A POHÁR és a Szent Grál



Tudomány, Szerző: Prof. Dr. Szigeti Jenő - 2017.01.24 10:09 898

A POHÁR és a Szent Grál

A megváltás történetében valóságosan és jelképesen is jelentős szerepe van a pohárnak. Az utolsó páska vacsora kelyhét a pohárért mondott hálaadás után így nyújtotta övének: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára” (Mt 26:28). A Jézus korabeli zsidóság páska vacsoráján, valószínűleg úgy, mint ma, négyszer ittak a pohárból, ahogyan az ortodox zsidók ma is teszik.

 A vacsora úgy kezdődik, hogy először a megszentelés vagy a hálaadás poharát isszák meg. Ezzel különböztetik meg a páska vacsorát a közönséges érkezéstől. Ezután a családfő, aki a vacsora vezetője, megmossa a kezét, a Vörös tengeren való átkelés emlékére a keserű füveket egy sós vízzel teli pohárba mártja, majd megtöri a kenyeret, közben elmondja, hogy ez volt a nyomorúság kenyere, mit őseik Egyiptomban ettek. Ma az a szokás, hogy az asztalnál ülő legfiatalabb fiú megkérdezi, hogy miben különbözik ez a nap a többitől, miért történik mindez. Erre a családfő elmondja az egyiptomi szabadítás történetét. Ezután az úgynevezett hallél zsoltárokból (113–118) elénekelik a 113. és 114. zsoltárt. Az éneklés után isznak másodszor a pohárból. Ez a haggada, vagyis a magyarázat pohara.

Ezután az étkezés előkészületeként mindenki kezet mos, a családfő áldást mond, és kis kovásztalan kenyérdarabkákat oszt szét az asztalnál ülők között. Majd a résztvevők két kovásztalan kenyérdarabka közé egy kevés keserű füvet tesznek – ez ma petrezselyem vagy saláta –, és bemártják a közös tálba, amiben a kharoset van. Ez almából, datolyából, gránátalmából és dióból készült barna pástétomszerű készítmény, és annak a vályognak az anyagára emlékeztet, amit a zsidóknak Egyiptomban kellett rabszolgamunkában csinálniuk. Ezután elfogyasztják a húsvéti bárányt, amiből semmi nem maradhat. Ha valami mégis megmarad, azt el kell égetni. Ezután kezet mosnak, és megeszik a megmaradt kovásztalan kenyeret.

Ezt követte a harmadik pohár, „miután vacsoráltak” (1Kor 11:25, vö. Lk 11:20). Előtte a családfő vesz egy borral teli serleget, kézmagasságban az asztal fölé emeli, és fölötte hálaimát mond. Imádkozik Illés eljöveteléért, aki a Messiás eljövetelét hirdeti. A hálaima után elfogyasztják a harmadik, a hálaadás poharát oly módon, hogy az ima után a családfő az asztal körül körben elindította a poharat anélkül, hogy ő maga ivott volna belőle. Miközben a serleg körbejár, elmondja a pohárról szóló igét. Erről a harmadik pohárról beszél minden valószínűség szerint az Újszövetség, hiszen mindhárom evangélium kiemeli, hogy Jézus „vette a poharat és hálát adott” (Mt 26:27; Mk 14:23; Lk 22:17). Ezért kapcsolódik ehhez a pohárhoz az ígéret: „De mondom néktek: nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában” (Mt 26:29, vö. Mk 14:25; Lk 22:18). Ezután elénekelik a hallél zsoltárok második felét (115–118). Ezeknek a dicséreteknek az éneklésével mentek ki a tanítványok az Olajfák hegyére (Mt 26:30; Mk14:26). Ezután isszák ki a negyedik poharat, és elénekelik a nagy hallélt, ez a 136. zsoltár. A vacsora két rövid imával ér véget. Egyes helyeken még van egy ötödik pohár is, de ez valószínűleg későbbi szokás. [1]

A pohár a mózesi páska vacsora elrendelésében nem szerepel. A korabeli emberek felfogása szerint az örömöt fejezte ki. A pohárba vörösbort töltöttek. Jézus ezért tudja mondani tanítványainak: „ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik” (Mk 14:24; Mt 26:28). A vér az élet hordozója volt (3Móz 17:11). A négy pohár 2Móz 6:6–8 négy ígéretére emlékeztetett. Az első a rabszolgaságból való megszabadítás, a második a megváltás, a harmadik a néppé fogadás, a negyedik az ígéret földje. 

