Kapcsolatban



Életmód, Szerző: Kökényes Zsuzsa lelkész - 2016. November 08. 1917

Kapcsolatban

A "KÜSZÖBÖN" TÚL 

"Mi, akik sűrűn lakott, civilizált országokban, még inkább nagyvárosokban lakunk, nem is tudjuk, hogy mennyire nem sajátunk többé az általános, szívélyes és meleg emberszeretet"(Konrád Lorenz).

Általános ingerültség
Regék, mesék, történetek pozitív szereplőire a megfontoltság, türelem, segítőkészség, a cél elérésére irányuló állhatatosság a jellemző. Az a fajta magatartás, amely erőteljesen terheli önmagát, de nem rak elviselhetetlen terheket másokra. Nem fordul el egy őt megszólító „kisegértől”, „békától”, „kismadártól”, „öreganyótól, öregapótól”; figyelmével tiszteli meg, és ennek a következménye saját sorsának jóra fordulása lesz.
Boldog meseidők! Mit mondanak ezek a történetek a zsúfolt nagyvárosok lakótelepeinek? Nem egy kisegérhez, hanem a szomszédhoz sincs senkinek szava. Beszélgetni? Jó, ha köszön. Elemzők szerint többre nem is telik, hiszen „túl vagyunk a küszöbön”, mármint befogadóképességünk küszöbén: túl sokfelé kellene forgácsolni magunkat, figyelmünket, érzelmi világunkat, amire képtelenek vagyunk. Minél inkább működik a „kalitka” rendszer, az idegesség annak arányában nő. A megélhetési vándorlás különböző kultúrából érkező tömegeket zsúfol össze a jobb jövedelem reményében. A következmény pedig értetlenség, idegenségérzet és nagyfokú ingerültség. A „felebaráti szeretet” teljességgel lehetetlenné válik, s maga a fogalom is – jó pár évtizede – idegen, archaikus, ha nem nevetséges, mi több: ellenszenves.
Az Egyesült Államokban (de mielőtt büszkélkednénk, Európa nagyvárosaiban is) kialakult a „válogatás”, vagy másképpen: „távoltartás” gyakorlata. Ha valaki még átérzi a szívélyes, érzelemgazdag kapcsolatok iránti igényt, kénytelen néhány barátjára összpontosítani, annak ellenére, hogy teremtettségünk folytán minden embert szerethetnénk. Keservesen ismerjük be, hogy mindez már nehezen megy nekünk. A tengerentúli államokban kialakult az a gyakorlat, hogy „ha nem jelentkeztél be előre, akkor nem vagy szívesen látott vendég”. Így a spontán emberi kapcsolatok elkorcsosulnak, hiszen bizonyos értelemben minden találkozás megrendezetté, hivatalossá válik, akár elismerik, akár nem.

Folyton csörög, folyton jelez
A növekvő számú elektronikus kapcsolattartó eszközök jó és rossz oldaláról már sokféle hírrel találkozhattunk. A magam részéről be kell látnom, mennyire praktikus is a mobiltelefon, hiszen sok fölösleges kilométertől, kidobott pénztől, a szeretteim sorsa miatti aggodalomtól megmentett már. De tényleg kímél-e minket? Nem vagyok egyedül, amikor a fenti előnyök ellenére (a minap reggel 9 órától déli egyig négy és fél órát beszéltem, mert amint abbahagyok egy beszélgetést, már jelzi is a következő hívót) kifakadva jelzem abbéli szándékomat, hogy kidobom az ablakon a készüléket. Nem dobom ki. Azt nem tudom, hogy mennyire hihetek a legutóbbi svéd felmérésnek, amelyet egy rádióhírben hallottam, miszerint az agydaganatos betegek száma 75%-kal nőtt a mobiltelefont használók körében. Azt sem tudom pontosan, hogy a mobiltársaságoknak higgyek-e, akik azzal nyugtatgatnak, hogy semmi káros hatással nem kell számolnunk – bár erre nem adnak ki orvosi véleményt. Egyet azonban egészen biztosan leszögezhetek: az emberi kapcsolatok alakulására – előnyei ellenére – hosszú távon nem lesz jó hatása. Az embernek ugyanis oly mértékben van szüksége az elvonultságra, mint amilyen a napi igénybevétele. Napi igénybevételünk pedig – úgy tűnik, nem csökken. A pihenés és elvonultság óráit pedig megszakítás nélkül zavarják a muzsikáló, lallázó, csörgő masinák. Szomorúan figyelem, hogy istentisztelet alkalmával hányan mennek ki a lenémított, de „rezgő” készülékek jelzésére, mert elodázhatatlan beszélgetésük van üzleti partnerükkel, vagy csak egyszerűen agyonbonyolított családi kapcsolataikba nem iktatnak be legalább egy teljes órányi szünetet. A folyton igénybe vett emberi idegrendszer, a folytonos készenléti állapot, a teljes elcsendesedés és a természettel való kapcsolat hiánya, valamint a folytonos „ellenőrizhetőség”, mint egy állandó „kitakartság” előbb vagy utóbb megbosszulja magát.

