Bizonytalan üdvösség?

Bizonytalan üdvösség?

Tanuljunk együtt…, Szerző: - május 29. 205

"Emelje magasra a kezét az, aki készen lenne, ha Jézus ma este visszajönne?" Persze, azt várják, hogy a lelkipásztor az elsők között emelje a kezét. Sokáig bosszantottak az ilyen emberek. Nem lehetne lelki életünket magánügyként kezelni? Muszáj megnyílni mindenki előtt? Aztán leállítottam magam, és mélyen elgondolkodtam erről. Miért dühítettek ezek az emberek? Mert nem emeltem fel olyan gyorsan a kezemet, mint ahogy ők gondolták. És miért nem? Mert eszembe jutott, hogyan veszítettem el a türelmemet az elmúlt héten. Még aznap délelőtt is nyomasztott a dolog, s az istentisztelet alatt sötét gondolatok gyötörtek. Más szavakkal, az örök életem sorsát a magaviseletem alapján ítéltem meg. Az örök élet reménysége a teljesítményemen, a viselkedésemen alapult. Ezért nem voltam biztos az üdvösségemben.

Nem egy keresztény problémájáról beszélek most, mert sokan vannak, akik nem biztosak az üdvösségükben. Sőt úgy érzik, hogy bűnt követnének el, ha biztosak lennének benne. Ez a téveszme annak a félreértésén alapszik, amit Ellen White jelentett ki egyszer valakiknek: hogy nem dicsekedhetünk, és nem mondhatjuk, hogy meg vagyunk mentve. Ezt azonban azoknak címezte, akik azt vallották, hogy ha az ember egyszer már meg lett mentve, akkor örökre az is marad. Ellen White ezzel szemben arra figyelmeztet minket, hogy bármikor elfordulhatunk Istentől, öt, tíz vagy húsz évvel később is. Ám egy dolgot nagyon kitartóan hangsúlyoz, méghozzá azt, hogy MA biztosaknak kell lennünk az üdvösségünkben! Pál apostol is világosan beszél erről. Azt mondja: "Én tudom, hogy kiben hittem." Helyes dolog bizonyosnak lennünk abban, hogy ma megváltottak vagyunk. Ezért talán csatlakozhatnánk John Wesley-hez, aki arra a kérdésre, hogy mi módon élné az életét, ha tudná, hogy ma éjjel meg fog halni, ezt válaszolta: úgy élné végig a napját, ahogyan eltervezte.

Valaki hasonló kérdést tett fel Assisi Szent Ferencnek is, aki a kertjében dolgozott. "Mit tenne, ha tudná, hogy Jézus még ma éjjel eljön?" "Tovább kertészkednék" - mondta. Mi is rendelkezhetünk ilyenfajta bizonyossággal? Szeretném a kérdést bibliai bizonyítékokkal megválaszolni, mivel hiszem, hogy nagyon fontos, hogy biztosak lehessünk az üdvösségünkben. Ahhoz, hogy kielégítő feleletet kapjunk, három kérdést kell feltennünk.

Vajon meg lettem-e váltva? Meg vagyok-e váltva? Meg leszek-e váltva, amikor Jézus eljön?
Meg lettem-e váltva? E kérdés egy másikat is felszínre hoz. Vajon odamentem-e már Jézushoz, és elfogadtam-e őt Megváltómnak és barátomnak? Eljutottam-e a saját képességeim határáig? És vajon odataláltam-e már Jézushoz? És egyáltalán, hogyan jöhetek Krisztushoz, hogy ha nem látom őt?
Egy alkalommal H.M.S. Richardnak azt mondta valaki, nem hiszi, hogy van Isten. "Miért?" - kérdezte. "Azért, mert nem láthatom őt." Mire Richard: "Én sem hiszem, hogy önnek van agya." "Miért?" - kérdezte megdöbbenve az illető. "Mert nem láthatom."

