A vírusok és az emberi szervezet

A vírusok és az emberi szervezet

Az utóbbi időben a vírus és a vírusfertőzés valamilyen formában a köznapi beszélgetésünk tárgyává vált. Nem véletlen ez, hiszen emberemlékezet óta mindig is féltünk a járványos betegségektől. Környezetünkben és szervezetünkben - a baktériumokhoz hasonlóan - a vírusok is jelen vannak. Mióta ember az ember, érintkezett a vírusokkal.

A vírus név a latin „virus”, azaz méreg szóból ered. Mivel a kutatók több mint 100 évvel ezelőtt a fertőző betegségek vizsgálatakor nem találtak kimutatható kórokozót (sejtes baktériumot), azt feltételezték, hogy a betegséget nem sejtek, hanem mérgező anyagok okozzák. Innen az elnevezés.

Csak élő sejtben élnek meg
A megismerés lehetőségeinek bővülésével kiderült, hogy igen apró, rendes fénymikroszkóppal sem látható, csupán ún. elektron-mikroszkóppal kimutatható fertőző szervezetekről van szó. Tulajdonképpen burokkal körülvett örökítő anyagok, amelyek önálló életre képtelenek. Csak élő sejtbe jutva tudnak megélni, ezért támadják meg az élő szervezetet, ahogy arra lehetőségük adódik. A belső örökítő anyag génjei meghatározzák, kódolják a külső burok fehérjéit, amelyek segítségével az élő sejt falához tapadnak. A sejtfalat feloldják, és a vírus örökítő anyaga (legtöbbször ribo-nuklein-sav, RNS) behatol a gazdasejtbe, és ott azonnal átveszi az irányítást. Attól kezdve a sejt már nem önálló, hanem azt teszi, amire a vírus kódolja: „átírja” a sejt biológiai programját, és óriási mértékben szaporodik, majd a továbbiakban, mint a jelzett vírus fejti ki hatását.

Vírus a vérkeringésben
Az első vírusfertőzés megtörténtekor nincs a vérben ellenanyag. A megtámadott sejt „vészjelzéseket” ad ki, amelyek hatására a vérben mindig készenlétben keringő, nagy alakú „faló-sejtek” óriási tömegben a helyszínre sietnek (ezek a vérsejt-féleségek azok, amelyek a szervezetbe jutó minden idegen anyagot igyekeznek megsemmisíteni, bekebelezni). Ezek a vérsejtek is azután a vírusok célpontjaivá válnak, és ugyancsak jelzik a szervezet felé a vészhelyzetet. Erre jelennek meg azok a védekező sejttípusok, ún. „természetes ölősejtek”, amelyeknek az a feladatuk, hogy a megbetegedett, a károsodott sejteket elpusztítsák még akkor is, ha azok a sajátjai. Végeredményben tehát a nagy tömegben megjelenő, fertőző vírus hatására - ha nincs meg ellenük a megfelelő ellenanyag - a megtámadott szervben sejtpusztulások, elhalások jönnek létre, és már előttünk is áll a súlyosan megbetegedett emberi szervezet. A fertőzést előidéző vírusok elsősorban a szervezet védekezőrendszerét teszik tönkre, és a beteg a következményes betegségekben hal meg. Vírus-betegség akkor alakul ki, ha a szervezet fogékony a fertőzési „kapukon” bejutó kórokozókra, illetve a bentlévők fertőzőképessége érvényesül.

Megközelítően négyezer az ismert vírusfajok száma, de ebből szerencsére csak kevés betegíti meg az embert. Közvetlen érintkezéssel terjed a herpesz, a száj- és körömfájás, a veszettség. Nemi úton fertőznek a májgyulladások egyes fajtái (B, C és D), valamint az AIDS. Élelemmel, vízzel: a járványos gyermekbénulás, az „A” típusú májgyulladás terjed, közvetítők által pedig, mint a szúnyog és a kullancs az agyvelő-gyulladás. Cseppfertőzéssel, mint a köhögés és a tüsszentés kaphatjuk el a himlőt, a kanyarót, az influenzát

Számos altípus
Az influenzavírusoknak 3 típusa ismert: az „A”, „B” és „C”. Az utóbbi kettő ellen oltóanyag van forgalomban. Az „A” típusba tartozók a veszélyesebbek, mert rengeteg az altípus. Ugyanis valamennyi influenzavírus felszínén és az örökítő-állományában van egy "H" és egy "N" jelzésű fehérje és az annak megfelelő gén. Ezek variációi adják az altípusokat. Eddig 15 „H” és 10 „N” altípust ismer a világ: H1-től H15-ig és N1-től N10-ig. Probléma, hogy az állatvilágban a fentiek valamennyi kombinációja jelen lehet, ami több mint 250 altípust feltételez. Ezek az altípusok több fajt is megfertőzhetnek, de nem minden fertőzött lesz beteg, ám a fertőzést terjesztik. A H5-N1 nagy fertőzőképességgel rendelkezik, és az eddigiekben baromfipestisnek, madár-influenzának nevezett betegséget okozza.

Az eddigi járványokat a módosult vírusok okozták. Csak egy példa kiemelve: 1918-ban (H1-N1), a spanyol-náthának nevezett járvány idején többen haltak meg, mint az első világháborúban összesen. Meglepő az a vizsgálat, amelyet néhány évvel ezelőtt Alaszkában végeztek: az 1918-ban 2 méter mélyre temetett, a járványban elhalt női test maradványainak segítségével sikerült a fertőző vírus részeiből megállapítani, hogy az akkori járványt is bizonyos madárinfluenza átalakult vírusa váltotta ki. Tulajdonképpen mindenki megfertőződött a világon, de nem mindenki halt meg! 1957-ben az ázsiai influenzát a H2-N2 altípus okozta.

H5-N1
A jelenben sokat emlegetett H5-N1 vírusfertőzésről feltétlenül el kell mondani, hogy a fertőzött szárnyassal történő közvetlen kapcsolat (levágás, feldolgozás), vagy az ürülékével, vagy az azzal szennyezett tárggyal való érintkezés a veszélyes. A hőkezelt húsok, sütött, főzött baromfihúsok már nem jelentenek veszélyt! Egy feltétel hiányzik ahhoz, hogy emberre veszélyes világjárvány kialakuljon: a vírus képes legyen emberről emberre terjedni. Ehhez a vírusban az örökítő anyag teljes megváltozása szükséges. Az ún. géncsere legfőbb forrása a távol-keleti piac, illetve a költőző madarak fertőzést hordozó képessége.

Oltóanyagot csak akkor lehet előállítani és alkalmazni, ha az emberről emberre terjedő vírusjellemzőit azonosították. Védettsége még senkinek nincs!

A jó oldalon
Egyre többször vetődik fel a kérdés az egész világon: lehet-e a vírusokat valamilyen formában az egészség javára fordítani? Részben állati, de emberi kísérletek is azt igazolják, hogy - a génsebészeti módszerek felhasználásával - van mód az egyes vírusok „jó irányba” történő módosítására: cukorbetegség, bizonyos daganatféleségek visszafejlesztésére, az emberi agyszövet sérült részeinek rendbetételére. Micsoda nagy dolog lenne, ha a vírusokat „kincsként” tudnánk felhasználni! Nem kis feladat!