        De milyen lehetett a pohár, amiből Jézus és a tanítványok ittak?  Az ószövetségben három szó is vonatkozik az ivóedényre: a kósz [2] ivópoharat jelent, amibe a fáraó frissen sajtolt mustját (1Móz 40:11) töltötték, és amiből, Nátán példázata szerint a szegény ember egy szem báránykáját itatgatta (2Sám 12:3). A másik szó a köfór [3], amit inkább serlegnek kell fordítani, hiszen ennek a templom nemes fémből készült edényei között volt a helye (1Krón 28:17; Ezsd 1:10). A harmadik a gábia [4] szó, ami az ünnepi étkezéseknél használt értékes pohár neve volt. Egy ilyen poharat vagy kelyhet rejtetett József testvéreinek búzás zsákjába (1Móz 44:2). Az Újszövetségben csak a görög potérion [5] jelöli az ivóedényeket, amely egyszerű poharat éppen úgy jelent (pl. Mt 23:25–6; Mk 7:4; Lk 11:39; Mt 10:42), mint a nagy parázna kezében tartott arany serleget (Jel 17:4). A Jelenések könyvében találkozunk a fialé [6] szóval is, ami lapos tálat, ivótálat vagy áldozati csészét jelent. A könyv látomásaiban inkább ez a valószínű (Jel 5:8, 15:7, 16:1–4, 8, 10, 12, 17:1, 21:9). Homérosznál [7] is tálat vagy csészét, régies szóval szilkét jelentett. Az Iliász szerint Patrokolosz elégetett csontját, a tüzet „lángszínű borral”eloltva arany csészébe szedték össze „majd sátrukba helyezve, befedték szép puha gyolccsal.[8] A Jelenések könyvében ez a csapások kelyhe.

         A harmadik pohár után énekelt hallél zsoltárok egyike, a 116. feltesz a kérdést: „Mit fizessek az Úrnak a sok jóért, amit velem tett?” (12) Erre így válaszol a zsoltáros: „A szabadulásért fölemelem a poharat, és az ÚR nevét hirdetem.” (13). Ez a zsoltárvers egy ismert gyakorlatra utalhatott. Az istenfélő ember a poharát felemelve hálát adott Isten meg nem érdemelt szabadításáért. Ezt tette a páska vacsorakor a családfő, és ezt tette Jézus is. A pohár igazi jelentőségét az adja az úrvacsorában, hogy a családfőhöz hasonlóan Jézus is ekkor mondta el azt az ígéretet, ami a tanítványok reménységét erősítette. Ezért nevezték ezt a poharat az Úr poharának vagy a hálaadás kelyhének (Mt 26:27; 1Kor 10:16, 11:25).

        A vigasztalás poharáról is beszél a Biblia. A gyászolókat valószínűleg a legközelebbi hozzátartozók vagy a legjobb barátok a gyász enyhítésére finom italokkal kínálták meg (Péld 31:6). Ezt nevezték vigasztalás poharának vagy kelyhének. Isten ítéletét nem enyhíti ez a pohár (Jer 16:7).

