Istené a felelősség



Tanulságos, 2018. Május 15. 1632

Istené a felelősség

Amikor a feleségemmel Kínában jártunk, az első dolog, ami meglepett bennünket, a hatalmas embertömeg volt. 1 milliárd 300 millió ember él nagyjából ugyanakkora területen, mint az Egyesült Államok, ahol viszont csak 300 millióan laknak. Tehát ahhoz, hogy ezt a mennyiséget igazából érzékelni tudjuk, még egymilliárd embert kellene az Államokba telepíteni. Egyszerűen nyomasztó ennyi embert látni, amennyi Kínában él. Sokak szerint, ha Sanghajban a nap közepén valaki a belvárosban sétál, és megszédül, akkor körülbelül három háztömbnyi hosszon nem esik el, mert olyan nagy ott a népsűrűség.

A kérdés, hogy hol van Isten. Hol volt eddig Isten? Mit tett ezekért az emberekért a múltban? És mit fog tenni értük a jövőben? A választ a Bibliában találjuk, a Tituszhoz írt levél 2. fejezetének 11. versében. "Mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek." Itt arról a kegyelemről van szó, ami üdvösséget hoz számunkra, és ez minden embernek megjelent.

Kínában ottlétünkkor az Apostolok története című könyvet tanulmányoztuk. Ebben olvashatjuk, hogy miután Pál apostol Athénba érkezett, többek között a piactéren is vetekedett az emberekkel. Egyetlen cél vezette, hogy a pogány lakosságnak közvetítse Isten üdvüzenetét. Hamarosan hatalmas tömeg vette körül, és mind a tudósok, mind a többi polgár előtt világossá vált, hogy Pál rendelkezik azzal a tehetséggel, hogy bárkinek meggyőző bizonyítékokkal szolgáljon, és az általa képviselt tudományokat alátámassza. Természetes bölcsessége kivívta tiszteletüket és csodálatukat. Az apostol eltökélt volt, nem hallgattatta el a gúnyolódás sem. Ekkor felvitték az Areopágoszra, amit Athén legszentebb helyének tartottak. Itt az apostol zavartalanul beszélhetett. A köréje gyűlt írók, művészek, filozófusok nyugodtan hallgatták. Pál ekkor különös dolgot mondott. "Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon istenfélőknek látlak titeket. Mert mikor bejárám és szemlélém a ti szentélyeiteket, találkozám egy oltárral is, melyre ez vala ráírva: Ismeretlen Istennek. A kit azért ti nem ismerve tiszteltek, azt hirdetem én néktek."

Nem úgy kezdte, hogy ti a rossz Istent imádjátok. Hiszen ezek az emberek minden ismeretük és átfogó tudományuk ellenére tudatlanok voltak a világteremtő, az örökkévaló Istent illetően. Voltak azonban közöttük néhányan, akik több világosság után vágyakoztak, és a végtelen Isten megismerésére törekedtek. Vajon megtörténhet-e az, hogy az emberek egy másik név alatt imádják az igaz Istent? Sokan vannak, akik soha nem hallottak Jézusról.

Amikor Kínából hazajöttem, utánanéztem olyan dolgoknak, amiknek azelőtt sohasem. Ellen White azt írja: Isten üdvözítő kegyelme megjelent minden embernek, azaz Isten Lelke teljesen szabadon elérhető mindazok számára, akik vágynak az üdvösségre. Így Krisztus, az igazi világosság, mindenkit megvilágít ezen a Földön. Az emberek csak azért maradnak el az üdvösségtől, mert akarattal elutasítják a világosságot.
Van azonban egy jó hír a számunkra! Nem vagyunk egyedül az emberekért végzett munkában. Isten az angyalokat is bevonta ebbe. Isten angyalai a Föld minden tájára eljutnak, hogy megvigasztalják a megkeseredetteket, megvédjék a kiszolgáltatottakat, és megnyerjék az emberek szívét Krisztusnak. Senkit sem hagynak ki, vagyis egyetlen ember mellett sem mennek el. Isten tiszteletben tartja teremtményeit, egyformán gondoskodik mindenkiről, akit megteremtett. Isten, a Szentlélek és az angyalok az egész világegyetemben aktívan dolgoznak. Így előfordul, hogy olyanok is megmenekülnek, akik soha nem hallottak Jézusról.

Van egy fontos kijelentés a Jézus élete című könyvben. Azok, akik mellé Jézus odaáll az ítéletkor, lehet, hogy semmit nem tudnak a teológiáról, de a mennyei elvek szerint éltek. Olyan emberek ezek, akik Istent ismeretlenül is imádták. Olyan emberek, akikhez a mennyei világosságot nem emberi eszköz által juttatta el az Úr. Ők sem vesznek el. Az ő életük, az ő cselekedeteik a bizonyítékai annak, hogy Isten Lelke érintette a szívüket; és Isten gyermekeinek tekinti őket.

