmel. E felfedezés esetében biztosan állíthatjuk, hogy a Biblia segít megérteni Egyiptom egyik nehezen magyarázható uralkodói korszakát, az amarnata korszakot.
A felfedezés története 1922-re nyúlik vissza, amikor Howard Carter felfedező és Lord Carnarvon mecénás belépett az elfelejtett fáraó sírjába. Óriási kitartás jellemezte munkájukat. Miután 1914-ben Theodor Davis kijelentette, hogy a sír nem létezik, és régészeivel együtt csalódottan elhagyta a területet, Carter akkor kezdte a kutató munkát. Töretlen hittel rendelkezett. Nyolc évig fáradhatatlanul dolgozott embertelen körülmények között. Munkásai mintegy 1000 tonna törmeléket mozgattak meg. Erre a munkára a gazdag mecénás majdnem teljes vagyona ráment. Végül, amikor már minden remény szertefoszlott, VI. Ramszesz sírja mellett megtalálták Tutanhamon fáraó rejtelmes temetkezési helyét. A király sírjában rengeteg kincs volt. Máig titok, vajon miért nem rabolták ki a sírrablók. Majd a később feltárt sírokban további titok: összetört arcú múmiák, olyan uralkodók, akik nevét eltüntették a későbbi fáraók. Vajon miért? Sok-sok rejtély, aminek nagy része mára már megoldódott, többet azonban még mindig nem tudunk megfejteni.
Négy uralkodó történetét kell megismerni, hogy a rejtélyek nyomába eredjünk. Az első III. Amenofisz (Kr. e. 1391–1353.). Ő II. Amenofisz gyermeke volt. II. Amenofisz Hatsepszut királynő után rövid ideig uralkodott, valószínűleg IV. Thutmose társuralkodójaként, de azután eltűnt a színről. Mint ahogyan korábban a Csillag Sztélé történetével együtt tárgyaltuk, IV. Thutmose trónra jutása eseményeit nyomon követhetjük, II. Amenofisz azonban titokzatosabb személy volt, és valószínűleg jelentéktelenebb uralkodó. A második király IV. Amenofisz (Kr. e. 1353–1335), aki nevét Ehnatonra változtatta. A harmadik Nofertiti királynő (Kr. e. 1335–1333), és végül megérkezünk Tutankhamonhoz (Kr. e. 1333–1323), akinek eredeti neve Tutankhaton volt.
Nyilvánvaló, hogy a tízcsapás és az exodus eseménye – ami az egyiptomi vallást és kultúrát sújtotta – valamilyen nyomot hagyott az egyiptomi kultúrában. Induljunk el III. Amenofisz uralkodásától. Királyságával olyan dinasztia története kezdődött Egyiptomban, aminek a létét feljegyzéseik tagadták, uralkodásuk, vallási reformjuk azonban a bibliai héberek jelenlétét, befolyását igazolja a történelemben. Ez az uralkodó a Királyok völgyében építtetett halotti templomot. Ma már nincs meg a templom, köveit széthordták. A templom bejáratát két 22 m magas szobor tartotta. Ez a két szobor ma is látható, Memnoni kolosszusok néven ismertek. A fáraó gigantikus emlékművein az uralkodó édesanyját és a feleségét ábrázoló szobrot is megfigyelhetjük. A templomot olyan módon helyezték el, hogy a Nap meghatározott időközönként a szentélyhez sütött megvilágítva a fáraó szobrát, akit istenek társaságában ábrázoltak. (Később II. Ramszesz Abu Szimbel sziklatemplománál alkalmazzák ezt a technikát.) A tartóoszlopok, mint 22 m magas szobrok pedig kvarcitból (kemény homokkő) készültek. Amikor a Nap rásütött a szobrokra, különleges fényben csillogtak az apró homokszemcsék, nem úgy, mint a gránit szobrokon. Ez az építmény arról árulkodik nekünk, hogy III. Amenofisz már próbálkozott vallási reform bevezetésével, ami még nagyobb szerepet ad a napistennek az egyéb istenek helyett. Azonban ez valami miatt nem sikerült neki. Fia, IV. Amenofisz végre bevezeti a várva várt vallásreformot, és innen kezdődik az igazi történet.
