Az eltűnt városok pusztulásainak okai



Történelem, Szerző: Kormos Erik - 2017.01.11 11:40 625

Az eltűnt városok pusztulásainak okai

A történelem fényében megvizsgáljuk Petra és Tírusz ókori kultúrájának a pusztulásáért felelős okokat. Ezek az asztrál vallás és a gazdasági jólét egymásra gyakorolt kölcsönhatásai voltak. Amennyiben törvényszerűségről van szó, hiányzik még egy második alapvető bizonyítékunk ahhoz, hogy következtetéseket vonjunk le ezekből: Megkeresni azokat az összefüggéseket, amelyek egy harmadik város precedens értékű történetében rejlenek, és ugyanazon azonosságokat rejtik magukban, mint az előző kettő, ami ott is ugyanúgy a kezdetektől fogva megtalálható a kultúra felvirágzásában és pusztulásában. Végül ha igazolódnak a feltételezéseink, hogy a társadalom és a vallás fejlődésének, hanyatlásának okai összefüggnek, és megoldást találhatunk mai modern társadalmunk problémáira. Ez elengedhetetlenül szükséges, mert ma sem vagyunk biztonságban, ha csak nem az ellenpéldát követjük. Célunk a Biblia megismerése, az Istenbe vetett hit megtalálása, vagy újra felfedezése, és a megoldás is ebben rejlik. Palmyra története bemutatja, hogy összefüggés van a történelem és a bibliai próféciák között, tehát érdemes azokat a mai modern ember szemüvegén keresztül nézni!

Palmyra a mai Szíria mértani közepén helyezkedik el a sivatagban. Petra pusztulásával egy időben, ahogyan a Király Útját áthelyezték ebbe az irányba, Palmyra felvirágzott és sokkal gazdagabb lett, mint amilyen Petra valaha is lehetett volna. Petrában adott volt annak a lehetősége, hogy a sziklából alakítsák ki a pompás hellén épületeket. Palmyrában azonban mindent a helyszínre kellett szállítani, ehhez már önmagában is komolyabb anyagi áldozatra kellett. Nem beszélve azoknak az épületeknek csodálatos díszítéseiről, pazar kivitelezéséről, ami méltán rabul ejti a mai utazót is.

A régészeti ásatások eredménye alapján megállapított, hogy a város valamikor Kr. e. 2000-1200 között alapított ősi település volt. Ezeket az ásatásokat a várost hajdanán ellátó Efka forrásnál végezték, és ott a legalsóbb rétegek visszanyúlnak a Kr.e. 2. évezredbe. Az itt talált első írásos emlékek Tadmór néven említik a települést. Ezt már megtalálhatjuk a Bibliában is:

 

„Kiépíttette Tadmórt is a pusztában és mindazokat a raktárvárosokat, amelyeket Hamátban kezdett építeni.”( 2Krón 8,4)

„Ezért építette föl Salamon Gézert, továbbá Alsó-Béthórónt, Baalátot és Tadmórt az ország puszta részén.” (1Kir 9,17-18)

 A régészeti leletek alapján Tadmór Kr. e. 1500-1200 között jelentős település lehetett, háttérgazdasággal és kereskedelmi tevékenységgel. Tulajdonképpen a település a végeláthatatlan sivatag egyetlen oázisa volt évszázadokig, majd várossá nőtte ki magát. A gazdasági lét egyetlen forrását a téli esőzések adják. Ilyenkor a sivatag kivirágzik, a gazos részeken pedig az állatoknak kiváló legelő kínálkozik. Erre épültek az oázis vonzáskörzetében lévő kicsiny falvak amelyek később egy városba tömörültek. Hogy a Palmyra nevet mikor kapta a település, azt nem tudjuk biztosan, de köze lehet a legősibb történelmükhöz, mert a város neve datolyapálmát jelent. Ezt a növényt minden oázisban termesztették, és jelentős cserekereskedelmi terméknek számított. A város jelentős felvirágoztatását Traiánusz császárnak (Kr. e. 98-117) köszönhették. Ebben a korban Traiánusz leigázta délen a nabatusokat, fővárosukat (Petrát) a birodalma részévé tette, a római impérium bekebelezte a déli területeket. Így történhetett meg, hogy a térség jelentős gazdasági, kereskedelmi tevékenységét többé már nem a nabateusok, hanem a rómaiak végezték. Ahogy Nagy Sándor lerombolta Tíruszt, anélkül, hogy ismerte volna a bibliai próféciákat, Róma betöltötte a nabateus fővárosra vonatkozó jövendölést.