Egy keresztény író azt a sokak körében népszerű elméletet, miszerint elveszettként születünk, s mindaddig azok is maradunk, amíg meg nem tudjuk, hogy van megváltás, egyszerűen a feje tetejére állította, megfordította. Azt írta, mindenki üdvösségre született, s mindez biztosított is számára mindaddig, amíg úgy nem dönt, hogy el akar kárhozni. Ellen White is ezt vallotta, s ez így igazságos.

Tekintsük át a következő kérdéseket. Hisszük, hogy Isten a szeretet Istene? Hisszük, hogy Ő a felelős azokért, akik erre a Földre születnek, akik tulajdonképpen bűnre születnek? Igen? Nem az ördögnek kell számot adnia róluk. Isten a felelős minden életért, ami erre a Földre születik. És ha Isten a szeretet, és ő a felelős azokért, akik erre a rossz bolygóra születtek, akkor mindenkinek egyforma lehetőséget kell biztosítania valami jobbnak az elérésére. Ha nem tenné, nem lenne a szeretet Istene. Mindemellett nem hiszem, hogy mindenkinek egyforma lehetősége van. De azt igen, hogy mindenkinek megfelelő.

Tulajdonképpen megcsaljuk magunkat azzal, ha azt mondjuk az egyházban, hogy emberek ezrei vesznek el, és mi azért vagyunk, hogy megmentsük őket. Felelősek vagyunk az üdvösségükért, felelősek az elveszettségükért, amennyiben nem mondjuk el nekik az evangéliumot. Hiszen Isten nem lenne igazságos, ha bárki örökkévaló sorsát az én vállamra helyezné.

Az első szolgálati évemben több bibliaórát adtam, mint azóta bármikor. Az egyik szomszéd családnál harminc ember jött össze, s valamennyien felvillanyozódtak a bibliaórák miatt. Egy este azonban nagy hibát követtem el. A fenevadról kezdtem el beszélni, szinte lovagoltam e témán. De túl hamar, túl korán tettem. És tudjátok, mivel járt ez? Az embereket mélységesen megbántottam. A következő héten felhívtak, és azt mondták, vendégeik jönnek, halasszuk el a bibliaórát. A következő héten újabb kifogással álltak elő, és azóta sem jöttünk össze bibliaórára azzal a csoporttal. Én voltam a felelős harminc ember elveszéséért. Igaz ez, vagy nem? Az ő örökkévaló sorsukat az én vállamra helyezte Isten? Vajon ők elvesznek azért, mert én hibát követtem el?

Így ölhetjük meg az egyházban a keresztény bizonyságtevést. Pedig az igazság az, hogy senki sem üdvözül vagy kárhozik el miattam. Vannak olyan szülők, akik éjjel-nappal aggódnak a gyermekükért. Azért, hogy talán rossz szülők voltak, s ezért elvesznek a gyermekeik. Ez nem igaz. Ki a tökéletes szülő? Egyedül Isten! Mégis elvesztette gyermekei egyharmadát. Hibát követett el, hogy választási lehetőséget adott mindenkinek? Hiba volt? Fontos, hogy elgondolkodjunk ezen.

A Szentlélek harmadik munkája a keresztény ember megtisztítása, amelynek során a Szentlélek gyümölcsei megjelennek az emberben. Erről olvashatunk a Galácziabeliekhez írt levélben.

Most elérkeztünk a Szentlélek negyedik munkájához, amellyel felhatalmaz bennünket a szolgálatra. Jézus emlékeztette erre tanítványait is. A Szentírás az Apostolok cselekedeteinek 1. fejezetében idézi szavait: "Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim [...] a földnek mind végső határáig."

Jézus megígérte a Szentlélek erejét a szolgálatra. S hogy miért adta számunkra a szolgálat előjogát? Önmagunkért. Az az erőfeszítés, amelyet mások érdekében teszünk, hogy áldást nyerjünk a számukra, áldással hat a mi életünkre is. Ez volt Isten terve, amibe bevont bennünket, hogy mi is eszközök legyünk a megváltás munkájában. Az Úr tudatosan intézte így, a mi érdekünkben. Azért adta a szolgálat előjogát a számunkra, hogy jobban megismerjük Őt, hogy ezáltal is hozzájáruljunk saját üdvösségünk munkálásához.
Van egy klasszikus igehely Márk evangéliumában, a 8. fejezet 35. verse: "Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt". Tehát ha az én keresztényi célom az, hogy magamat a Mennybe juttassam, valószínűleg nem leszek ott. Tovább olvasva, "... valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangéliumért, az megtalálja azt." Tehát igazán akkor segítünk magunkon, amikor másokon segítünk. Ezért adott Isten számunkra munkát. S akkor feltehetjük a kérdést, mégis lehet-e részem valakinek a megmentésében? A válasz, igen.