Thébában korlátozza a papok hatalmát, templomokat foszt meg isteneiktől. Csak egy isten jelenlétét ismeri el: a Napkorongét, vagyis Atonét. Nevét megváltoztatja IV. Amenofiszről, Ehnatonra. A papoknak természetesen nem tetszett ez, így a királyt száműzték Thébából. Ehnaton maga mellé vette híveit, és új várost építtetett Gehet-Aton néven (Tel-el-Amarna). A város a király vallási diktatúrájára épült. A templom és a palota volt a legfontosabb stratégiai pont. Ma már azt is tudjuk, hogy a város a templom pontos felnagyított mása volt. Egy törésvonal helyezkedett el a város hosszanti középvonalán, aminek vége a trónterem volt. Itt Ehnaton király beült a trónjára, és reggel, amikor a Nap felkelt, úgy tűnt, mintha a király feje fölött kelne fel a Nap. Erre a vallási eseményre mindenki összegyűlt Amarnában, hogy mindennap megnézzék, illetve erőt merítsenek az isten-királytól, aki széttárta karjait és a Napkorong hatalmával beszélt a néphez! A városban félelem és rettegés uralkodott, senki nem tudta mire vélni az új király hatalmát, vallási rendszerét. (A mellékelt képen az emberek menekülnek a király elől, aki harci kocsin végigment a városon, hogy hatalmát demonstrálja.) Tel-el-Amarna feltárásánál két nagyon fontos leletet találtak, ami bizonyítja a Biblia hitelességét és a bibliai kronológia helyességét. Az egyik egy napkorongot dicsőítő zsoltár, ami irodalmilag nagyon hasonló a Bibliában található 104. zsoltárhoz:
Amarnai:
„Óh, élő Napkorong, mily gyönyörű vagy! Te hatalmasan csillogó! Ha mozdulataid megfakulnak, a Föld sötétségbe borul, s mint az oroszlán előbújik barlangjából.”
Bibliai:
„Uram, én Istenem vagy Te, igen …szerzett sötétséget, hogy éjszaka legyen. Az oroszlánkölykök, amelyek ordítanak a prédáért, sürgetve Istentől az eledelt.” (Zsolt 104)
Minden bizonnyal a bibliai zsoltár egy régi imádság volt, amit a héberek hagytak Egyiptomban. Majd miután Ehnaton átértelmezte az egyistenhitet és a totális isten-király diktatúrát kiépítette, a zsoltár szövegét némileg megváltoztatta. Az Aton-zsoltár tényleg fennmaradt egy kőbe vésve, és bizonyítja, hogy fontos volt ez az imádság nekik, valamint az egyistenhit sajátos értelmezése megjelent Egyiptomban.
A másik lelet a király levéltára. Ne feledjük Ehnaton uralkodásának idejét: Kr. e. 1353–1335. Az eddigi bibliai kronológiánk szerint ekkor a héberek már nem lehettek Egyiptomban. Ezt igyekszik megerősíteni a lelet. Ehnaton könyvtárában akkád nyelvű levelezést találtak. Az akkád nyelv volt akkor a nemzetközi nyelv úgy, mint ma az angol. Ezekben a levelekben Askelon, Gezer és Emoria királyai kérnek segítséget a héberek ellen, akik veszélyeztetik országuk biztonságát. (Olvasd el Józsué könyve 5:1-et!) A levelek tanúsága szerint a kánaáni királyok gyengék voltak, hogy szembe szálljanak a héberekkel. Ehhez kellett volna segítséget nyújtania a fáraónak, aki azonban a saját fanatizmusával volt elfoglalva, és ezért nem nyújtott segítséget a népeknek. Ez a két történelmi tény – Ehnaton vallási fanatizmusa és a kánaáni népek tehetetlensége – tette lehetővé, hogy a héber nép elfoglalja az „ígéret földjét”, a „tejjel-mézzel folyó Kánaánt”.
Természetesen az Amarna-dinasztia sorsa ezzel nem ért véget. A papok nem nyugodtak bele a fáraó hatalmába. Ekhnaton halála után felesége, Nofertiti egyedül maradt a trónon. Kétségbeesetten írt levelet a hettitáknak, hogy küldjenek neki férjet, aki társuralkodó lehetett volna mellette, és megerősítheti hatalmát a hettiták által. II. Hattusilis Muwattalis, hettita uralkodó elküldte Zannanza herceget Egyiptomba, de az út során a férjjelöltet megölték. Ha ez a szerencsétlen gyilkosság nem következett volna be, Nofertiti megerősíthette volna az egész dinasztiát, és uralmuk tovább élt volna. Mivel ez a házasság nem jöhetett létre, így másként alakult az amarnata uralkodók sorsa. Így lehetett fáraó Tutankhaton!