Próbálta megértetni vele, mily rengeteg dologról hisszük, hogy van, amit nem látunk. Hiszünk a szélben, bár nem láthatjuk. Hiszünk a szeretetben, a legnagyobb erőben a világon, de nem láthatjuk. És tudjuk, hogy Jézus a Szentlélek által ma sokkal közelebb lehet követőihez, mint hajdan tanítványaihoz, akik Vele jártak.
Hogyan jöhetek Krisztushoz? Két úton. A Biblia és az imádság által. Hogyan adhatom át az életemet Neki? A Biblia és az imádság által. Sajnos a legtöbb keresztény nem tölt elég időt ezzel a két dologgal, ezért nincs üdvbizonyosságuk. Vajon akárki mehet Krisztushoz? Igen, Jézus azt mondta, bárki is jön Hozzá, semmiképpen ki nem veti. Bárki jöhet Hozzá, függetlenül attól, hogy kicsoda, mit követett el és honnan
származik.

Ha Krisztushoz jövünk és elfogadjuk Őt barátunknak, Urunknak és Megváltónknak, akkor meg vagyunk mentve; s egy ajándékot kapunk, amit megigazításnak hívunk. A Rómabeliekhez írt levél 5. fejezetének első verse beszél erről. Azt mondja: "Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel".

Mi a megigazítás? Ez elég nehéz teológiai kifejezés, ezért amikor a diákokat tanítottam, igyekeztem úgy megfogalmazni az ilyen és ehhez hasonló szakszavakat, hogy könnyebben megértsék. Így a megigazítás szó helyett a megbocsátást használtam. Ám egy napon rádöbbentem, hogy ez nem elég jó kifejezés. Ha hazudok nektek, de rájövök arra, hogy rosszat tettem, odamegyek hozzátok, bocsánatot kérek, és ti megadjátok. Attól kezdve egy olyan hazug ember vagyok, akinek megbocsátottak.

Egyszer ellopták a kocsimat a gyülekezet előtti parkolóból. Elég különös érzés volt, amikor kijővén nem találtam az autómat. Egyszerűen eltűnt. S mivel közel volt a gyülekezethez a parkoló, visszamentem az épületbe csupán azért, hogy újból kijöjjek. Azt hittem, ott áll az autó, csak én nem vettem észre. De nem volt ott. És nem volt ott egy pénzzel teli táska sem, amit esetleg a kocsiért fizettek volna. Azóta sem láttam viszont az autómat. Tegyük fel, hogy a tolvajoknak megszólal a lelkiismeretük, amiért elvitték az autómat, és visszajönnek, hogy bocsánatot kérjenek. Ha megbocsátok nekik, akkor ők ezután olyan tolvajok lesznek, akiknek megbocsátottak. Láttunk már a történelemben néhány gyilkost, akinek megbocsátottak.

Ezzel szemben amikor Isten megigazít, az olyan, mintha én soha nem lettem volna hazug, ők soha nem lettek volna tolvajok, és mintha azok soha nem gyilkoltak volna. Erről olvashatunk a Jézushoz vezető út című könyvben. A megigazítás révén úgy állunk Isten előtt, mintha soha nem vétkeztünk volna. Nem kétséges, hogy ily módon békességünk lehet Istennel. Ez nagyon jó hír, ugye? A megigazítás sokkal nagyobb, mint a megbocsátás, hiszen a megigazításkor Jézus Krisztus minden igazsága az én javamra íródik.

Voltam egy osztálytalálkozón, ahol az egyik előadó egy nagyon jó gondolatot mondott el a megigazítással kapcsolatban. Odamegyek Istenhez, és azt mondom, "Istenem, megbotlottam, elbuktam. Kérlek, bocsáss meg nekem." Erre Isten megigazít, s úgy állok Isten előtt, mintha soha nem vétkeztem volna. A következő héten megint odamegyek Istenhez, és bevallom, hogy még egyszer elbuktam. Erre azt kérdezi Isten: "Hogyhogy még egyszer? Mit tettél még egyszer? Miért mondod azt, hogy megint, amikor még soha nem követted el?"

