A kormeghatározás néhány módszere és pontossága Hogyan dolgozik egy régész, mi a tudomány célja?



Tudomány, Szerző: Kormos Erik - 2016.12.20 10:57 1815

A kormeghatározás néhány módszere és pontossága

Természetesen itt most nem tudjuk nagy részletességgel megtárgyalni az egyes módszereket, csak néhány egyszerűbb lehetőségről ejtenék szót. Elsősorban azokat szeretném kiemelni, amelyeket az egyes fejezetek tárgyalásánál említek majd. Ezekre különösen Mezopotámia felfedezésénél lesz szükség. Minden esetben látni fogjuk majd, hogy nagyon sok esetben a találgatás, vagy inkább a véletlenek együttes játéka és nem a tények a döntőek egy lelet felfedezésénél. Azt is nyilvánvalónak kell tekinteni, hogy természetesen a tudomány, – habár nap, mint nap ad új felfedezéseket a világ számára – sem fogja az emberi kételyeket eloszlatni, valamint a kormeghatározás hibahatárát és a tévedések lehetőségét teljesen megszüntetni.

            Elsősorban egy nagyon egyszerű módszert szeretnék megismertetni. Ez a felhalmozott ismeretek alapján a leletek összehasonlítása egymással, vagyis az összehasonlító módszer. Ennek a leggyakoribb módja, amikor a talált eszközök megmunkálásának a stílusából következtetnek. Egyes történelmi korszakokat az írásos emlékek alapján határoznak meg. Ennek alapjai az egyiptomi kronológiai táblázatok, a mezopotámiai rovásírással írt uralkodói dinasztiák kronológiái (ami az asztrológián alapszik), valamint a görög és római történetírók egyes feljegyzései. A módszer lényege, hogy egy ismert írásos vagy egyéb leletet – aminek a stílusa alapján ismerik a korát – és egy ismeretlent egymás mellé tesznek, és „keresztbe datálják”, vagyis egymáshoz viszonyítják. Ezt a módszert nagyon sokszor alkalmazom. Leggyakrabban a Biblia egyes korban meghatározható állításait helyezem egy másik lelet mellé, aminek a korát vagy jelentőségét másképpen értelmeznénk a Biblia nélkül. Ha mindkét információ biztos, akkor szerencsénk van, tehát a módszer megbízható. Ha például egy egyiptomi kőtáblát és a Bibliai történelmet illesztjük egymás mellé, de mindkettőből hiányzik egy kevés információ, akkor elmondható, hogy a módszer nagyon biztos, mert egymást helyesen egészítik ki. Éppen úgy, mint a matematikában a kétismeretes egyenlet, ahol nem tudom meghatározni a két ismeretlenből az egyiket sem, de ha megvan a két egyenlet, akkor azokat egymásba illesztve megszületik a végeredmény.

Felmerülhet egy nagyon fontos kérdés, hogy mikor nem biztos ez a módszer? Akkor van probléma, ha nem tudunk valamit nagy biztonsággal, és a kormeghatározás e módszerénél feltételezésekre támaszkodunk. Jó példa erre a történelmi korszakok meghatározása, különösen az ókorban, ha azt akarjuk eldönteni a leletek alapján, hogy mikor kezdődött vagy ért véget a bronzkor. Ismerünk egy ötvözetet, aminek a görög neve elektrum. Ennek a fémötvözetnek az összetétele 75% arany, 22% ezüst és 3% réz. Ezt hagyományosan a bronzkorban használták. Így a tudósok azt állítják, hogy olyan írásos bizonyítékokra kell támaszkodni, ami igazolja, hogy ezt a fémet akkor használták. Feltételezések szerint a fém éppen olyan idős, amilyen idős az arról szóló legrégebbi írásos emlék, ami rendelkezésünkre áll. A probléma akkor adódik, ha találnak egy másik, sokkal régebbi írásos leletet, vagy olyan sírt, ahol együtt találhatók az elektrum, a bronz és a vas eszközök. Erre példát fogok majd mutatni Tutanhamon sírja felfedezésénél és az Amarnai levelek tartalmának elemzésénél, ahol éppen ez volt a buktató. Ezért ennél a módszernél a tudósok azt állítják, hogy a kormeghatározás pontossága +/- 200 év. Természetesen azt is tudni kell ehhez, hogy az emberi történelem vizsgálata szempontjából viszonylag „fiatal”, 3500–4500 éves leleteket lehet ebben az összefüggésben vizsgálni. A Biblia esetében akkor pontos, ha már meglévő dátummal és eseménnyel van dolgunk, de pl. a görög Akrotiri-i civilizáció felfedezésénél nem lehetett alkalmazni a módszert, mivel a várost hajdan tűz pusztította el. Ne feledjük, hogy a tűzben elolvadnak a fémek, és így az ötvözet jelenléte ebben az esetben nem megbízható utalás a korra. Ezért nagy ráhagyással annyit tudhatunk, hogy Akrotiri esetében a civilizáció ebben a városállamban Kr. e. 3000–1100 között létezett, de hogy ebben az időszakban mikor történt a tűzvész, vagyis a város pusztulása, illetve az ott talált agyagedények vagy fémtárgyak kora az pontosan a pusztulás idejére, vagy sokkal későbbre tehető-e, az már ilyen módszerrel nem határozható meg.

