Zenekar a fejben

Zenekar a fejben

Mesélik, hogy egy ismert filozófus azt hitte, hogy fejében egy kéve szalma van. Vajon mit szólnánk ahhoz, ha valaki azt állítaná, hogy a fejében kapott helyet a legtökéletesebb hangversenyterem a zenekarral, amely a gyermeksírástól a mennydörgésig minden természetes hangot meg tud szólaltatni? És mégis -- ez valóság. Mindegyikünk fülében két különös "hárfa" van, hárfánként 20 ezer jellel! A zenekar legnagyobb hangszerének legfeljebb 43 húrja van. A 20 ezer húros hárfát, ha az emberek megpróbálnák kidolgozni, legalább 40 méter széles lenne. Fülünk hárfája viszont alig 33 milliméteres. A legtökéletesebb hangszerekkel a természetes hangot, például a békabrekegést csak megközelítőleg tudnánk előadni, fülünk hárfácskái viszont minden emberi hangot, minden betűt meg tudnak ismételni.

Nincs a világon olyan előadóművész, aki ujjával egyszerre meg tudná pengetni a 20 ezer húros hárfát. Fülünk hárfácskáin azonban a hangok önállóan muzsikálnak, a húrok egyszerűen megszólaltatnak minden fülünkbe jutó hangot. De hogy a hang a hárfácskákig jusson, szükség van egy különleges eljárásra, valamint különösen érzékeny szerszámokra.

A külső hangokat a fülkagyló gyűjti össze, a hanghullámok a dobhártyához jutnak. Ez egy rugalmas hártya, hasonlít a telefonkagyló vagy a hangszóró membránjához. Csak e készülékek hasonló membránjánál apróbb, érzékenyebb és tartósabb. És nem mellékes még egy tulajdonsága: önmagát kifoltozza, ha véletlenül a túl erős hangtól megreped. A hangrezgést három különleges csontocska közvetíti a középfültől a belső fülig. Alakjuk alapján e csontokat kalapácsnak, üllőnek és kengyelnek nevezzük, de bonyolult működésüket nehéz elmagyarázni. Működésüket a rádióműszerek kivezető transzformátoraival rokonítják. A csontok a hanghullámokat megmagyarázhatatlan módon "aprózzák" fel, anélkül hogy ezzel megváltoztatnák a hangszínt. A kengyel végén található egy lemezecske, amely a belső fül rugalmas "ablakocskájához", hártyájához támaszkodik. A belső fül, a csiga csavarvonalasan futó csatorna. Különleges folyadékában helyezkednek el az általunk hárfáknak nevezett hallósejtek. A dobhártya rezgése, pl. a kopogtatás a kengyel rugalmas ablakocskáján, rezgésbe hozza a fülben levő folyadékot, és akkor a hárfahúrok rezgésbe jönnek, ha saját rezgésszámuknak megfelelő rezgések hatnak rájuk. Egy 20 ezer húros zenekar muzsikál az apró "csigaházban"! Visszhangra, utóhangra, hangzavar keletkezésével számolhatnánk. De ez nem következik be. A névtelen tervező ugyanis a hangversenytermet még egy rugalmas ablakocskával szerelte fel, a felesleges hangok tökéletes szigetelése céljából. E különleges hárfa minden húrja egy vékony idegszálhoz kötődik, amely az agyba, a hallóközpontba vezet. Így jut el a hallóérzet az agyközpontig. A hallóideg nem egyéb, mint egy 20 ezer, jól szigetelt szálból álló vezeték.

Afféle telefonkábelhez hasonlíthatjuk, amellyel egyidejűleg 20 ezer telefonbeszélgetést bonyolíthatnánk le. Egyelőre titok, miért nem azt halljuk, hogy valaki a belső fülünkben muzsikál, hanem kívülünk, a térben elhelyezkedő hangforrás helyét érzékeljük. Ez alkalommal nem firtatjuk a még nagyobb titkot: hogyan válnak tudatunk tartalmává a hanghullámok, amelyek az idegeken keresztül jutnak el az agyig. E rejtély azonban nem fejthető meg sem mikroszkóppal, sem bonckéssel. Sőt titok az is, hogyan gyűlt össze ilyen parányi helyre ennyi hangszer, és miért éppen testünk hallószervében. Szívesen elfogadjuk a nézetet, mely szerint a fül is az élőlények fejlődése során tökéletesedett, de nyilvánvaló, hogy a fül minden része egymással összhangban, tervszerűen fejlődött.

Azt kell-e hinnünk, hogy a természet annyira leleményes és ügyes, vagy megkockáztathatjuk-e a kérdést: valójában mit értünk a természeten, amely minden titokra megoldás volna? Vajon a természet célszerű megoldásainak esetei nem azt a gondolatot sugallják, hogy értelmünkön kívül valamilyen hatalmas Intelligencia működik a valóságban? Vagy legalábbis felmerül annak gondolata, hogy nem lehet minden létezőt az anyag határai közé gyömöszölni? Hogy a természet teremtésében és kormányzásában működik valami, ami meghatározza a célokat, a feladatokat, és megoldásokat talál rájuk! Az ilyen elvet szellemi elvnek szokás nevezni.

Ezzel nem kívánjuk állítani, hogy tudjuk, Isten mi módon valósítja meg elképzeléseit az anyagban. Nem tudjuk, a gének mennyire tartalmazzák az isteni terv utasításait, s a szerves anyag közvetlenül mennyire veti magát alá a nem anyagi életelvnek. Látjuk azonban, hogy van itt miről elgondolkozni, és hogy a valóság nem értelmezhető Isten nélkül.