A teremtés csodái - Páratlan szépségű világunk 2. rész

A teremtés csodái - Páratlan szépségű világunk 2. rész

Szépen megalkotott mindent a maga idejében! (Prédikátor 3,11) Mi a szépség? Miért van szépség? Miért van szépérzékünk; képességünk, hogy felismerjük a tetszetőst, a szépet? Milyen szerepe van a szépségnek életünkben? Talán a színeket nevezhetnénk esztétikai érzékünk legmélyebb forrásának. Mi a szín, és hogyan befolyásol bennünket? Mint ismeretes, a fénysugár különböző hosszúságú elektromágneses hullámokból áll. Ezek a hullámhosszak látószervünk idegvégződéseiben az ultraibolyától az infravörösig terjedő színérzetet keltik. Amikor ezek a hullámhosszak kiegyenlítődnek, tiszta fehér fénysugarat látunk. 
Szükség van-e a spektrum minden színére? Mint tudjuk, a növények fotoszintéziséhez szükséges energiát nagyrészt a vörös szín adja. Zöld színűket a növények a visszavert fénynek köszönhetik. A levél a vörös kiegészítő színt úgy használja fel, hogy elnyeli. Ezek szerint a növény akkor is képes volna a fejlődésre és virágzásra, ha a nap sugarai - részben ibolyaszínnel keverve - csak vörös színt tartalmaznának. 

Ám milyen volna a világ, ha csak vörös fény létezne? Ez a szín egészen biztosan nagyon ingerlően hatna ránk. Valamennyien tudjuk, hogy különböző színek különbözőképpen befolyásolják idegrendszerünket. A vörös szín izgat, az ibolyaszín lehangol. Tehát csak a szivárvány teljes színképe, csak a tiszta, fehér fény adhat tökéletes egyensúlyt. Milyen mélyen átgondolt és áldott ajándék az számunkra, hogy a fénysugár ilyen sokféle hatású lehet!

Úgy tűnik, hogy az ember esztétikai érzéke úgy van beállítva, hogy becsülje a színek szépségét. Az állatoknál nem fedezhetünk fel ilyen tulajdonságot. Nincs bizonyíték arra, hogy a tehén azért legel szívesen, mert a fű zöld. 

Egy lovas megállt egy domb tetején, hogy gyönyörködjön a lemenő nap szépségében. Kísérője megkérdezte tőle, hogy mit gondol, észlelte-e a lova a nyári alkonyat szépségét és gyönyörködik-e benne. "Nem! - hangzott a határozott választ. - Ha ilyen tulajdonsággal rendelkezne, többé nem volna ló."

Ha már a színérzékről beszélünk, mellesleg azt is megemlíthetnénk, mi volna, ha Alkotónk a teremtés közben éppen az ellenkezőt tette volna, vagyis a növényeket azzal a képességgel látta volna el, hogy elnyeljék a zöld színt, és visszaverjék a vöröset? Zöld szín helyett minden völgy és minden erdős lanka vörös színben virítana. A látvány minden bizonnyal nagyon kellemetlen lenne, persze ha színérzékünk meg nem változna. Tehát egy bizonyos - véletlennek semmiképpen nem nevezhető - viszony áll fenn az ember esztétikai érzéke és a természetben látható színek egyensúlya között. Az ember azért van teremtve, hogy a színek világában éljen, hogy teljesen beleilleszkedjen. Ezt sem tulajdoníthatjuk a puszta véletlennek vagy a körülmények összejátszásának.

Milyen szerepe van a vörös színnek vagy bármely más élénk színnek? Hogy valamit kiemeljen, mondaná minden díszlettervező. A zöld színben pompázó táj sokkal szebb, ha imitt-amott piros és sárga vagy a harmónia végett barnás és ibolyaszínű foltok tarkítják. És nem csak ezek a színfoltok teszik kellemessé a látványt, hanem a zöld szín számtalan árnyalata is. Kérdezzük csak meg egy művésztől, hogy hogyan festene le egy erdős hegyoldalt. Bizonyára nem azt válaszolná, hogy csak zöld színt használna. Hogy a kép életű legyen, vegyítenie kellene a zöld szín finom árnyalatait, ezenkívül a világosabb felületeken a piros és sárga, a sötétebb felületeken pedig a kékről, barnáról és bíborról sem szabadna megfeledkeznie. Lehetséges, hogy csak azért gyönyörködünk a természet színeiben, mert megszoktuk őket? Vajon a színek más csoportosítása is ugyanilyen kellemes lenne, ha történetesen egész életünkben azt néztük volna?

Az ember színérzéke általában összhangban van az egész emberiség színérzékével. Annak a ténynek, hogy hajlamos-e a művészetre, szintes semmi befolyása sincs. Persze vannak olyanok is, akik végletekbe mennek, de szerencsére számuk kevés. A modern festőművészet szín káosza nem másmilyen színérzékről tanúskodik, hanem inkább a megszokott és a természetes elleni lázadásként értelmezhető.