        A pohár szót már az ószövetség idején is sokszor átvitt értelemben használták a mindennapi beszédben. Beszéltek a szenvedés poharáról (Mt 20:22, 26:39; Jn 18:11), a tántorgás poharáról (Ésa 51:17, 22; Zak 12:2; Zsolt 60:5; Jer 25:16), Isten haragjának és ítéletének poharáról (Zsolt 75:9; Jer 25:15; Jel 14:10, 16:l, 17:1). Van egy kicsit vigasztalóbb, átvitt értelme ennek a különös ivó alkalmatosságnak. Boldog, akinek az Úr a pohara. A zsoltáros így imádkozik: „Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat” (16:5). Ha viszont átadjuk életünket Őnéki, akkor „csordultig van poharam” (Zsolt 23:5). Mivel a pohár közhasznú kép volt a mindennapi beszédben, metonimikusan a pohár szó a pohár tartalmát is jelölte. Ezért az úrvacsorában „isszuk a pohárt” (1Kor 11:25–26).

        Jézus a Getsemáne-kertben elmondott fohászában is jelképesen beszél róla: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem e pohár” (Mt 26:39; Mk 14:36; Lk 22:42). Jézusnak ezek a szavai összekapcsolódnak az úrvacsora poharának képével, hiszen erre a mondásra rímel Mt 26:27; Mk 14:23; Lk 22:20. Ez a nyelvi fordulat Jézus szenvedésének korábbi bejelentésekor is megtalálható. A Zebedeus fiak rangvitájakor Jézus a magukat ajánló fiúktól ezt kérdezi: „Ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én fogok kiinni?” Amikor a két Zebedeus-fi öntudatosan így felelt: „Ki tudjuk”. Jézus így folytatta: „Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni.” (Mt 20:22–23, vö. Mk 10:38.) János viszont akkor jegyzi fel ezt a mondást, amikor Jézus visszaparancsolja hüvelyébe Péter kardját (Jn 18:11). A szenvedés pohara a kortársak előtt közismert kép volt, Jézus ezért minden külön magyarázat nélkül alkalmazta. „A pohár, amelyet ki kell innia, Isten haragját, a szenvedést vagy a martíriumot jelenti.[9] Karner Károly szerint „a késői zsidóságban a kehely közkeletű képévé válik a sorsnak”[10]

        A IV. századtól, főként a beszivárgó platonista gondolkodás ellensúlyozására egyre nagyobb hangsúly esett Jézus földi létének anyagi valóságára. Ezzel függ össze a IV. századtól kivirágzó ereklyegyűjtési hullám. Egy 6. századból ránk maradt „Breviarius de Hieroszüma” című, 530 körül készült iratban a jeruzsálemi Nagy Constantinus által épített bazilikáról ezt olvassuk ebben: a bazilika szentélyében „van egy fülke, amelyben a nád, a szivacs és a kehely látható, amelyet az Úr megszentelt és tanítványainak adott, hogy igyanak belőle, és azt mondta: Ez az én testem és az én vérem”.[11]

        Az utolsó vacsora kelyhe összefonódott a Grál-mondával, mely a XII. század közepén Franciaországban alakult ki, és a XIII. század kezdetétől a keresztény szerzők a bibliai történetekhez alkalmazzák az akkor már közkedvelt legendát. [12] Robert de Boron a XII. század végén, a XIII. század elején élt francia költő volt az első, aki a „Roman de l’Estoire dou Graal (A Grál története) vagy közismertebb, a modern irodalomtörténet által adott címén „Joseph d’Arimathie” (Arimátiai József) művében [13] keresztyén legendává formálta. A nyolc szótagú, páros rímekben írt mű egyes vélemények szerint 1212-ben vagy 1214-ben, mások szerint 1183-ban vagy 1199-ben született. Grál az utolsó vacsora szent kelyhével azonosul, amelyben azután Arimáthiai József a keresztre feszített Jézus vérét is felfogja. [14] Ez a kor az átlényegülés (transszubsztantiatio) tanának a kialakulási kora. A IV. lateráni zsinat (1215) emelte dogmává ezt a tanítást, amit több csoda is megerősített. Így nem csoda, ha grál fokozatosan szent grállá, vagyis a misében használt kehellyé válik, amiben a bor Jézus valóságos vérévé alakul át. Ez teszi a késő középkor ereklye kultuszának fontos tárgyává a lándzsát, amivel a római százados átdöfte Jézus oldalát (Longinus lándzsája). A grál az oltári szentség jelképe lesz, valóságos misekehely, egy dogma misztifikált bizonyítéka. Nem véletlen, hogy a reformáció idején több olyan kelyhet is őriztek, amelyet az utolsó vacsora kelyhének tartottak. Kálvin 1542-ben az ereklyékről szóló értekezésében ír a kor két híres utolsó vacsora ereklyéjéről: „A kehely, amelyben vére szentségét adta az apostoloknak, megvan az islei Mária templomban, Lyon közelében és az albigensi Augusztinusz-zárdában. Melyikben higgyünk?[15] De ez már nem a passió tárgya, csak színes legenda róla, mit az emberi képzelet teremtett.