Tetszik ez a gondolat. Meg is jegyeztem, és Michiganben már használtam is egy tábori összejövetelen. Azt azonban nem tudtam, hogy a hallgatóság között van néhány derék hívő ember is. Tudjátok, olyanok, akik már öt éve nem vétkeztek. Az istentisztelet után ezek odajöttek hozzám, és azt mondták, hogy nem beszélhetek így, mert ha a fiataloknak ilyen üzenetet közvetítek, ki fogják használni, és bűnt, bűn után követnek majd el. "Te egyfajta olcsó kegyelem felé vezeted a hallgatóságot - mondták. - S a fiatalok azt hihetik, hogy ha eddig soha nem is követték el az adott bűnt, most majd megtehetik, mondván, hogy úgysem lesz semmi következménye."

Amikor a lámpákat kezdték lekapcsolni, csak akkor tudtam megszabadulni tőlük. Lementem az emelvényről. A sötétben egy "rossz" ember állt, s ahogy elmentem mellette, megszólított: "Bárcsak olyan keresztény lehetnék, mint ezek az emberek." Mondtam neki, hogy ez megtörténhet. "Ó, nem! Túl rossz vagyok. Te nem tudod, milyen rossz vagyok." "Nem számít, mert Jézus azt mondja, 'aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem.'" "Én nagyon bűnös vagyok" - mondta. Erre azt válaszoltam, hogy minél nagyobb bűnösök vagyunk, annál nagyobb szükségünk van a Megváltóra. "Te nem tudod, hogy én milyen rossz vagyok" - mondta. Leintettem, hogy nem kell elmondania, mert nem számít, hogy ki volt, és mit tett. Bátran jöhet Krisztushoz, aki úgy fogadja el őt, ahogyan van. Jézus azt mondta: "Mert nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre." S lám, itt volt egy bűnös ember. Persze azért az igazakra is gondoltam ott az emelvényen.

Jó volt látni, ahogyan ez az ember válaszolt a kérdéseimre. Nincs annál izgalmasabb, felemelőbb, mint amikor az evangélium szolgája valaki megtérését szemléli. Amikor nemcsak azt láthatjuk, hogy egy ember az egyházhoz csatlakozik, hanem azt is, hogy Krisztushoz jön.

Ám azok a bizonyos derék hívő emberek tévedtek. Isten kegyelme nem vezet bennünket olcsó kegyelemhez.

Néhány éve reggel hatkor az autópályán haladtam személygépkocsimmal. Nem volt forgalom, az úttest is száraz volt, és én valószínűleg túlléptem a sebességhatárt. A rendőr megállított, büntetőcédulát írt, mert öt mérfölddel gyorsabban mentem a megengedettnél. Megpróbáltam hatni az érzelmeire, de nem hallgatott rám. Amikor megírta a büntetőcédulát, nagyon morcos és durva lettem. "Nohát, ha nincs meg a heti bevétele, akkor kövessen nyugodtan, mert ugyanazzal a sebességgel fogok továbbmenni." Majd imádkoztam a jó Istenhez, hogy igazítson meg, és ne tulajdonítsa nekem ezt a vétket. Ugyanis akkor, amikor ő rám ontotta a törvény szövegét, bűnözővé tett. Ha ti a törvény betűit rázúdítjátok a fiatalokra, egyfajta lázadót formáltok belőlük.

Néhány év eltelt. Egy alkalommal a sivatagon haladtam keresztül, pontosan hetvenmérföldes sebességgel. Nem vettem észre, hogy a megengedett sebesség határa megváltozott, ahogyan a városba érkeztem. Ám egyszer csak megláttam egy fekete autót fehér csíkkal. Megdermedtem. Megpróbáltam nem ránézni, hogy észrevétlenül továbbhaladhassak. Megpróbáltam az autó sebességét is csökkenteni, amikor meghallottam a hangosbemondó hangját. Meglepetten arra néztem, és ő mosolygott rám. Azt mondta, a sebesség határa itt ötvenöt mérföld óránként. Én visszamosolyogtam rá, szalutáltam egyet, és ötvenöt mérföldes sebességgel haladtam tovább. Úgy, ahogyan a törvényben le van írva. Az ő kegyelme engem engedelmessé tett. Értitek ezt? A kegyelem engedelmessé tesz, nem engedetlenné. Bárki, aki azt gondolja, hogy Isten kegyelme engedetlenné teszi az embert, nem érti ezt a dolgot.