            A másik közismert és alkalmazott egyszerű módszer a rétegek elemzésének a módszere. Tudnunk kell, az ókorban gyakran előfordult, hogy ha egy várost meghódítottak, azt lerombolták, és a tetejére építették az új várost. Így egyes esetekben, ha ismerjük a város történelmét, és le tudunk ásni a rétegeken keresztül a legalsó olyan szintig, ahol már nincs több lelet, beazonosítható a város őstörténete, illetve annak kora. Jeruzsálem esetében a feltáráshoz ezt a módszert kiválóan lehetett alkalmazni. A történelemből tudjuk, hogy a várost húszszor rombolták le, majd építették újra. Ha ismerjük az első város pusztulásának a korát, az ahhoz tartozó leletek megtalálhatóak a legalsó rétegekben. Ez szabad szemmel ma is jól megfigyelhető Jeruzsálemben. A város mai szintje és a feltárt Dávid korabeli városrom –amelynek kora Kr. e. 1000 körüli – között 25–30 m szintkülönbség van.  Ez természetesen nem a legalsó réteg.

Szintén nagyon jól lehetett ezt a módszert alkalmazni a föníciai és a mezopotámiai városromok feltárásánál. Egy-egy domb, vagy ahogy a helyi nyelvben mondják „tel”, rejtett egy várost (Tel-Mardukh, Tel-el Muquajer, Tel-el Qujunkdzsik stb.). A dombokat rétegenként tárták fel, mélyen leástak az alsó szint alá is, hogy megkeressék azt a réteget, ahol már nincsen több lelet.