 


 

 

[1] Bartha Tibor (szerk). Keresztyén bibliai lexikon. Bp. 1995. II. 358- 361. Páska. Dr. Nagy Antal cikke. - Ujvári Péter: Magyar zsidó lexikon, Bp. 1929. - Jólesz Károly: Zsidó hitéleti kislexikon. Bp. 1985. - A pesach hggada (héber-magyar szöveg) (Bp.) é.n. Kiadja Schlesinger Jos. Könyvkereskedése.

[2] Boetterweck, G. Johannes - Ringgren, Heklmer (szerk.) Theological Dictionary of the Old Testament. Grand Rapids M. 1982. -  v.ö. Gen 40, 11. 2Sám 12, 3. Jer 35, 5. Zsolt 23, 5. 

[3] .u. o. - Koehler, Ludwig - Baumgartmer, Walter: Lexicon in Veteris Testament Libros. E.J.íBrill, 1958. Leiden. - v.ö. Esztí1, 10 1 Krón 28, 17.

[4] Koehler, L - Baumgartner, W. (1958)  - v.ö.  Ex. 25, 3l-34. 37, 17-20.

[5] Varga Zsigmond: Görög-magyar szótár az Újszövetség irataihoz. Bp. 1992. 811-812. G. Kittel Theological Dictionary of the New Tertament. Grand Rapids.MI. 1965. Eerdmans. (továbbiakban G- Kittel) Vol. VI.  148-158. Leonhardt Goppelt cikke.

[6] Varga Zs. U.o.964.

[7] Elischer (József) - Fröhlich (Róbert) Szótára Homeros két eposához. 3. kiad. Bp. 190l. 304-305.

[8] Homérosz: Iliász, Odüsszeia, Homérosz költemények. (Bp). 1960 Magyar Helikon. 399. 23:243. 235-254.

 [9] Pröhle Károly: Lukács evangéliuma. Bp. 1966. 33o.

[10] Karner Károly: A testté lett Ige. Bp. 1950. 236.

[11] Idézi Szimonidesz Lajos: Jézus és Mária ereklyéi. Bp. 1933. 2. kiad. 149-150 - P. Geyer: Itinera Hierosolyma saec. IV-VIII. 153-155.

[12] Bozóky E: A Grál legenda eredete. Világosság, 1972  (XIII.évf)- nov. 11. sz. - Összefoglalása: Győri János cikke. Világirodalmi Lexikon Bp.1975. Akadémia. III. 716-720.

[13] Kiadása: W.A. Nitze. L’histoire du Graal de Robert de Boron. Paris, 1927.

[14] Világirodalmi Lexikon XII. Bp. 1994. 16

[15] Kálvin  művéről. Szimonidesz Lajos. i.m. 265.


 
megváltás bűnbánat bűnbocsánat Jézus úrvacsora Grál-monda
Tudomány

Hogyan dolgozik egy régész, mi a tudomány célja?

2016.12.14 10:32

Minden bizonnyal, amikor egy régészről, mint kutatóról gondolkodunk, a korosztályombelieknek először egy Indiana Jones típusú kalandor jut eszébe... Sorozat első része.

A sejt csodája
2016.11.08 22:20
Mi a régész munkája?
2016.12.18 10:54
Az ókor és kultúrája
2016.10.30 13:06

Aktuális programok a közeledben