Hadd szemléltessem ezt egy példázattal. A Los Angeles és Loma Linda közötti autóúton haladok éppen gyalogosan Loma Linda, az ígéret földje felé. Egyszer csak megállsz mellettem az autóddal, és azt kérdezed, hova megyek. Azt mondom, Loma Lindára, az ígéret földjére. "Oda megyek én is - mondod. - Gyere, szállj be, elviszlek." Nos, ez a te részed abban, hogy eljussak Loma Lindára. Ha elviszel, segítesz abban, hogy előbb odaérjek, illetve megmentesz számos kellemetlenségtől, ami az út folyamán várna rám. A másik változat szerint Los Angelesből Las Vegasba tartok autóval, ami ugye nem az ígéret földje. Meglátlak jönni, megállok és megkérdezem, hova mész. Azt mondod, Las Vegasba. Mivel én is arra tartok, szívesen elviszlek, s így részem lesz abban, hogy te Las Vegasba juss. Ezzel talán néhány kellemetlenségtől megmentelek az út alatt, hogy később annál több kellemetlenséged legyen. Van igazság abban, miszerint részünk lehet abban, hogy valaki üdvözüljön. De nem mi vagyunk a felelősek érte; ha nem tesszük meg, Isten elküld mást. Mert mindenki meghozza a saját megfontolt döntését.

A ti gyermekeitek is - tetteitektől függetlenül - meghozzák saját döntésüket az életükben. Isten felhasználhat engem, hogy valaki pályáját megváltoztassam, hogy így Loma Linda felé tartson Las Vegas helyett; de ha nem én teszem meg, megteszi valaki más. Más szavakkal, senki sem miattunk fog üdvözülni vagy elkárhozni. Még akkor sem, ha részünk lehet benne.

Van egy elv, ami ezek alapján foglalható össze. Adni azt jelenti, élni. Senki nem érti meg, mit jelent igazán élni, mielőtt ne tanulna meg adni. John Bunyan könyvében volt egy ember, akit e tulajdonsága miatt néhányan bolondnak neveztek; pedig minél többet adott, neki annál több jutott. Ez egy hatalmas elv. És ha igazán akarsz élni, meg kell tanulnod adni, mert ez az, amire a mennyei boldogság épül. Ez teszi boldoggá az angyalokat, ez tartja működésben az egész Mennyet.

Bostonban hallottam egy beszámolót néhány fiataltól, akik egy tapasztalatukat osztották meg velünk. Franciaországban tanultak az iskolánkban, Colonge-ban. Három hosszabb iskolai szünetük volt. Az első alkalomra azt tervezték, hogy elmennek Párizsba, hogy megnézzék a várost. Vonattal indultak útnak, ám a vakáción minden rosszul sült el. Elveszett néhány csomag, elvesztették a pénzüket, az útlevelüket. Végül gyalog indultak haza. Elkeseredetten érkeztek vissza a kollégiumba, ahol már csak azt várták, hogy minél előbb elteljen a szünet. Elérkezett a második iskolai szünet ideje. Úgy döntöttek, hogy ez alkalommal kerülik a turistaközpontokat, és motoros túrát szerveztek. Vették a hálózsákokat, és elindultak vidékre, különböző kis településekre, hogy megnézzék, hogyan élnek az emberek. Ám minden rosszul sült el. A motor elromlott, defektet kaptak. Végül gyalogosan mentek haza. A kertekben aludtak, a földön. S közben az eső is eleredt. Végül nagy nehezen visszaértek a kollégiumba. Eljött a harmadik szünet ideje. Azt mondták, most már nem utaznak sehova. Beteszik a zsebükbe a fogkeféjüket, átmennek a hegyen, és bemennek az iskolához közeli erdőbe. Eldöntötték, addig mennek, amíg nem találnak valakit, akinek segítségre van szüksége. Dél körül ráleltek egy idős, megtört emberre, aki egy lepusztult viskóban lakott az erdőben. Rések tátongtak az ajtón, a csirkék benn kapirgáltak. Az udvar rendetlen volt. Jelbeszéd útján megkapták az engedélyt, hogy az udvart kitakarítsák, majd bemehettek a viskóba is. A kis ház padlózatát föltakarították, lemosták az ablakokat, megjavították az ajtót. Délutánra már megtudtak néhány dolgot erről az idős emberről. Nem volt senkije. A felesége meghalt, és ő is a halálra készült. Egész nap dolgoztak a házban. Az öreg még azt is megengedte, hogy vacsorát főzzenek. Előkerítették azt az abroszt, amit a felesége nagyon szeretett, és leültek, hogy együtt vacsorázzanak. Az öreg szemében új fény gyúlt, és hívta őket, hogy maradjanak ott éjszakára is. A következő reggel boldogan mosolygott, ahogyan átölelte őket. A fiatalok pedig elindultak, hogy mást is keressenek, akinek segítségre van szüksége. Délre egy tisztásra érkeztek, ahol szénát hordtak az emberek, de igencsak szaporán, mert úgy nézett ki, hogy időben nem tudják behordani a boglyákat a csűrökbe. Az égen ugyanis sűrű, sötét felhők gyülekeztek. Ezért a fiúk villákat kértek, és ők is hordani kezdték a szénát. S mielőtt az eső leszakadt volna, az összes széna a csűrben volt. Leültek, és egy egyszerű levest ettek a helyiekkel. Azon az éjen ott aludtak a széna tetején, a csűrben. Soha nem dolgoztak ilyen keményen, soha nem voltak ilyen fáradtak. De soha nem is érezték ilyen jól magukat. És a következő napon továbbmentek, hogy máson is segítsenek.