Nofertiti a meghiúsult házasság után felvette a Szemenkharé nevet, majd fiát Tutankhaton néven 9 évesen trónra juttatta, 11 évesen megházasította. Ez után sokat nem tudunk az uralkodói dinasztia további sorsáról, csupán annyit, hogy a papság természetesen mindent megpróbál, hogy az új Aton kultusz helyett visszaállítsa az Amon 1000 éves vallási irányzatát. Ezt a visszarendezési folyamatot a Tutankhamon sírjában talált bizonyítékok, valamint Tel-el-Amarna feltárásánál talált leletek alapján tudjuk rekonstruálni:
A fiatal gyermek király uralkodása alatt Nofertitit alkalmatlanná tették az uralkodásra, valószínűleg megvakíttatták, majd száműzték Amarnából. Az őt követő fáraó Ay (Kr. e. 1323–1319) társuralkodója lett Tutankhatonnak, akinek kényszerből megváltoztatta a nevét Tutankhamonra, kifejezve, hogy uralkodásával visszaállt a régi vallási rend. A thébai papok visszakapták hatalmukat. Ezek után Tutankhamon 18 éves korában valamilyen betegség miatt meghalt, de az is lehet, hogy hozzásegítették ehhez. Halála után villámgyorsan eltemették. Az egyiptomi gyakorlatban 70 nap alatt kellett a fáraók múmiáit elkészíteni. Ez egy vallási ciklus volt. Tutankhamont két hét alatt eltemették. Ma már azt is tudjuk, hogy vele együtt az egész dinasztiát is. A sírban felhalmozott rengeteg kincs nem csak a gyermekkirályé volt, nem is lehetett annyi vagyona! Az egész dinasztia minden emlékét eltemették, hogy az egyiptomi történelemből kitöröljék a papok az egyistenhitnek e diktatórikus rendszerét, visszaállítva a politeizmus „jól működő” hagyományát. Mára az is kiderült, hogy nagy valószínűség szerint Ehnaton eredeti temetkezési helye nem a Királyok völgyében van, hanem Tel-el-Amarna város mellett, ott, ahol a horizonton a felkelő Napot látták. Ezzel akarta biztosítani Ehnaton halála utáni hatalmát: A nép a felkelő Napban láthatta tovább élni a királyt. A papok ezt is megtörték. A sírból Ehnaton múmiáját a Királyok völgyébe vitték, ott eltemették egy sírkamrában. Az arcát a felismerhetetlenségig összetörték, nevét levésték a feliratokról és a múmiájáról is. Nofertiti sírjának helyében mind a mai napig nem biztosak a tudósok. Rengeteg rejtély maradt a papok hatalmi törekvései és ármánykodásai miatt!
A Thutankhamon sírjában található leletek tovább erősítik a bibliai kronológia helyességét. Amint említettem, a racionalizmus korában erősen támadták a Biblia szavahihetőségét. Természetesen ez a kronológiát is érintette. Az Ószövetségben olvashatunk róla, hogy a kánaániak ekkor már a vasat használták:
„Mert egyedül Óg, Básánnak királya maradt meg az óriások maradéka közül. Ímé az ő ágya vas-ágy, nemde Rabbátban az Ammon fiainál van-é? Kilenc sing a hosszúsága és négy sing a szélessége, férfi könyök szerint.”(5Móz 3:11)
„Bemenének azért a kémlő ifjak, és kihozák Ráhábot, és az ő atyját, anyját és az ő atyjafiait, és mindazt, amije vala, és minden cselédjét is kihozák, és helyezék őket Izráel táborán kívül. A várost pedig megégeték tűzzel, és mind azt, ami benne vala; csakis az ezüstöt és aranyat és a réz- és vasedényeket rakták az Úr házának kincsei közé.” (Józs 6:23–24)
Ezt a racionalista történészek tagadták. Szerintük a vaskor csak a Kr. e. 1500-as években kezdődhetett. A Biblia viszont ennél is többet állít:
„Titeket pedig kézen fogott az Úr, és kihozott titeket a vas kemencéből, Égyiptomból, hogy legyetek néki örökös népe, miképpen e mai napon vagytok.” (5Móz 4:20)
A héberek féltek a vas fegyverektől. Az ő fegyverük Isten volt. Erről szól az Ószövetség. Tutakhamon sírjában több vastárgyat találtak, egy vaskést is közöttük, ami azt jelenti, hogy Kr. e. az 1300-as években már magas fokon ismerték a vas előállítását és alkalmazását, éppen akkor, amikor a héberek Kánaánba bevonultak. Tehát a Biblia ismét megállt a régészeti bizonyítékok talaján!
2017. Január 22.
Lehet, hogy a dolgok újra és újra megismétlődnek bizonyos összefüggések miatt? Ha így van, tehetünk-e valamit azok ellen a problémák ellen, amelyek hajdan e városok pusztulását eredményezték?