A teáscsésze



Tanulságos, 2017. Január 07. 2032

A teáscsésze

Egy házaspár vásárolni indult a közelgő házassági évfordulójuk alkalmára. Mindketten szerették az antik tárgyakat, kerámiákat, különösen a teáscsészéket. Az egyik kerámia üzletben megláttak egy szép csészét.

A férj megkérdezte az eladót:

– Meg szabad néznem ezt a csészét? Még sosem láttam ilyen szépet.

A boltos a kezébe adta, és miközben csodálta a mesteri alkotást, a csésze legnagyobb meglepetésére megszólalt:

– Nem érted, hogy lehetek ennyire szép? Tudod, nem voltam mindig teáscsésze. Volt idő, amikor vörös voltam és agyagnak neveztek. Mesterem kiásott, megdolgozott, összelapított, meggyúrt újra és újra, én pedig üvöltöttem a fájdalomtól!

– Hagyj békén! – üvöltöttem, de ő csak mosolygott, és így szólt:

– Még nem.

Aztán egy forgó korongra helyezett, és én hirtelen csak forogtam, forogtam, forogtam körbe-körbe.

– Állíts meg! Szédülök! – kiabáltam, de a Mester csak ingatta a fejét és azt mondta:

– Még nem.

Később betett a kemencébe. Sosem éreztem ilyen forróságot! Csodálkoztam, miért akar megégetni. Sikoltoztam. Ki akartam jutni. Az üvegen át láthattam a Mester arcát az üvegen át, és leolvashattam ajkáról szavait, miközben a fejét rázta:

– Még nem.

Végül az ajtó kinyílt, és kitett a polcra. Hűlni kezdtem.

– Most már jobb – gondoltam.

Aztán mindenütt befestett. A festék szaga rettenetes volt. Undorodtam tőle.

– Hagyd abba! Hagyd abba! – kiáltottam. De csak ingatta a fejét:

– Még nem.

Majd hirtelen újra visszatett a kemencébe. Nem ugyanabba, mint először. Ez kétszer olyan forró volt! Úgy éreztem, megfulladok. Könyörögtem, mindent megbántam, sikoltoztam és sírtam. Közben láttam, amint rázza a fejét, és azt mondja:

– Még nem vehetlek ki.

Tudtam, nincs többé remény. Végem van. Kész voltam rá, hogy végleg feladjam, mire kinyílt az ajtó. A Mester kivett, és újra a polcra tett.

Egy órával később tükörbe nézhettem, és azt mondta: 

– Nézd meg magad!

Amikor a tükörbe néztem, alig tudtam hinni a szememnek:

– Ez nem én vagyok, ez nem lehetek én! – hitetlenkedtem. – Ez gyönyörű! Gyönyörű vagyok! – kiáltottam.

– Szeretnélek emlékeztetni arra, tudom, hogy fájt, amikor gyúrtalak, gyömöszöltelek, de ha nem teszem, kiszáradsz. Tudom, szédültél, mikor a korongon forgattalak, de ha megállítom a korongot, szétmorzsolódsz. Tudom, elviselhetetlenül forró volt a kemencében, és nem értetted, miért teszlek oda, de ha nem teszem, megrepedsz. Tudom, rettenetes volt a szag, amikor bevontalak mázzal és befestettelek, de ha nem teszem, akkor sosem erősödsz meg, és nem lesz színes az életed. És ha nem teszlek újra vissza a másik kemencébe, nem élhettél volna sokáig, mert nem lennél elég erős... Befejeztelek. Olyan vagy, amilyennek elképzeltelek akkor, amikor hozzáfogtam a munkához.

Így formálja Urunk is az életünket. Néhányan a kemencében vagyunk, üvöltve, sikoltozva: „Engedj ki!” Néhányan éppen színesedünk, és ez kellemetlen, majd megőrjít. Néhányan körbe forgunk, és nem tudjuk, hol vagyunk. Csak azt kérdezzük: „Mi történik velem?” Minden olyan zavaros. 

De Ő tudja, hogy mit tesz. Bízzál benne!


 
tanulság formálás formál isten csésze tűz kiéget bűn tsizta új élet
Tanulságos

Mindegyik az ő nem szerint

2019. Július 14.

Majd egy század múlt el azóta, hogy Johann Gregor Mendel osztrák biológus felfedezte az élőlények jellegének állandóságával kapcsolatos, öröklési alaptörvényeket...

Jézus elveszett sírja
2017. Május 29.
Stier: Reden Jesu
2018. November 19.
Emil avagy a nevelésről
2018. November 12.
Az ateista filozófia
2017. Március 22.

Keresés a cikkekben