Figyeltem ezeket a fiúkat, ahogyan könnyek között vallották meg mindezeket. Ez volt életük legjobb iskolai szünete. Látjátok, adni azt jelenti, élni!

Bill története sokak előtt ismert. A Central Park mellett lakott, s valamikor alkoholista volt. Mára azonban már átalakította a házát azon alkoholisták számára, akiket az utcáról szed össze. Régen, egy reggel Bill úgy kelt fel, mint aki rossz álomból ébredt. Az orvos állt az ágya mellett, és azt kérdezte tőle, tudja-e, hányadszor van itt. "Ötvenedszer - mondta. - Reménytelen eset vagy. De szeretném, ha tennél nekem egy szívességet. Behoztunk ide egy fiatal srácot, most van itt első alkalommal. Azt kérem, menj be a szobájába. Nem kell semmit mondanod, csak engedd, hogy rád nézzen. Talán a látvány elrettenti attól, hogy igyon." Bill azt mondta: "Jól van, ha adsz egy pohár whiskyt, elmegyek és megcsinálom." Megegyeztek. Így hát odatántorgott ehhez a fiúhoz, aki ha belenézett volna Bill véreres szemébe, és rátekintett volna csúf hajára és szakállára, egyszerűen nem tudta volna nem megérteni az üzenetet. Ám ekkor valami különös dolog történt. Bill nagy szomorúságot érzett a fiú miatt, mert hiába próbálta meggyőzni, hogy ne igyon többet, nem igazán hatott rá. De annál nagyobb hatással volt saját magára. Visszaemlékezett a hegyi beszédre, amiről még gyermekkorában hallott, s azt kérdezte ettől a fiútól, kinek lenne szüksége nagyobb erőre, ha nem éppen neki. A fiú erre keményen visszavágott, hogy ő bizony nem ismer nagyobb erőt saját magánál. Bill azonban rácáfolt, hogy igenis van egy erő, ami hatalmasabb nála, az üveg ereje. Egész délelőtt beszélgettek, és Bill élete megváltozott. Később ő alapította meg az anonim alkoholisták klubját, és több alkalommal visszament a kórházba csak azért, hogy más szerencsétlen alkoholistán segítsen.

Akkor kapunk életet, ha önmagunkat adjuk. Isten nekünk adta a szolgálat előjogát, és hozzá a Szentlélek ígéretét, hogy segítsen elvégezni azt a munkát, amit ránk bízott, s ami a mi javunkra van. Pontosan ez az oka annak, hogy Isten bevon bennünket a megváltási tervbe.

 


 
felelősség emberek isten szolgálat odaadás megváltás
Tanulságos

A teáscsésze

2017. Január 07.

Egy házaspár vásárolni indult. Mindketten szerették az antik tárgyakat, kerámiákat, különösen a teáscsészéket. Az egyik kerámia üzletben megláttak egy szép csészét.

Az ateista filozófia
2017. Március 22.
Jézus elveszett sírja
2017. Május 29.
A teáscsésze
2017. Január 07.
Emil avagy a nevelésről
2018. November 12.

Keresés a cikkekben