Amennyire fontos Krisztushoz jönni, éppen annyira fontos Krisztussal maradni is. Ez elvezet a második kérdéshez. Most meg vagyok-e mentve? A kapcsolódó kérdés a következő: Vajon Krisztussal maradok-e nap mint nap? Ahhoz a ponthoz érkeztünk, amit a legtöbb keresztény nem gyakorol - a napi kapcsolatot Krisztussal. Pedig mindig azt hittem, hogy aki egyszer már meg lett váltva, az megváltottként is él.
Ha valaki házasságot köt, amíg abban marad, addig házasságban él. 48 évvel ezelőtt szerelmes voltam egy gyönyörű lányba. Én Los Angelesben laktam, ő San Franciscóban. Elmentem hozzá, hogy összeházasodjunk. A lelkész megkérdezte, "Szeretitek-e egymást?", mire azt válaszoltuk, "Igen". "Akkor mostantól házasok vagytok". Kaptunk egy házassági bizonyítványt, ám a házasságkötés után mindketten visszamentünk saját otthonunkba. Két év múlva valaki megkérdezte tőlem, házas vagyok-e. Azt mondtam, igen. "De még nem láttuk a feleségedet" - mondta. "Én sem, amióta összeházasodtunk." "Szoktatok írni egymásnak?" "Nem." "Szoktatok telefonálni?" "Nem." "Ti tényleg házasok vagytok? Talán jobb lenne leellenőrizni."

Természetesen ez az egész csak egy példázat, nem a valóság. Remélem, nem hiszitek, hogy ennyire buta vagyok.

Egy kapcsolat akkor az igazi, ha folyamatos. Nem számít, hogy házasságról vagy az Istennel való kapcsolatról van-e szó, csak élő legyen. János első levelében, az 5. fejezet 12. verse hiteles feljegyzést ad arról, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az Ő fiában van. Így szól: "Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban." Mit jelent ez? A Fiú a miénk kell, hogy legyen. Napjainkban is használunk ilyen megfogalmazást, amikor azt mondjuk, neki van egy férje, vagy egy felesége, nekem van egy barátom. Mit értek ezalatt? Hogy kapcsolatom van azzal a személlyel. Ez az igehely világosan kifejti: Ha kapcsolatom van Istennel, örök életem van! Ha nincs kapcsolatom Istennel, nincs örök életem. Ez nagyon fontos kérdés.

Ha valaki most tenné fel az elején említett kérdést, ma már nem attól függne a válaszom, hogy hogyan viselkedtem, hanem attól, hogy beszéltem-e az Úrral ma reggel. Mennyi időt szántam a mai nap Krisztusnak? Legalább annyit, amennyit evésre fordítok?

Mi volt Jézus szokása? (Lásd Jn 6.) Valóban arra hív bennünket, hogy annyi időt töltsünk Vele, mint az evéssel. Nem elég egy óra. A Krisztussal való kapcsolatnak kell az első helyen állnia az értékrendünkben, s ha ez így van, akkor örök életünk van. Ha nem ez az első, akkor nincs örök életünk. Nem az számít, hogy valaki jó vagy rossz ember. A lényeg, hogy ismeri-e Jézust. Ez a lényege mindennek. Ha ismerjük Őt, megvan az a bizonyosságunk, hogy ma örök életünk van.