Milyen tévedési lehetőségek vannak? Milyen esetben nem lehet alkalmazni ezt a módszert? Természetesen azzal az eséllyel minden helyzetben lehet számolni, hogy a talaj horizontálisan és vertikálisan elmozdul. Ez nem minden esetben zárja ki azt a lehetőséget, hogy egy lelet nem a megfelelő mélységben helyezkedne el, de nagymértékben bizonytalanná teheti az eredményt. Nagyon sokáig, a 20. század elejéig például nem számoltak azzal az eshetőséggel, hogy mi történne, ha a megtalált lelet egészen véletlenül nem abból a városból és nem is abból a korból való, hanem valakik valamilyen célzattal oda vitték a történelem folyamán? (Részletesebben a Tutanhamonról szóló fejezetben.) Erre természetesen tudunk példát szolgáltatni. Az ókori Kánaán területén, amikor a „tel”-eket feltárták Bét-Sames város halmaiban, leástak a Kr. e. 1400 körüli rétegekig. Ott találtak egy Egyiptomból származó akkor már több mint 1000 éves – tehát kb. a Kr. e. 2400 körüli évszázadból származó – diorit kőből készített tálat. Hogyan és mikor került oda ez a lelet? A magyarázat nagyon egyszerű: Az egyiptomi fáraó sírok kirablása már akkor is nagy üzlet volt, hiszen tudjuk, hogy a piramisépítések helyett a papok a temetkezési helyet áttették a Királyok völgyébe. A 18. fáraó dinasztia idején, amikor a hükszoszok uralma véget ért Egyiptomban, és az újbirodalom létrejött, valamikor Kr. e. 1500 körül megváltoztatták a temetkezési szokásokat. A piramisépítés szokása végleg eltűnt, a korábbiak szabad prédái lettek a fosztogatóknak, akik sok esetben maguk a papok voltak.[3] A Kr. e. 1400-as években Kánaánba került diorit tál nem más, mint valamely királyi sír egyik darabja. Ez nem azt jelenti, hogy bizonyosan a piramis sírkamrájából került volna oda. A piramisokhoz egész temető tartozott, amelyeket az uralkodói elit embereinek hoztak létre. Természetesen a tudósok közül senki sem gondolta akkor, hogy ez nem így van, hiszen nagyon primitív tudomány lenne a régészet, ha ezt az összefüggést ilyen módon ne lehetne azonnal felismerni. Itt arról van szó mindössze, hogy ehhez hasonlóan kerülhetett más lelet is egyazon rétegbe, akár egész kincstárnyi mennyiségben is. Ezt ma már nem lehet tudni. Ha például két réteg között 200–300 év a korkülönbség, és a rétegek elemzésével kellene meghatározni a vaskort, nem lenne mindegy, hogy mennyivel korábban következett be a váltás a bronzról vasra. Mi történik akkor, ha az alsó rétegből a felsőbe átkerül egy vastárgy, mert földcsuszamlás történik, és ezért nem későbbre, hanem korábbra datálható a vaskor 200 évvel? Ez természetesen nagyon ritkán következik be úgy, hogy ne lehet rájönni, de van mégis ilyen példa is. (Ezt is fogjuk tárgyalni a későbbiekben.) Az igazi probléma ezzel a módszerrel akkor van elsősorban, ha egy általunk nem ismert vagy a történelemben nem jegyzett természeti katasztrófa megváltoztatja a réteg helyét, összetételét vagy olyan vastag hordalékot tesz a réteg tetejére, hogy azt senki nem feltételezi, hogy az alatt is lenne egy újabb réteg, ami éppen abból a korból való, mint a felső réteg. Ur város felfedezésénél részletesen fogok bemutatni egy olyan felfedezést, amikor ez a szó legszorosabb értelmében így történt meg.

Ha összegezzük ezeket a dolgokat, megállapíthatjuk, hogy ennek az elemzésnek is van hibahatára, ami a következőképpen számítható ki: Írásos emlék vagy ismert lelet + ásatások újabb leletei + feltételezés, hogy a rétegek között nincs átfedés = eredmény. Hogy mekkora a hibahatár? Néha semmi, néha azonban csak megbecsülni lehet. A pontos érték a rendelkezésünkre álló megbízható forrásoktól függ. Amennyiben a Bibliát hitelesnek tekintjük, nagyon pontos eredményeket határozhatunk meg egyes esetekben.