Egyben Traiánusz császár adott templomépítési jogot a városnak. Ez természetesen itt is azt jelentette, hogy csak a Római Birodalom által jóváhagyott vallások vethettek gyökeret Palmyrában. Magában hordozta-e a város kultúrája a pusztulás lehetőségét automatikusan a vallási irány meghatározása miatt? Ha igen, mindenképpen a nép hitvilága lehetett a fő ok, mert Róma köztudottan gazdasági nagyhatalom volt, ekkortájt vetélytárs nélkül. Meg kell vizsgálnunk Palmyrában is a vallás és a gazdasági élet összefüggését ehhez a kérdéshez.

A városon belül egy 11 m széles főút vezetett a Baál szentélyhez, még a mellék út is 6 m széles volt. A szentély alapja a mai feltárás alapján 205x210 m-es lehetett. A méretek a vallási élet fontosságát mutatják. A templom oltárához pódiumszerű magasított udvaron keresztül lehetett bejutni egy monumentális lépcsősoron. Ezen a lépcsősoron látványosan vitték az áldozati állatokat a szentély belsejébe. Azt is tudjuk, hogy nem csak  Baálnak, a Szíro-Föníciai istennek mutattak itt be áldozatot, de Juhribalnak, a napistennek, és Aglibalnak, a holdistennek is. Ezek a nevek, vallások arról árulkodnak, hogy minden vallási elemet, ami romlásba taszította a várost, a Római Birodalom közvetítésével i „importáltak”.

A templom legfontosabb építménye az oszlopsor Tibériusz császár uralkodása alatt készült Kr. u. 32-ben. Ekkor gazdaságilag a város megalapozott lett, a hátteret a Római Birodalomhoz tartozás garantálta, a kereskedelemhez szükséges pénzt Róma biztosította. De mit mondhatunk a kultúra pusztulásáról és annak okairól?

A katasztrófa Auréliánusz császár idejében következett be, emberi lépték szerint viszonylag későn, ha Tibériusz uralkodásához viszonyítjuk. A császár Kr. u. 270-275-ig uralkodott. Kr. u. 272 őszén Auréliánusz elraboltatta a város nagyhatalmú királynőjét, Zenóbiát. A városnak e nagynevű és nagyhatalmú királynője vetélytársává vált a keleti területeknek, példázva a város gazdagságát, emiatt Róma is féltette hatalmát. Első lépésként tekintélyét kiterjesztette a kelet-római területekre, majd fokozatosan veszélyeztette a déli provinciákat. Nyilvánvalóan ezt nem nézték jó szemmel a rómaiak. Amíg Zenóbia királynő fogságban volt, a római légiók ellentámadást intéztek Palmyra ellen, ami tovább fokozta a feszültséget, tudniillik a város lakosságának inkább kedvezett Róma vazallusa lenni, mint az önállóság Zenóbia királynővel.

A feszültség oka valószínűleg a két nép hitvilágában kereshető. Az őslakosság konzervatív része vissza akart térni régi vallásgyakorlatához, ami ugyan kis mértékben térhetett el az új rómaitól. Minden vallási reformáció alapja visszatérés a gyökerekhez, még abban az esetben is, ha csak apró különbségek vannak.

A vallási reform városban is a napkultuszhoz köthető. Itt azonban fordítottan történt, mint Egyiptomban, ahol a napisten megjelenési formája miatt vitáztak, hogy monoteista vagy politeista módon imádják-e az istenüket. Itt a napisten vallásának bevezetése ellen szólt. Baálbekben ez megfigyelhető volt, és feltételezhető, hasonló módon történt Palmyrában is. E szír városban, ahogyan neve is hordozza, a Baál kultusz élt. Majd Nagy Sándor egyiptomi mintára meghonosította a Nap vallását, átkeresztelve a várost Héliopoliszra, ahogy Egyiptomban tették a papok azzal a várossal, ami Théba halotti kultusza mellett a legfontosabb vallási stratégiai központ volt, és amit a Biblia Ón néven említ. Mivel a görög és római mitológia szinte teljesen azonos, természetesen a Római Birodalom térhódítása idején is megmaradt Baálbekben a napisten tisztelete. Ez történhetett tehát Palmyra esetében: a nép az egyiptomi-görög mitológiai vallások helyett vissza akart térni szíro-föníciai hitvilágához.  Mint a történelemben minden vallásháború, is kellőképpen véres volt.