A harmadik kérdéssel - vajon meg leszek-e mentve, ha Jézus visszajön - már nem kell sok időt tölteni. Ha igen a válaszunk az első két kérdésre, a harmadikra is az lesz. "És most, fiacskáim, maradjatok őbenne; hogy mikor megjelenik, bizodalmunk legyen, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor." (1Ján 2:28.) Maradjatok őbenne! Mit jelent ez? Azt, hogy kapcsolatban maradunk vele, hogy bizodalmunk lehessen őbenne, és ne szégyenüljünk meg az eljövetelekor. Röviden összefoglalva: ha Jézussal maradunk és kitartunk mellette, biztosak lehetünk az üdvösségünkben.

Bill Gates a világ egyik leggazdagabb embere. Jó néhány évvel ezelőtt, amikor még nem volt ennyire ismert, kapott egy levelet egy diáklánytól. Rengeteg levelet kapott már korábban is olyanoktól, akik pénzt kértek tőle. Már unta is őket. Ám ez a levél más volt. Így hangzott. "Kedves Mr. Gates! Az én nevem Emily. Én most hatodikos vagyok. Van egy tudományos kutatási feladatunk, ami 6 dollár és 75 centbe kerül. Azt hallottam, Önnek rengeteg pénze van. Gondoltam, talán tudna nekem segíteni."

Nem udvarolta körül, mint a többiek, hanem egyszerű szavakkal írta le kérését. Ezért tetszett Bill Gatesnek ez a levél. Felszállt egy repülőre, és elutazott abba a városba, ahol a kislány lakott. Mintegy kétezer mérföldet repült. Bement az iskolába, és benyitott a hatodik osztály ajtaján. Senki nem ismerte fel, mert még csak a szoftvereit ismerték. "Ebbe az osztályba jár egy Emily nevű kislány?" "Igen." "Láthatnám őt?" A kislány ekkor odajött hozzá. "Mr. Gates vagyok. Elhoztam neked a 6 dollár 75 centet." Átadta a pénzt, a kislány pedig hálásan megköszönte. Mr. Gates ezt követően bement az igazgatói irodába, és azt kérte, hogy hívják össze a tanárokat és a diákokat. Miután mindenki összegyűlt, elmondta, miért van itt. Majd egy váratlan dolgot közölt: "... és kész vagyok 6,75 millió dollárt adni egy tudományos kutatóprogramra ebben az iskolában!" - A programot Emilyről nevezték el.

Nekem is van egy programom. Szeretnék a Mennybe jutni, de nincs 6,75 dollárom. Felvettem hát a kapcsolatot azzal, aki Úr a sok ezer hegy és völgy fölött, aki az összes bányát is birtokolja. Megkérdeztem, segítene-e ebben a programban nekem. Ő pedig azt mondta: "Nemcsak fedezem mennyei utazásod költségeit, hanem fel is halmozom számodra a javakat egy örökkévalóságra." Micsoda történet!
Van egy rokonom, aki Bill Gatesnél dolgozik. Ő mesélte, hogy Mrs. Gates nemrég gyermekével tartott valahová, amikor autójuk defektet kapott. Ő állt meg segíteni az asszonynak, és kicserélte a defektes kereket; de nem ismerte meg a nőt. Amikor befejezte a szerelést, az asszony elkérte a telefonszámát, hogy majd meghálálhassa a segítségét. S a következő napon a házára felvett összes kölcsön ki volt egyenlítve.
Jézus kész segíteni rajtunk. Nem azt nézi, hány embert tarthat a Mennyországon kívül, hanem azt, hogy hányat tud bevezetni oda. És ebbe belefoglaltatunk mindannyian!


 
üdvösség kegyelem jézus eljövetele
Tanuljunk együtt…

Miért tűri Isten?

2017. november 10.

Gyakran megkérdezik az emberek a vallások képviselőit: Ha van Isten, miért engedi meg azt a sok szenvedést és bajt, amely sújtja világunkat, benne a sok ártatlan embert és gyermeket?

Odaadás
október 23.

Aktuális programok a közeledben