Hogyan védekezzünk?
Nagyvárosainkban is találkozhatunk olyan emberekkel – kevéssel és egyre ritkábban –, akik a „kalitkarendszer” lakói, mégsem veszítették el emberségüket, nem látjuk rajtuk, hogy „küszöbön túli” állapotba kerültek volna. Akiket én ismerek, azoknak kivétel nélkül az átlagostól eltérő felfogásuk és elveik vannak. A segítőkészség, a világ jelenségeihez – legyen az jó vagy rossz – történő higgadt és elvi alapokon nyugvó hozzáállás a legszembetűnőbb ezekben az esetekben. Mégis ők azok a kivétel, amely erősíti a szabályt. A városlakók zöme ugyanis egyre betegebb. Csak az kivétel a zsúfolt városok lakói között, aki képes e fojtogató és természetellenes környezet ellenére a saját emberséges világát kőkeményen kialakítani. Olyan örök értékekre építeni, mint a Tízparancsolat, a „Szeresd Istent és felebarátodat!”- és abból egy jottányit sem engedni. Ez a védekezés egyik járható útja. Nemes és nagyszerű. Meglehetősen kevesen élnek vele.
A másik lehetőség: emberarcúbb környezet megválasztása. A nagyvárosokból falura történő kiköltözésnek hihetetlen előnyei vannak. Aki gyermeket nevel, annak nem kell ezt külön bizonyítani, hiszen óriási különbség van például a saját udvar és a közös játszóterek között. De óriási – bár sajnos csökkenő – különbség van a nagyvárosban összezárva növekedő gyermekek és a falun élő gyermekek magatartása között a szolidaritás, érdeklődés, barátságosság és még sok egyéb tekintetében. Tisztább levegő, tágasabb tér, kevesebb zaj, esetleg saját kerti gyümölcs, zöldség. Kétségtelen hátrány a gyérebb munkalehetőség, de általánosságban falun még messze nem találkozunk ma sem a „küszöbön túli” állapottal.
Örömmel és szívesen ajánlanék más lehetőséget is, de csak ez a kettő létezik, amelyben az egyénnek lehetősége van a választásra. Az emberi fajnak ez a mérhetetlen túlburjánzása, a földi élettér szétrombolása sajnálatosan még mindig egy irányba halad. Nevezhetjük úgy is, hogy „előre”, már ha a tragikus végkifejletet szabad elöl lévőnek nevezni. Csak remélni lehet, hogy találunk valami megoldást.


 
levegő falu város emberek szeretet odafigyelés
Életmód

Tizenéves ivászat

2017. Február 19.

Az alkoholfogyasztás egyre nagyobb problémát jelent a társadalomban, nem véletlen, hogy az Európai Unióban is felmerült annak a lehetősége, hogy a cigarettás dobozokhoz hasonlóan...

Keresés a cikkekben