             Mindenképpen meg kell említenünk a tudomány által leginkább elterjedt és sokat vitatott radiokarbon módszert. Szinte minden esetben bevetik, majd mint egy utolsó érvet, ami eldöntheti a leletek korát. Ma már nagyon sok más modern módszer ismert, de még mindig ez a legelterjedtebb. Mit tudunk mondani erről? A tudományos módszer nagyon fiatal, az atommagkutatásnak köszönhető. Prof. Willard F. Libby vizsgálta meg 1950-ben először ezzel a módszerrel a kumráni 1-es barlangban található ősi bibliai tekercseket. Ezek kormeghatározása sorsdöntő volt a bibliai irodalom pontossága szempontjából. Libby megállapította, hogy a tekercsek kora Kr. e. 168–233 közé tehető. Ezért akkor Nobel-díjat kapott. Hogyan működik a radiokarbon vizsgálat? Ezzel a módszerrel az élő, szerves molekulák korát lehet meghatározni. A kumráni tekercseket pergamenre írták, amik állatbőrből készültek. A módszer lényege a következő. Köztudottan a szén atomi állapotban 12 elektronnal rendelkezik. Minden élő szervezet bőségesen tartalmaz szénatomot valamilyen szerves molekula formájában. Bolygónkat azonban állandóan kozmikus sugárzás éri a világűrből, ami a levegőben levő szénatomok szerkezetét úgy változtatja meg, hogy ne 12, hanem 14 elektront tartalmazzon. Ez a C14-es szénizotóp. Mivel az izotóp nem stabil, ezért radioaktív sugárzást bocsát ki magából. Ez pedig mérhető, és a felezési ideje kb. 5000 év. Így a tudósok abból indulnak ki, hogy egy élő szervezet a levegőben lévő C14 izotópot belélegzi, vagy táplálék formájában elfogyasztja, ami természetesen bekerül a szervezet szénatomjai közé. Ez addig történik így, amíg a szervezet él. Az elhalt test C14 koncentrációja nem növekszik. Tehát műszeresen meg kell mérni a szerves leletben található radiokarbon izotópok sugárzási erősségét, és abból elvileg kiszámítható a kora. A kumráni tekercsek esetében meghatározható volt, hogy az állatok mikor éltek, amiknek a bőrére írták a Biblia szövegét. Azonban a módszer buktatója ugyanaz, ami egyben a benne rejlő lehetőség is. A tudósok általában nem az olyan fiatal leletek kormeghatározásánál alkalmazzák a módszert, mint a kumráni tekercsek, amik mindössze 2200 évesek. Egyébként a tekercs vizsgálatánál ez a módszer még nem volt általánosan elfogadott, ezért a sorsdöntő bizonyítékokat nem a C14-re alapozták, hanem azt úgy használták, mint ami megerősíti a korábban alkalmazott egyéb módszerek eredményeit: filológiai vizsgálat, tinta vegyi vizsgálata, nyelvi vizsgálat stb. Az1980-as években még DNS vizsgálatot is végeztek, ami az állatok DNS szerkezetét hasonlítja össze a különböző évszázadokból fennmaradt hasonló leletek DNS szerkezetével. Ez még azt is meghatározta, hogy melyik nyájhoz tartoztak azok az állatok, amikből pergament készítettek, vagy milyen földrajzi területen legeltek!

Manapság az elterjedt gyakorlat, hogy a C14-es vizsgálatot a legrégebbi leletek kormeghatározásánál alkalmazzák, különösen az előember-leleteknél, és éppen itt a buktatója. Tudniillik nem lehet tudni, hogy egy élőlény az élete során pontosan mennyi C14-et lélegez be vagy fogyaszt el táplálékkal, aminek koncentrációja a levegőben egyébként is a mindenkori kozmikus sugárzástól függ. A tudósok úgy vélik, hogy ha a sugárzás a felezési időn túli értéket mutat, akkor több mint 5000 éves a lelet. Ritkán számolnak azzal az eshetőséggel, hogy a belélegzett érték kevesebb is lehet, mint amit átlagosként alapul vesznek. Gyakorlatilag elmondható, hogy ha a felezési időn túl van a lelet kora, minél régebbi, annál megbízhatatlanabb eredményt kapunk. Egy tűzvész is átalakíthatja a szerves anyag széntartalmát úgy, hogy egyszerűen bizonyos mennyiségű C14 távozik belőle. Ha a lelet nem ép, vagy nem követhető a kora a történelemben, akkor sajnos a vizsgálat nem megbízható, csak a „fiatalabb” leleteknél. Erre a legismertebb példa a sokat vitatott Turini lepel története. A hagyomány szerint ez a lepel Jézus eredeti halotti leple lenne. A történészek véleménye szerint ez a nagyon komoly munka inkább hamisítvány, de valamikor az ereklyetisztelet virágzásának idején keletkezett a 10–13. században. A lepel Jézus testének a lenyomatát tartalmazza a hagyomány szerint. Mivel vitatott volt a lepel sorsa, megvizsgálták C14-gyel, és a vizsgálat eredményeként bebizonyosodott, hogy a lepel Jézus korából való.  Később azonban a tudósok rájöttek arra, hogy a szénszerkezet megváltozik egy szerves anyagban, ha tűzvész éri. Így a lepel történetéhez fordultak. Kiderült, hogy azt eredetileg a középkorban fémdobozba zárva őrizték Cambéry egyik templomában. Ott 1532-ben tűzvész ütött ki, ami rövid ideig hőhatásnak tette ki a leplet. Így erre a történelmi eseményre hivatkozva később elvetették a korábbi C14 vizsgálat eredményeit, mivel az sorsdöntő bizonyíték lett volna Jézus feltámadása mellett. Ugyanazok a tudósok azonban nem vetik el és nem is kérdőjelezik meg az eredményeket olyan esetben, amikor az előember koponyadarab C14-es vizsgálata alapján azt állítják, hogy az 2–3 millió éves lenne, mert a mérhető sugárintenzitás kicsi. Pedig ha egy fiatal leletnél figyelembe vesszük, annál inkább figyelembe kellene venni egy réginél is ezt az eshetőséget, mert több esély van arra, hogy annak szénszerkezetét valamilyen kémiai folyamat megváltoztatta. Tehát ha egy nagyon régi leletről, vagy olyanról van szó, aminek nem ismert az „előélete”, akkor ennek a képlete így néz ki: Lelet + feltételezés (kora több mint 5000 év) + feltételezés (minél gyengébb a sugárzás, annál régebbi a lelet) + prekoncepció a múltról = eredmény. Mennyi lehet vajon a hibaszázalék? Biztosan megmondani senki sem tudja, de ha nem lenne hibalehetőség ebben a vizsgálatban, akkor nem próbálkoznának más tudományos módszerekkel a tudósok. Ilyen új módszerek nap mint nap tucatjával születnek világunkban.

