A növények terjedése

A növények terjedése

Ki ne csodálná az erdők, mezők virágait? A sok-sok szépség láttán számos rejtett esemény nem is jut eszünkbe: mitől lesz kék a virág, miért éppen hosszúkásra nőnek az egyes szirmok, vagy honnan van a magvak, a termések forma- és színgazdagsága? Ki tud mindezekre magyarázatot adni? Végtelenül bölcs Tervező húzódik meg mindezek mögött.

Legtöbbször nem is gondolunk a növények terjedésének sokféle lehetőségére. Vizsgáljunk meg közelebbről néhány ismertebb növényt, miként maradhatnak fenn emberi közbeavatkozás nélkül.

A nenyúljhozzám domb- és hegyvidékeink erdeinek tisztásain, parkokban, kertekben, bozótokban, útszegélyeken, törmelékes helyeken fordul elő; üde és nedves, tápanyagban dús, humuszos talajokon, párás helyeken található. A halvány, sarkantyús virágok helyén megnövő termések különös módon, maguk repítik el a beérett magvakat. Érintésre a megszáradt terméshéj felpattan, s a benne lévő magvak a környezetben szétszóródnak, így biztosítva az új egyedek felnövekedését az eredeti termőhelytől kissé távolabb.

A gyermekláncfű termése széllel terjed: mintha piciny ejtőernyők szállnának a levegőben. Sokszor mi magunk is puszta játékosságból járulunk hozzá e kedves kis növény terjesztéséhez. Termése hosszúcsőrös, a csőr tetején van az ernyő-alakú bóbitája. A piciny termés felépítése ugyan szabad szemmel alig figyelhető meg, de a bakszakállnak hasonló, ám jóval nagyobb termésén már jól látható, hogy a mag barázdás, amelyen apró fogacskák emelkednek ki. Ha a termést a szél felkapja, nagy messzeségbe is eljuthat, ahol a talajra kerülve, nedvesség hatására a mag felületén lévő fogacskák megkapaszkodnak a növényi részekben. Eközben a mag szinte a talajba fúródik; a fogacskák is ezt segítik elő. Eközben a hosszúcsőrű magot díszítő szőrbóbita leválik, s nem akadályozza a mag földbe jutását.

A juharfa termését szemügyre véve is azt vesszük észre, hogy a szél segítségével juthat el az anyanövénytől távolabbi helyekre. A fáról lehullva forgó mozgással indul el a talaj felé, miközben a szél messzebbre is elviheti.

Más növények állatok szőrébe kapaszkodva kerülnek távolabbi helyre, olykor pedig az állat a táplálékával együtt fogyasztja el a termést is. A növény magja az emésztőcsatornán keresztülhaladva nem indul csírázásnak, de csíraképességét sem veszíti el; s a földre hulló trágyával mindjárt a legelőnyösebb környezetben, a megfelelő időben csírázásnak indul, így biztosítva a növényfaj fennmaradását. Mennyi tervezői találékonyság húzódik meg mindezek mögött!

A gyommagvak érdekessége, hogy csíraképességüket olykor 15-20 évig is megőrzik, ami annyit jelent, hogy egyes magvak még a termés évében csírázásnak indulhatnak, míg mások – bár a talajban vannak – mégsem csíráznak, csak a következő évek valamelyikében. Miért nem indul mind csírázásnak? Mi az oka annak, hogy csak a későbbiekben ébrednek szunnyadásukból? Sok kérdést feltehetünk, de a válasz egy lehet: a megmaradás érdekében olyan törvénynek engedelmeskednek, amely részleteiben előttünk még sokáig rejtve marad.

Ha így van ez a vadon termő növényekkel, akkor megkérdezhetjük azt is, hogy a termesztett növények elterjedése megoldódna-e ilyen módon, emberi beavatkozás nélkül? Általánosságban elmondhatjuk, hogy a termesztett növények vad rokonai kivétel nélkül emberi beavatkozás nélkül szaporodnak, terjesztésükhöz nincs is szükségük segítségünkre. A termesztett gabonafélék szemtermése beéréskor kipereg, így könnyen a talajra jut. Ha magukra hagynánk őket, nem pusztulnának el. Lehet, hogy elvadulnának – miként erre példáink vannak, de a vad növények magukban hordják a termesztett értékes tulajdonságait is, amelyek gondos emberi beavatkozás következtében mind meg is jelenhetnek, és ezt a növénynemesítők is jól ismerik.

Egy termesztett növényünk van, a kukorica, amely azonban csak emberi segítséggel maradhat fent: ha magára hagynánk, a kukoricaszemek nem válnának le a csutkáról, a csutka is csak a növény szárán maradna, s a szemeket borító hosszúkás levelek is biztonságos fogságban tartanák a csírázásra váró szemeket. Nincs is vad rokona, amelyből az ember kinemesíthette volna. Hogyan maradt volna fenn tehát akkor, ha csak az ember jelenlétében van biztosítva fennmaradása? A válasz egyszerű: együtt lett teremtve az emberrel.