A rómaiak ellentámadását Palmyra lakói fegyverrel fogadták, és lemészárolták a római légió 600 íjászát. Ezután egy ideig sikerült tartani a várost, de Róma megtorolta a felkelést, még erősebb katonai erők bevetésével végül a római hatalom győzedelmeskedett.

Összegezve tehát: ugyanaz a nagyhatalom, amelyik felemelte a jelentéktelenség porából Palmyrát, ügyes gazdasági, földrajzi csellel a felkelés után kifosztotta azt, felégette és leromboltatta a templomot, amelyet ő építtetett, és ezzel egyszer s mindenkorra megbélyegezve a sivatagi város misztikus sorsát. A kövek azonban beszélnek, és rávilágítanak a napjainkban is tapasztalható összefüggésre, hogy a politika és a vallás soha nem választható szét egymástól.

Kérdezhetjük: miért történt ez meg az ókorban több ízben is? Hogyan lehetséges az eltűnt városok esetében a vallást felelősségre vonni a történtekért?

A modern társadalomtudományok több évszázada kutatják ezt a kérdéskört, de leginkább azóta, amióta létezik valláskritika. Olyan gondolkodók írnak erről, akik a vallás jelenkori társadalmi jelentőségét igyekszenek háttérbe szorítani. Max Weber társadalomtudós jól rámutatott az összefüggés lényegére:

”A zsidóság útnak indította a kereszténységet, s a kereszténységnek egy lényegét tekintve mágiaellenes vallást adott útmutatóul, amivel nagy szolgálatot tett a gazdaságtörténetnek. A kereszténység, vagy a zsidóság hatókörén túl ugyanis a mágia uralma jelentette a gazdasági élet racionalizálásának egyik legsúlyosabb akadályát.”

Az ok valóban ilyen egyszerű. A mágia és az asztrológia az ókori népek vallásainak útvesztője volt, a gazdaság fellendülésének akadálya Mezopotámiától kezdve Egyiptomig.  A bibliai eredetű vallások lényege az egyistenhit, mindig a társadalmi fejlődést és kapcsolatokat szabályozta, és teszik ma is a kereszténységen belül, amennyiben az nem társul valamilyen politikai érdekkel. Ezzel szemben az asztrálvallás minden esetben meghasonlott önmagával. Ezek a vallási rendszerek azonban nem hordozták magukban a megújulás lehetőségét, mivel a vallási tradíciók helyett, ami az identitástudat kialakításáért felel, misztikumot adtak a népnek. A mesék tartalmilag ritkán adnak erkölcsi tanulságot, ha csak egy motívum nem tekintő annak, hogy minden nép mitológiájában a jó legyőzi a rosszat, így a jó győzelme, mint legfőbb erény lenne ez az erkölcsi erő.

Vere Gordon Childe (1892-1957) brit őstörténész ezt a görög vallásban látja megvalósulni, és vitathatatlanul igaza van ebben:

”A görög gondolkodás valóban megkülönböztető vonása az volt, hogy a filozófusok nem az ősök bölcsességéhez, vagy isteni kinyilatkoztatáshoz folyamodtak újra meg újra, hanem a közös tapasztalat tényeihez és mesterségek gyakorlatához.”

Vajon meddig lehetett volna fenntartani az ókorban a mitológiák körforgását? Meddig lehetett volna egyik vallásból áthagyományozni egy másikba ugyanazt, ami a pusztulását jelentette az egész kultúrának? Mi lett volna mindennek a vége? A választ nem tudjuk, de nem is szükséges feltétlenül ezen gondolkodnunk, hiszen mire a világ végveszélybe került volna, megszületett Jézus, az isteni kinyilatkoztatás hirdetője. Szavai és élete megváltoztatták az egész világot, és születésével a Római Birodalom virágkorában teljesen új, addig még nem ismert korszak kezdődött. Valaki azt tanította, hogy szakítani kell a régi rossz hagyományokkal, amik életellenessé teszik a társadalmat. Ez volt Jézus evangéliumának lényege, ami új viharokat kavart a történelem évszázadain keresztül!


 
történelem bibliai próféciák napkultusz mágia mitológia régészet
Történelem

Egyiptom hatása a héber vallásra

2017.04.26 08:00

Folytassuk kalandozásunkat Egyiptomban a piramisok országában. Valóban igaz az, hogy rengeteg lelet van a homok alatt, ahogyan korábban említettük. Ebben a fejezetben egy ilyen felfedezés ...

Eltűnt városok 2.
2017.01.25 10:27
Eltűnt városok I.
2017.01.22 09:01
Tudott -e Mózes írni?
2017.01.26 20:41