            Összegzésül: a tudományos munkát nem az jelenti csupán, hogy a leletek korát próbáljuk meghatározni, hanem sokkal több; alkalmazni azt az összefüggést, amit a tapasztalataink, megszerzett ismeretünk és a hitünk befolyásol. Ez pedig nagyon komoly munka. Természetesen én is erre törekedtem. Ha filozófiai összefüggéssel lehetne vázolni, hogyan működik a már említett hármas összefüggés: ismeret, tapasztalat, hit, akkor a következő képletet kapnánk:

1. A régészet adatokat szolgáltat a múltról. Ezekkel nem tehetünk egyebet, mint tudomásul vesszük, elemezzük és megpróbáljuk az ismereteinkre támaszkodva elemezni. 

2. A múlt megismeréséhez szükségünk van perspektívára. Ami nem más, mint ideológiai beállítottság. Az adatok értelmezését nagyon erősen befolyásolja, hogy milyen ideológiai perspektívával tekintünk azokra. Ezt én minden esetben egy konzervatív bibliai szemlélettel tettem, szándékosan, hogy a történelem nagy rejtélyeit beleilleszthessem a bibliai kronológiába és történésekbe. Szerintem ez több szempontból is nagyon fontos, de egy érv mindenképpen következik ezekből.

3. Az adatfeldolgozás jelenti a történelmet. Nem mindegy, hogyan gondolkodunk a múltról. A múlt nem a hátunk mögött van, hanem meghatározza a jelent és a jövőt. Múltunk egyenlő a jelenünkkel. Ez a Biblia feladata életünkben. Ha sikerül ezt megismerni és megérteni, akkor jó úton haladunk afelé, hogy komolyan vegyük az életünket is. Erre ösztönöz a Biblia: Küldetésünk van egymás felé, egy közönyös világban, ahol mindenki falakat épít!


 
tudomány régészet kormeghatározás természet múlt öreg radiokarbon leletek
Tudomány

Mi a régész munkája?

2016.12.18 10:54

Mivel e sorok írója nem régész, nagyon nehéz lenne bizonyos dolgokat kijelenteni. Az én feladatom, hogy összefüggéseket mutassak be a szakemberek munkáiból, amelyek már rendelkezésünkre állnak...

Mi a régész munkája?
2016.12.18 10:54
A sejt csodája
2016.11.08 22:20

Aktuális programok a közeledben